A Waymo önvezető járművekből álló flottája kiváló lehetőséget kínál a megbízható üzleti modellek kialakítására.
A robottaxi szolgáltatásokat folyamatosan bővítő vállalat saját kutatásai alapján megállapította, hogy önvezető járműflottájuk lényegesen kevesebb baleseti kártérítési esetet okoz, mint a hagyományos emberi sofőrök.
A Google szárnyai alól származó, ma már az Alphabet önálló leányvállalataként működő Waymo legújabb tanulmányában friss adatokra támaszkodva vizsgálta meg, milyen mértékben képesek megbízhatóan teljesíteni a mérföldeket vezető nélküli autói. A vállalat, amely hetente több mint 100 ezer fizetős fuvart bonyolít, a Swiss Re viszontbiztosító szakembereivel együttműködve elemezte a robottaxi szolgáltatásból származó adatokat, és összehasonlította azokat a hagyományos vezetők teljesítményével.
A tanulmányban a mérleg egyik serpenyőjébe az autonóm rendszer több mint 25 millió mérföldnyi útja került, amivel szemben az emberi sofőrök utóbbi évekből származó 200 milliárd mérföldje, illetve az ezekből eredő bő 500 ezer biztosítási igény állt. Mivel maga a Waymo lobogtatja a felmérést, így nem meglepő, hogy az összevetésből a cég robotpilótái jöttek ki jobban.
A Waymo autonóm járművei a hagyományos autókhoz képest 88 százalékkal kevesebb kárigényt generáltak, a személyi sérüléssel járó komolyabb ügyekben pedig ennél is látványosabb, 92 százalékos az előny. A felmérésben külön vizsgálták azokat az eseteket, ahol fiatal, modern vezetéstámogatással rendelkező gépjárműveket használtak az emberi sofőrök. Itt ugyan kicsit csökkent a különbség, de az önvezető flotta arányaiban így is 86 százalékkal kevesebb anyagi kárbejelentés "termelt", míg a személyi sérülések esetében ugyanez a mutató 90 százalék lett.
Csak az olyan statisztikákban bízom, amelyek mögött valóságos adatok és megbízható források állnak...
Az impresszív eredményeket érdemes kellő fenntartással kezelni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Waymo tudatosan meghamisítaná az adatokat, de fontos például megemlíteni, hogy a szolgáltatást közlekedés szempontjából kedvező területeken indították el. Kaliforniában jellemzően kellően szélesek az utak és viszonylag ritkán kell például hófúvástól tartani. A belvárosi területeken pedig nem szokás száguldozni, így a koccanásokat sem feltétlenül jelentik, miközben kevés súlyos, személyi sérüléssel járó baleset történik. Az összevetéshez használt emberi vezetők adatai ellenben országos statisztikákból származnak. A robotaxik által megtett 25 millió mérföld is csak önmagában tűnik soknak, hiszen a másik oldalon százmilliárdos tételekben keletkezik a vizsgálható információ.
Még ha elfogadjuk is a tanulmány következtetéseit, ez nem jelenti azt, hogy az autonóm vezetési rendszerek terén ne lenne szükség további fejlesztésekre. A Waymo önvezető taxijai sorra produkálják a nehezen kezelhető helyzeteket; legutóbb például Kamala Harris kampányútját zavarták meg a választási időszakban. A Forbes elemzése rámutatott, hogy a már régóta működő telekocsis szolgáltatásokhoz képest a Waymo által kínált utak költségesebbek, és az ügyfelek átlagosan kétszer annyi időt töltenek az utazással, ha az önvezető autó mellett döntenek.
Ettől függetlenül a Waymo így is nagyságrendekkel jobb helyzetben van, mint mondjuk eddigi egyik legnagyobb riválisa, a General Motors érdekeltségébe tartozó Cruise, ahol egy tavaly ősszel történt súlyos baleset végül a robotaxis fejlesztések teljes leállításához vezetett.