A Jeep tetősátor közvetlenül az utastérből is elérhető, így maximális kényelmet és praktikumot kínál a kalandvágyóknak.

A Jeep szakemberei a Dometic segítségével készítették el a Wranglerre szabott ARTT (Awning and Rooftop Tent) elnevezésű tetősátort, amely kihasználja a kivehető tetőpanelok által nyújtott előnyöket is azzal, hogy az első ülések irányából az utastérből közvetlenül megközelíthető, nem kell külső létrát használni a megközelítéshez - persze az is rendelkezésre áll. Ezt az teszi lehetővé, hogy a tetősátor karbonból készített, aerodinamikailag optimalizált kialakítású doboza rásimul a tetőre, nincs szükség tetősínekre a rögzítéshez.
Az Overland Expo West rendezvényén mutatkozott be az ARTT, amely a gyári kiegészítők között a Mopar portfólióján belül, a Jeep Performance Parts szekcióban foglal helyet. A négyajtós Wranglerhez tervezett tetősátor a 2025-ös húsvéti szafarin debütáló Jeep Wrangler 4xe Sunchaser koncepcióautón volt látható, miután eltávolították róla a nagyméretű tetőcsomagtartót. Az ARTT fejlesztése a Stellantis Star*Up program keretében zajlott, amely a gyári munkatársak kreatív ötleteit hivatott támogatni.