Trump a tudományt is Amerika dominanciájának megerősítésére kívánná felhasználni.

Donald Trump nemrégiben bejelentette egy elnöki tudományos és technológiai tanácsadói testület megalapítását, egyúttal pedig döntött a tudományos alapok jelentős részének befagyasztásáról. A rendelet szövege hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok versenyelőnyét „ideológiai dogmák” veszélyeztetik, ami a tudományba vetett közbizalom csökkenéséhez vezetett, ezzel pedig gátat szabott az innovációnak. Az elnök elképzelése szerint a testület a tudomány, az ipar és a kormányzat legkiemelkedőbb szakembereit fogja egyesíteni, hogy irányt mutasson az Egyesült Államok számára ebben a kritikus időszakban, és visszaállítsa az amerikai vezető szerepet a tudomány és technológia területén. Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója és az ELTE PPK habilitált egyetemi docense a Hírklikknek nyilatkozva megjegyezte: „A Trump által létrehozott testület a klasszikus nagyhatalmi tudományszemléletet képviseli. Az elnöki adminisztrációban valószínűleg olyanok vannak többségben, akik hisznek benne, hogy a tudományos kutatások révén Amerika újra megelőzheti a világot.”

A politika gyakran közvetlen hatással van a tudományos kutatások finanszírozására és irányvonalaira. Ön szerint a tudomány inkább a politika szolgálólánya legyen, vagy inkább a házastársa, amely egyenrangú partnerként támogatja egymást?

Ez egy nagyon összetett kérdés, mert mint sok minden másban, ebben is fontos szerepe van a pénznek: ki fizeti a tudományos kutatásokat? Ha a tudomány kritériumai közé soroljuk, hogy az előállított tudományos "termékek" nyilvánosak legyenek, akkor a közpénz szerepe megkerülhetetlen a tudomány finanszírozásában. Ez különösképpen igaz a társadalomtudományi kutatásokra, amelyeknek nem biztos, hogy rövid távon azonnal van olyan értelmezhető gazdaságfejlesztő vagy közegészségügyi haszna, mint mondjuk egy új gyógyszernek. De a természettudományokban is fontos a közfinanszírozás, ellenkező esetben a csak partikuláris, vállalati érdekeket szolgálnak az új felfedezések, nem lesz belőlük közkincs. Fontos látni, hogy a tudományos felfedezésekkel párhuzamosan teremtette meg az emberiség a természet feletti kontrollt, s mint ilyen, a tudomány sok vonatkozásban hatalmi eszközzé is vált. Ami a kérdés másik felét illeti, szolgáló, vagy társ a politika mellett? Egy egészséges tudományos közösség akkor tud működni, ha nem szolgálja ki sem a rövidtávú politikai érdekeket, sem a partikuláris ideológiákat, hanem...

Arra gondol, legyen egyfajta ethosza? Morális tartása?

Pontosan. Hosszabb távon a tudomány csak nyugodt környezetben tud tevékenykedni, aminek persze egyik oldalon része a stabil finanszírozás, a másik oldalon a politikai oldalaktól való függetlensége. A tudományos világnak szüksége van olyan lényeges, átlátható, egymáshoz kapcsolódó kutatási programokra, amelyek megteremtik az alkotói nyugalmat. Ebben az értelemben az osztrák példát említhetjük, ahol nagyon távol van egymástól, külön pályán mozog a tudományos és a politikai döntéshozatal, még intézményes korlátokat is állított közéjük az állam.

Amikor a "korlátokat" említem, elsősorban arra a sokféle határra és akadályra gondolok, amelyek az élet különböző területein megjelenhetnek. Ezek lehetnek fizikai, mentális vagy érzelmi korlátok, amelyek befolyásolják a döntéseinket és a lehetőségeinket. Gondolhatunk például a társadalmi elvárásokra, amelyek néha megakadályozzák, hogy szabadon kifejezzük önmagunkat, vagy a belső félelmekre, amelyek visszatartanak minket az új kihívásoktól. Emellett a korlátok lehetnek pozitív értelemben is, hiszen néha szükség van bizonyos keretekre ahhoz, hogy a kreativitásunk szárnyalhasson. A korlátok tehát olyan komplex fogalmak, amelyek egyszerre jelentenek akadályokat és lehetőségeket az életünkben.

Minden kormányzat bele tud szólni a tudományos finanszírozás mikéntjébe, csak az a különbség, hogy mennyire tudja "kordában tartani" önmagát. Ne menjünk messzire, Magyarországon is vannak bizonyos korlátok, de látjuk például az MTA körüli ügyek kapcsán, hogy azért a hatalom igyekszik ezeket mindig kijjebb és kijjebb tolni. Minél erősebb a központi hatalom, általában annál erősebb a szándéka, hogy valamiképpen ellenőrzése alá vonja a tudományos kutatásokat. Ennek az lesz az eredménye, hogy a tudományos élet átpolitizálódik, s egy ilyen közegben hosszabb távon nem tud működni a tudomány. De egy kicsit bonyolítsuk a képet: a természettudományos kutatások erre kevésbé érzékenyek, immunisak, esetükben még a nagyon központosított országokban is hajlamosak a kormányok finanszírozni ezeket, lásd az egykori szovjet természettudományos programokat, ami a társadalomtudományok esetében sokkal ritkábban fordul elő.

Az új amerikai elnök gyakorlatilag a beiktatása másnapján már a tudomány világára irányította a figyelmét. Látványos lépésekkel próbálja "karámba terelni" a tudósokat. Ön is osztja ezt a véleményt?

A Covid-járvány idején Amerikában a tudományos diskurzus komoly erózión ment keresztül, és a politikai polarizáció mértéke drámaian megnőtt. A helyzet odáig fajult, hogy a tudományos közösség hitelessége sokkal inkább megkérdőjeleződött, mint Magyarországon, ahol szintén feszültségek vannak. Az Egyesült Államokban a Covid-szkepszis már szinte mainstreamné vált, a Trump körüli tanácsadók és véleményformálók közül többen nyíltan kétségbe vonták a járvány valóságát, és nem bízva az oltásokban, aláásták azok társadalmi elfogadottságát. A következmények elsöprőek voltak: a republikánus szavazók köreiben sokkal több Covid-19 áldozatra bukkantak, mint a demokraták körében, mivel sokan közülük még a maszkviselés szükségességét is megkérdőjelezték. Ez a jelenség nemcsak a közegészségügyre, hanem a tudomány megítélésére is rányomta bélyegét, különösen a természettudományok terén, ahol a hitelesség és a bizalom kritikus fontosságú. Jelenleg azt tapasztaljuk, hogy az elnök számos tudományos kutatást, köztük orvosi projekteket is felfüggesztett, és még ha ezek a kutatások végül újraindulnak, a finanszírozásuk jövője egyre inkább bizonytalanná válik. Ez a helyzet nem csupán a tudomány fejlődését gátolja, hanem a társadalom egészének egészségügyi és tudományos jövőjét is fenyegeti.

Valójában ebben a kérdésben rendszerint szélesebb egyetértés tapasztalható...

Teljesen egyetértek. A tudomány döntő jelentőséggel bír a politikai döntéshozatalban, különösen olyan kulcsfontosságú területeken, mint a környezetvédelem, a klímaváltozás elleni intézkedések, a járványok kezelése és a vakcinafejlesztés. Emellett a mesterséges intelligencia szabályozása is ide tartozik. Az utóbbi időszakban a társadalmi polarizáció különösen a Covid-19 körüli diskurzusban érte el csúcspontját, és mára két éles ellentétben álló nézőpont alakult ki. A demokraták általában sokkal inkább támogatják a vakcinákat, a Covid létezését és a globális felmelegedés problémáját, míg a republikánusok körében ezek a kérdések sokkal megosztóbbak. A klímaváltozás ma az egyik legvitatottabb téma az amerikai politikai életben, pedig egy olyan valóságról van szó, amelynek negatív következményeit az emberek közvetlenül tapasztalják a mindennapjaikban. Ez a jelenség jól tükrözi a politika és a fokozódó törzsi megosztottság hatalmát.

Azt állítja, hogy a republikánusok sokkal kevésbé bíznak a tudományban és a tudományos közösségben?

A Covid utáni időszakban az amerikai társadalomban egyfajta kiábrándultság alakult ki, amely újra teret engedett bizonyos áltudományos felfogásoknak. A tudomány és a tudósok társadalmi megbecsültsége drámai mélypontra került. Ha visszatekintünk a múltba, a '80-as és '90-es években, sőt, még a hidegháború időszakában is, a republikánusok sokkal inkább bíztak a tudományos ismeretekben, hiszen ezeket a globális versenyelőny szerzésének kulcsaként látták, különösen a Szovjetunióval szemben. Ekkor a demokraták voltak a szkeptikusabbak, például az atomfegyverkezés ellen érveltek. Most azonban a tendencia megfordult: a republikánusok kevésbé bíznak a tudományban. Ez a jelenség a XXI. század sajátos fejleménye, melynek gyökerei mélyen visszanyúlnak a társadalmi változásokba. A populizmus térnyerése, az amerikai egyetemek politikai átalakulása, valamint a kampuszokon megjelenő erőteljes baloldali aktivizmus mind hozzájárultak a tudomány megítélésének eddig nem tapasztalt polarizációjához. Ráadásul a Covid világjárvány is jelentős szerepet játszott ebben a folyamatban, tovább bonyolítva a tudományos diskurzus helyzetét az amerikai társadalomban.

Mennyire képes ez a gondolkodásmód elérni Európa határait? Vajon Magyarország mennyire tudja megőrizni távolságát ettől a jelenségtől?

Magyarországot illetően nem érzékelek komoly veszélyforrást. A Covid-járvány idején gyakorlatilag csupán a Mi Hazánk mozgalom emelte meg a populista, tudományellenes nézetek zászlaját, míg a Jobbik csak mérsékelten próbálkozott hasonló irányvonalakkal. Úgy vélem, hogy az efféle elkötelezett, populista tudománytagadás hazánkban nem talál komoly támogatottságra. Az Egyesült Államokban viszont a kreacionizmusnak mélyen gyökerező hagyományai vannak, amely elmélet az evolúció tagadására épül, és főként vallási közösségek körében elterjedt. Magyarországon ezzel szemben jóval kevesebben vallják ezt, mivel a vallásos hit nem olyan szervesen beágyazott a társadalmi struktúráinkba, mint az amerikai példában. Hazánkban a jobboldalon sem tapasztalható erőteljes tudományellenesség, sőt, a tudományos közösségek iránti bizalom a Fidesz táborában némileg magasabb, mint az ellenzéki oldalon.

Mi állhat a háttérben?

Valószínű, hogy az ellenzéki szavazók körében a tekintélyelvűséggel szembeni bizalmatlanság alapvetően azzal magyarázható, hogy sokan összekapcsolják azt a Fidesz politikai gyakorlatával. A populizmus bizonyos formái az ellenzéki oldalon egyre inkább teret nyernek, azonban Magyarországon a politikai táborok közötti szakadék nem olyan mély, mint az Egyesült Államokban. Ebből a nézőpontból nézve megállapítható, hogy közvetlen szomszédainknál - mint például Ausztria, Olaszország vagy Lengyelország - a jobboldali populista pártok jelentősebben befolyásolják a tudományos diskurzust és a közgondolkodást, mint itthon bármikor.

Ebből a nézőpontból nézve a Fidesz valóban nem csupán a tipikus populista jobboldali pártok sorába illeszkedik?

A természettudományok terén valóban erőteljesebb konszenzus figyelhető meg. Ugyanakkor a társadalomtudományok világában a helyzet sokkal inkább összetett. Sok esetben a diskurzus hasonló dallamokat játszik, mint az amerikai jobboldal. Ők is kétségbe vonják a gender-kutatások jelentőségét, és elutasítják a wokeizmus eszméjét. Kifejezetten ellenségesen viszonyulnak minden olyan kezdeményezéshez, amely a társadalmi tudatosság és aktivizmus kibővítésére törekszik, és amely érzékeny a faji, nemi, szexuális, valamint környezeti problémákra. Mindazokra az elvekre, amelyek az igazságosság, az egyenlőség és az emberi jogok iránti elkötelezettséget követelnék meg. Valóban, az elmúlt évtizedben tapasztalhattunk túlkapásokat a kutatások politikai befolyásoltságának terén, különösen az angolszász országokban. Azonban nem szabadna a mérleg másik serpenyőjébe beleönteni a gyereket a fürdővízzel együtt.

Politikai szempontból talán logikus, a tudományos megközelítést tekintve viszont kérdéses. A Fidesz vezetői közül sokan társadalomtudományi végzettséggel léptek be a politikai porondra.

Pontosan így van, és a társadalomtudományok jelentősége a hatalom számára sem ismeretlen. Ennek következtében a megközelítés sokkal árnyaltabb, mint ahogyan azt a retorikai szinten gyakran láthatjuk.

A Trump-kormányzat a mesterséges intelligenciától reméli a tudományos vezető szerep megszerzését. Hogyan kapcsolódik ez majd a politikai szférához?

Ha az amerikai példát nézzük, akkor egyértelműen kilátszik mögüle egyfajta nagyhatalmi tudományszemlélet. Az elnöki adminisztráció meggyőződése, hogy a mesterséges intelligencia lesz majd az, amivel Amerika ismét maga mögé utasítja a világ egészét mind az elméleti kutatások, mind alkalmazott tudományos kutatások terén. Még akkor is, ha például a genetikai mesterséges intelligenciával szembeni ellenérzések meglehetősen erősek a konzervatív oldalon, de azt talán ők is belátják, hogy mégiscsak valami olyan innovációról van szó, ami tényleg felforgathatja a társadalmakat. Nem kell tudósnak lenni ahhoz - Trump sem az, de ő is biztosan hisz abban -, hogy a tudománynak ez az ága a világuralomhoz vezető út eszköze lesz. A következő évtizedek gazdasági és geopolitikai versengésének egyik legfőbb fegyverét látja ebben, nem véletlen, hogy Kína is beszállt a versengésbe, amelynek egyáltalán nem is biztos, hogy az Egyesült Államok lesz a nyertese.