A májusfaállítás hagyománya különleges szerepet játszik a magyar kultúrában, hiszen ez a szokás a tavasz eljövetelét ünnepli. A fiatalok izgalommal készülnek az eseményre, hiszen a májusfa nemcsak egy színes, díszes fa, hanem a közösség összetartozását és
Május eleje a vidámság és a színes majálisok időszaka, amikor a tavasz igazán megérkezik. A napsütés és a friss levegő mindenki szívében örömet ébreszt. A jókedv és a helyi ünneplések mellett ez az időszak egy másik különleges hagyományt is magával hoz: az őseink által tisztelt májusfa, amely a szerelem és a megújulás jelképe. Ez a fácska nem csupán dísz, hanem a közösségi összetartozás és a boldogság megtestesítője is.
Néhány évvel ezelőtt, amikor a falvakat jártuk, szemet gyönyörködtető látvány fogadott: a lányos házak kapuját impozáns fák díszítették, melyek csúcsán színes szalagok táncoltak a szélben. Néhány fán gazdagon megrakott kosár is lógott, tele finomságokkal, mintha csak a természet ajándékait kínálnák. Ezek a fák nem csupán díszítőelemek voltak; a legények szívük választottjának szánták őket, e különleges gesztussal fejezték ki udvarlási szándékukat és érzelmeiket. A fák, a szalagok és a kosarak egy romantikus hagyomány részét képezték, amely a szerelem és a boldogság ígéretét hirdette.
A májusfa állítása egy hagyományos ünnepi szokás, amely a magyar nyelvterület számos pontján elterjedt. E jeles esemény keretében a legények éjszaka vágták ki a fát az erdő mélyéből, majd hajnalra igyekeztek felállítani azt. A szokások szerint vagy több legény együtt állította fel a fát a lányos házak előtt, vagy pedig mindenki a saját kiválasztottja otthona elé állította azt. A májusfát színes szalagokkal, régen zsebkendőkkel, virágokkal, borral, sőt, néha hímes tojásokkal is díszítették, mielőtt a földbe ásták, vagy a kapufélfára, esetleg a kútágasra felszögelték. Ez a szokás nem csupán a természet újjászületését ünnepli, hanem a fiatalok érzelmi kötődéseit is szimbolizálja.
A fát diszkréten vágták ki, és az éjszaka sötétjében szállították a házhoz. A monumentális fák felállítása nem csupán egyetlen ember feladata, hanem igazi kihívást is jelenthet. Mindezt azonban úgy kellett végrehajtani, hogy a ház lakóit ne ébresszék fel, csendes és ügyes mozdulatokkal.
Minél nagyobb és díszesebb volt a fa, annál nagyobb büszkeség töltötte el másnap a leányzót. Hát még a gazdát! Hiszen a fa dísze, formája, fajtája és nagysága az udvarlási szándék komolyságának egyik jelképe volt. A felállított májusfát több napig le sem bontották. Egyes helyeken csak pünkösdkor szedték le a kapuról.
A májusfa állításának szokása napjainkban is él, igaz, egyre kevesebb kaput díszítenek a sudár fák. Inkább csak jelképesen állítanak ma a legények fákat, kisebb ágakat. Annál nagyobb divatja keletkezett a májuskosaraknak, melyeket ma már megrendelésre is készítenek.
A májusi szerenád
A májusfa állításához hozzátartozott az éjjeli szerenád is. A fa felállítása után a legény zenekarral ment el a kedvese ablaka alá, s felhangzott az "Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki" vagy egyéb szerelmes dallam. Ha a ház lakói meghallották az éneket, sötétben kellett azt végighallgatni. Csak a végén volt szabad fényt gyújtani. Ha az ablakok sötétek maradtak, az azt jelentette, hogy a lány nem fogadta a szerenádot. Ha fényesség gyúlt a portán, az az elfogadás jele volt. Ilyenkor a szerenád végén a leány süteménnyel, a gazda pedig finom itallal kínálta a legényt és a zenészeket.
Ma este ismét megelevenedik a május elsejei éjjeli szerenád hagyománya. Úgy tűnik, hogy ez a romantikus gesztus újra divatba jött. Komoly udvarlók, sőt, már férjek is zenészeket, például hegedűsöket vagy más népi muzsikusokat hívnak, hogy szívük hölgyének ablaka alatt énekeljenek. Számtalan helyszínen csendülnek fel az "Akácos út" és hasonló melódiák, varázslatos atmoszférát teremtve az éjszaka sötétjében.
