A mamahotelért sokan súlyos árat fizetnek, pedig valójában a költségek csökkentésére lett teremtve.

A külföldi és hazai trendek között is egyre inkább megfigyelhető, hogy egyetemisták, sőt, akár idősebb fiatal felnőttek is hosszabb ideig élnek a szülői házban. Erről a jelenségről már számos vicces hollywoodi film készült, hiszen a felnőttkor küszöbén álló fiatalok bohóckodása, akik még mindig a szülői gondoskodás árnyékában élnek, egyszerre nevetséges és szomorú. Az ilyen élethelyzet negatívan befolyásolhatja az önértékelést és a pszichés fejlődést, amiért a fiatalok részben maguk is felelősek. De ha a háttérben egy túlvédő szülő áll, akkor a felelősség súlya még inkább a szülő vállát nyomja. Dr. Szántó Szilvia mentálhigiénés szakember segítségével mélyebben belemerültünk ebbe a jelenségbe, hogy jobban megérthessük, mi rejlik a háttérben.

Dr. Szántó Szilvia mentálhigiénés tanácsadó, a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen több mint 15 éve dolgozik mentálhigiénés szakemberként és abban segít a fiatal felnőtteknek, hogy gyermek- és fiatalkori problémáikat ne gördítsék tovább felnőtt életükbe, hanem dolgozzák fel, kerüljenek közelebb magukhoz és javítsanak az életminőségükön. Több könyve jelent meg a huszonévesek problémáiról, a nárcizmusról és az érzelmi bántalmazásról, ám vele készített interjúnkban ezúttal arról faggattuk, mi a mamahotel, sokszor miért nem tudnak otthonról elszabadulni a fiatalok, illetve hogy miért érzelmi bántalmazás a kényeztetés.

Mamahotelnek nevezi már a szakirodalom is azt a jelenséget, mikor a fiatal felnőtt elköltözhetne a szülői házból, saját lábára állhatna, de mégis otthon marad, akár a 30-as éveiben is. Rendkívül káros lehet, de sokan nincsenek tisztában ezzel, és az anyagiakra hivatkozva nyugszanak bele a dologba.

Valóban nem sok család engedheti meg magának, hogy lakást vásároljon a gyermekének, de talán nem is ez lenne a legjobb megoldás. Léteznek kollégiumok, albérletek, és sok fiatal közösen is élhet barátaival, ami már jóval elviselhetőbb anyagi terhet jelent. Ennek ellenére sokan mégsem ezt az utat választják. Ahogy egy szakértő is megjegyzi: "a fiatal felnőtteknek igazán jó és kényelmes életük van a szülői házban, mindig tiszta ruhát és ételt kapnak, gyakran még a rezsibe sem szállnak be, sőt, sok esetben semmivel nem hozzájárulnak a 'mamahotel' fenntartásához." Persze, ez a helyzet kényelmes számukra, de vajon miért tűrik ezt el a szülők?

A különböző okok között található például az a jelenség, amivel sokan talán nincsenek is teljesen tisztában: ha a felnőtt gyermekük otthon marad, a szülők számára lehetőség nyílik arra, hogy megőrizzék szülői identitásukat. Így nem kell szembenézniük azzal a kihívással, hogy a gyermek felnevelése után új célokat keressenek az életükben.

- fűzte hozzá.

A gyermek életének középpontba állítása gyakran a szülők tudatos döntése, hiszen sokan nem tudják elképzelni, hogy vajon miért is hagyná el a fiatal felnőtt a szülői otthont. Azonban a túlzott marasztalás komoly lelki sebeket okozhat, ahogyan Szántó is megfogalmazza: "Nem halat kell venni a fiatal felnőttnek, hanem meg kell tanítani horgászni." Ez azt jelenti, hogy nem elég az életüket puha párnák közé helyezni, kényeztetni őket, vagy minden vágyukat teljesíteni; sokkal fontosabb, hogy megtanítsuk őket arra, hogyan boldoguljanak egyedül. Hiszen mi lenne a jövőjük építőköve, ha mindent készen kapnának? Azt az illúziót alakítanák ki magukban, hogy képtelenek önállóan cselekedni, ami végül szorongáshoz, önbizalomhiányhoz és bizonytalansághoz vezethet. A szülőknek tehát kulcsszerepük van abban, hogy támogassák gyermekeik fejlődését, és segítsenek nekik saját lábukra állni.

Az időben történő fizikai és lelki leválás, az otthonról való elköltözés kulcskérdés a szakember szerint. Nem elég a külön lakrész, a közeli lakás, mert a szülők oda is kinyújtják "csápjaikat", és a gyerek hiába huszonéves már, gyerekpozícióban marad. A fiatal felnőttnek keresni kell a lehetőségeket, megtanulni ellátni magát, fizetni a rezsit, mosni a ruháit, dolgozni, kipróbálni, mi mindenre képes. Erről szól az élet.

Magyarországon a 27 éves kor körüli elköltözés vált általánossá, de ez már későnek számíthat, hiszen a fiatal felnőttek gyakran éveket töltenek el a "mamahotelben", gyerek pozícióban. Ideális esetben legkésőbb az egyetem végére, körülbelül 22-23 éves korra érdemes megfontolni a független élet kezdetét, akár társakkal együtt, és megtervezni a fizikai leválás lépéseit.

A Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés szakértőjeként dr. Szántó Szilvia hangsúlyozza, hogy aki el szeretne lépni otthonról, annak a döntése és szándéka az első lépés. Ezt követően a lehetőségek is megjelennek. Ugyanakkor sok esetben nehézségek merülnek fel: például amikor a szülők a költséghatékonyságra hivatkozva akadályozzák felnőtt gyermekeik önállósodását. Gyakran éppen az történik, hogy a szülők saját életük stabilitását féltik, hiszen a gyermek távozása felboríthatja a számukra megszokott egyensúlyt. Ilyenkor talán nekik is érdemes lenne belső világukba nézniük, új célokat kitűzniük, és nem csupán azt a mintát követni, hogy mivel ők a múltban nem kaptak eleget, most mindent megpróbálnak biztosítani a gyermekeiknek. Sokan nem veszik észre, hogy a legfontosabb dolog, az érzelmi biztonság, a támogató háttér, amire a fiataloknak szükségük van, nem azonos a kiszolgálással.

A fiatal felnőtteknek, akik még mindig a szüleik árnyékában élnek, különösen nehéz dolga van, amikor párkapcsolatot akarnak kialakítani. Gyakran előfordul, hogy egy domináló szülő, aki esetleg elvált vagy éppen egy boldogtalan házasságban ragadt, a gyermeket lelki támaszként használja. Ez a szülő nemcsak érzelmi támogatást vár el, hanem időnként zsaroló kérdésekkel is bombázza a gyereket, például: "Hogy fogom én ezt megoldani nélküled?". Ez a helyzet megnehezíti a fiatalok számára, hogy saját identitásukat és párkapcsolati életritmusukat kialakítsák.

A mamahotel falai között sok minden bújik meg, köztük a hála is, akár kimondva, akár titokban. Ott lebeg a levegőben az az érzés, hogy "felneveltelek, tehát tartozol nekem". De valójában a gyermek nem tartozik a szülőnek, és nem az ő felelőssége a szülő boldogsága. A fiataloknak az a feladatuk, hogy felfedezzék az életet, kipróbáljanak különböző helyzeteket, munkahelyeket és kapcsolódásokat. Ha szeretnének, családot alapíthatnak, és továbbadhatják gyermekeiknek mindazt, amit a saját szüleiktől tanultak. Természetesen lehet segíteni a szülőknek, de nem szükséges állandóan ott lenni, hogy "felügyeljük" őket, vagy a boldogságukért felelősséget vállalni. Ez nem a fiatal felnőttek dolga.

Természetesen! Íme egy egyedibb megfogalmazás: "Fontos, hogy amíg még a szülői házban él, tiszteletben tartsa az együttélés alapelveit, de elengedhetetlen, hogy saját irányát keresse, és ne csak a szülei nyomdokait kövesse."

- magyarázta el a szakértő.

A mamahotel jelensége rendkívül súlyos következményekkel jár a fiatalok életére: azok, akik nem mernek kilépni a komfortzónájukból, és a könnyebb utat választják, gyakran szorongással küzdenek. Ezekből a fiatalokból válhatnak a szenvedélybetegségekkel menekülő felnőttek, akik nem találják a helyüket a világban. A szülők sem maradnak megnyugtató helyzetben, hiszen dr. Szántó Szilvia szavaival élve, ha a mamahotel túl sokáig üzemel, olyan fiatalok kerülhetnek a szülők kezei közé, akik csak a kényelmet várják el, hiszen ez az életmód a normájuk. Az idősebb generáció pedig egyre nehezebben bírja elviselni ezt a terhet. A megoldás abban rejlik, hogy a fiatalokat felelősségteljes helyzetekbe kell helyezni, világos határokat kell szabni, ezeket következetesen be kell tartatni, és végül meg kell engedni számukra, hogy kipróbálják magukat az élet különböző területein.

Az elkényeztetés a szakértők szerint érzelmi bántalmazásnak minősül, hiszen a szülők így nem a gyermekek önállóságára és életre való felkészítésére koncentrálnak. Ehelyett egy olyan helyzetet teremtenek, amelyben a gyerek kiszolgáltatottá válik, és a szülőtől függ. A "nekem minden jár" mentalitás gyökeret verése pedig szinte lehetetlen feladat, mivel, amikor a szülő állandóan megoldja a gyerek problémáit, nem mer nemet mondani, és a gyermek köré rendeződik minden, akkor a családon belüli szerepek felborulnak. Ez a dinamikai változás súlyosan befolyásolja a családi hierarchiát, és hosszú távon a gyerek fejlődését is veszélyezteti.

Az elkényeztetés mögött gyakran félreértett szeretet és jószándék rejlik, hiszen a szülők sokszor úgy érzik, hogy a gyerekük boldogságát a tárgyak vásárlásával és az igényeik kielégítésével biztosíthatják. Ez sokkal kényelmesebb megoldásnak tűnik, mint minőségi időt együtt tölteni, kereteket adni a gyermek fejlődésének, vagy következetesen ragaszkodni az értékekhez. Az ilyen hozzáállás azonban hosszú távon nem biztos, hogy a legjobb hatással van a fiatalokra, mivel elmarad a valódi kapcsolatok és tapasztalatok kialakítása.

Amikor a szülő hiteles visszajelzéseket ad és érzelmi támaszt nyújt a gyermekének, az alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy a gyerek reális önképet alakítson ki, és bízzon a saját képességeiben. Ha nehézséggel találkozik, nem csupán csalódik, hanem tanul is belőle: megérti, hogy a kudarc is része az életnek, és nem minden esetben lehet sikeres. Ezekből a tapasztalatokból erőt merít, feláll, és folytatja az útját. A szakértők szerint manapság sokan félreértelmezik a szülőség fogalmát, ami miatt a szülő túlféltővé válhat, és inkább egy kiszolgáló szerepbe kényszerül. Pedig az egészséges szeretet lényege, hogy mindig a gyermek érdekeit és fejlődését tartja szem előtt.

Az elkényeztetett fiatalok helyzete rendkívül bonyolult, hiszen sokuk nem keres segítséget, inkább azt várják, hogy mások oldják meg a problémáikat. Érzelmileg gyakran gyermek szintjén ragadnak, ami megnehezíti a helyzetük kezelését. Dr. Szántó Szilvia megjegyzi: "A károk helyrehozása, amelyeket az elkényeztetés okozott, nem egyszerű feladat, hiszen sok nárcisztikus személy is hasonló szülői háttérrel bír." Amikor valaki úgy érzi, hogy neki minden jár, és nem kell erőfeszítéseket tennie, az szorongáshoz vezethet, mivel nem tapasztalja meg a küzdelem és a teljesítmény örömét. Ez a mentalitás pedig könnyen függőségeket szülhet az élet különböző területein.

Az otthonról hozott minták, hiedelmek és érzelmi sebek terhe nehezedhet ránk, de van lehetőség arra, hogy dolgozzunk rajtuk. Az önismereti út segíthet abban, hogy felfedezzük ezeket a mélyen gyökerező elemeket, ám fontos szem előtt tartani, hogy a fejlődés és a változás nem egyik napról a másikra történik. Ez egy természetes hullámzást magában foglaló folyamat, amely időt és türelmet igényel. Új minták és hiedelmek kialakítása lehetséges, és ha nem sikerül elsőre, az teljesen rendben van. A lényeg a szándék és a kitartás, amellyel a változás mellett elkötelezzük magunkat. Ahogy egy szakértő is hangsúlyozza: a világ tele van rejtett jutalmakkal, de csak azok érik el őket, akik hajlandóak cselekedni.