A DK Neója a piros tablettát választotta, és a hatása alatt egy őrült táncba kezdett, mintha a világ legnagyobb buliján lenne. Részegen szabadjára engedte magát, és a zene ritmusára tombolt, mintha nem létezne más, csak a pillanat öröme.


Berki Mazsi egyetlen hatalmas ütéssel megsemmisítette ellenfelét: a román lány könnyekben tört ki a ring közepén - megdöbbentő felvétel.

A Magyar Nemzet információi szerint részegen randalírozott kedd hajnalban Abd El Rahim DK-s politikus, akire az utóbbi időben azért figyel jobban a sajtó, mert bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc ellen indul a párt elnöki pozíciójáért.

A portál megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) is, akik tájékoztatták arról, hogy december 3-án, hajnali 2 óra 26 perckor érkezett egy bejelentés. Az értesítés szerint egy VI. kerületi társasház lépcsőházában egy erősen ittas férfi garázdálkodik, dörömböl a bejárati ajtókon, és azokat rugdossa.

A kiérkező rendőrök azonnal intézkedéseket tettek a férfi ügyében, majd mentőt rendeltek, amely a 30 éves budapesti férfit kórházi ellátásra szállította.

A rendőrség garázdaság vétsége miatt kezdett nyomozást, azonban egyelőre nem áll rendelkezésre információ arról, hogy a férfi használt-e kábítószert vagy egyéb tudatmódosító szert.

Related posts