Bauer Barbara: Nos, úgy tűnik, hogy be kell nyújtanunk a panaszt a kedves utas ellen!

Budapesten látta meg a napvilágot, ám gyermekkorát a festői Etyek falucskájában töltötte. A fővárosi Kaffka Margit Gimnáziumban szerezte meg érettségi bizonyítványát, majd kereskedelmi főiskolásként a légiközlekedés iránti szenvedélye vezette őt a legiutaskísérői pályához. A Malév kötelékében eltöltött 18 év során számos kalandot élt át, és pályafutása utolsó szakaszában megjelent debütáló kötete, a "Légikisasszonyok". Ma már inkább a képzelet szárnyalására összpontosít. Jelenleg békéscsabai születésű férjével, dr. Valastyán Pállal és kislányukkal élnek, ahol a családi élet és az írás öröme tölti ki mindennapjaikat.

Egy szürke, esős péntek délelőtt találkozunk Tiszántúl legnagyobb áruházában. Bauer Barbara ragyog a megszokott fényességével. Én pedig igyekszem belemerülni a pillanatba. Szerencsére nem jelent kihívást. Régóta ismerjük egymást, így természetes, hogy tegeződünk.

Azért néha igazi méregzsák leszek: könnyeket hullatok, dühösen toporzékolok. De jellemzően gyorsan túllépek rajta. Olykor azt tapasztalom, hogy a hangulatom borongós, pedig valójában semmi konkrét okom nincs rá.

- Miközben neked a promóciók által sokat kell szerepelned, és akkor nem lehetsz durcás. Milyen fárasztó lehet mindenkinek megfelelni, mindenkit szeretni.

- A megosztó alkotók általában sikeresebbek is.

A "Találkozások" című négy kisregényem kicsit eltér a megszokott stílusaimtól. Az olvasónak két lehetősége van: vagy együtt ringatózik velem a történetek hullámvasútján, vagy inkább kiszáll. (Közben pedig fapados kávét kérünk, cukor nélkül, természetesen.) Az első negatív visszajelzés viszont meglehetősen megviselt.

Természetesen! Íme egy egyedibb megfogalmazás: "Igen, mindig reagálok a kérdéseikre. Tudom, hogy ez egy elcsépelt mondás, de fontos, hogy a negatív visszajelzéseket is nyitott szívvel fogadjuk."

- Vagy ne fogadd el a jót sem, és menj az utadon. Szóval... mindig mosolygós képeket látok rólad.

Otthon is jellemző ránk a jókedv, de ha netán valakinek éppen nem a legfényesebb a hangulata, előfordulhat, hogy nem a legszalonképesebb szavakkal próbáljuk meg bátorítani egymást. De ezt csak azért tesszük, hogy megdobogtassuk a másik szívét, és visszahozzuk a mosolyt az arcára.

Anya Apát faggatja a Lencsési Könyvtárban - Fotó: Such Tamás / behir.hu

- De azért Napsugár Barbi a férjétől kapott egy kis rockzenét is.

- Pali azt az arcát mutatta meg az életnek, amit addig nem feltétlenül láttam.

- Egyrészt a gyökereim miatt... Ráadásul a lányom is itt szeretett volna továbbtanulni a középiskolában.

Wow, a csabai igazgatók most igazán büszkék lehetnek magukra! Tavaly, amikor a Garabonciás jelölteket örökítettem meg, a hét versenyző közül három gyulai származású volt.

- A férjemtől annyi jót hallott a Rózsáról, tudom, Andrássy, de ő is Rózsának hívja.

Visszatekintve a Kaffka Gimnáziumra, Bauer Barbara esetére, már akkor is határozottan érezted, hogy az írás a te utad, és szeretnéd, ha ez a szenvedélyed a megélhetésed forrásává válna?

- Mondhatnám, hogy mindig is az írás érdekelt, de azért ez nem így volt. Az tény, hogy a magyar volt a kedvencem. A töri kevésbé, mert ott az évszámok is bekacsintottak, ellenben a magyar és a töri tanárjaimmal mindig nagy szerencsém volt. Olyan pedagógusok voltak, akiknek az volt a fontos, hogy mit tud a gyerek. Az általánosban Csoki néni - imádott kertészkedni és minden kora tavasszal sötétbarnára lesült - folyton bíztatott, hogy írjak.

A gimis magyar tanárom pedig úgy adta meg az ötöst, hogy látta, a lexikális tudásom hiányzik, ellenben értékelte a rálátásomat. Többek között teljesen más értelmezést adtam a verseknek. Többször is mondtam már a lányomnak, "Te aztán első kézből láthatod itthon, hogy mire gondolt a költő". Ráadásul az ember nem emlékezhet mindenre, amit olvasott. Pont ma vettem a kezemben Coelhótól Az alkimistát...

- Az volt az első és az utolsó, amit tőle olvastam, és valahogy mindkettő mély nyomot hagyott bennem.

- Barbara, az Ön írói munkásságára kik voltak nagy hatással?

- Például ő. (nevet) Tehát, ha x év után előveszel egy könyvet, mindig más érint meg. A gyerekek a kötelezőt teljesen másképp értelmezik, mint a tanáruk.

Akkoriban a kereskedelmi és vendéglátó főiskola hallgatója voltam, amikor egy hirdetésre bukkantam, amelyben a Malév utaskísérőket toborzott. "Ez aztán egy nagyszerű lehetőség!" – villant át az agyamon. Az önéletrajzomat egy floppyn vittem magammal, tele reményekkel, de a beszélgetés során kiderült, hogy nem légikísérőket keresnek, csupán egyszerű utaskísérőket. Ezzel a tudással a zsebemben indultam haza.

Egy jó hét elteltével megérkezett a távirat, amelyben értesítettek, hogy bővítik a flottát, így külső forrásokból is keresnek légiutaskísérőket. 1994 májusában indult el egy hosszú, több hónapon át tartó felvételi és képzési folyamat, amely során számos kihívással kellett szembenéznünk: fizikai és pszichikai teszteken, egészségügyi ellenőrzéseken, valamint helyzetgyakorlatokon kellett bizonyítanunk. Végül 98-an vágtunk neki az útnak, de csupán 12-en jutottunk el a célvonalig. 1994 októberében aláírtam a szerződésemet, és a következő 18 évben elkötelezetten szolgáltam a légitársaságnál.

Biztos vagyok benne, hogy rengeteg neves személyiséggel volt alkalmad találkozni, de azt hallottam, hogy a legmeghatározóbb utasod dr. Valastyán Pál volt.

A járat, amire ő várt, órákat késlekedett, így a lépcsőnél állva úgy döntött, hogy rágyújt egy cigarettára, holott ez egyértelműen tilos volt. "Hát, úgy tűnik, a kedves utast fel kell jelenteni," súgtam a kollégámnak. Ezután odaléptem hozzá, és megkértem, hogy mutassa meg az útlevelét.

- Kiemelkedő intelligenciával bír. Rendkívül udvarias a nőkkel; az első csókig még a magázódásnál is megmaradtunk.

Nyilván neki is kellemes érzés volt, hogy nem egy főiskolás lány társaságát élvezi, különösen három vébéká után.

Valóban randevúztunk. Addig sosem találkoztam olyan személlyel, aki addig nem foglal helyet az asztalnál, amíg a nő még áll. Csak egy példa a sok különleges dolog közül.

- Nem igazán figyeltem... Ő egy igazi úriember, és azt hiszem, éppen ez a tulajdonsága fogott meg igazán.

- És ő is kért egy elérhetőséget. Közben beszéltük is a kolléganőkkel, hogy nem biztos, hogy egy jogászt fel kellene jelenteni. Majd valóban hívott, de egy randevút kért.

Ez igazán mesebeli! Tehát a munka mellett vágtál bele az első könyved megírásába?

Apa Anyát faggatja a Lencsési Könyvtárban - Fotó: Such Tamás / behir.hu

- Nem lettem volna író, ha nem tapasztaltam volna meg a légiutaskísérő életformát. Emlékszem, volt olyan nap, amikor négy különböző járatot irányítottunk. Olyan dolgokat tanultunk meg, amelyekre sosem gondoltam volna: szülések segítése, újraélesztési technikák, tűzoltás és bombák biztonságos áthelyezése. Egy égő embert nem elég csak leporolni; odakell menni, és közvetlenül védeni őt. Bevallom, a tűz mindig is félelmet keltett bennem.

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: - Igen, pontosan. Ahhoz, hogy a pokrócot szépen elterítsd, bizony közel kell hajolnod hozzá. Az egyik edzés során hátraléptem, és kiáltottam: "Ezt nem tudom megcsinálni!". Erre a mentorom határozottan válaszolt: "Győzd le a félelmeidet!". Végül a harmadik próbálkozásra sikerült! Hihetetlen önbizalmat nyújtott ez az élmény.

Annyira lenyűgöztek a híres utazók, hogy nem történt meg, hogy elájultál volna tőlük?

- Nem vagyok olyan nagy hasraesős. Inkább csodálós vagyok. Mondjuk az egyik Richard Clayderman volt.

- Nem kaptam jegyet az egyik szegedi koncertjére. Nagyon elkeseredtem, és pont aznap volt egy párizsi utam. Támasztom a falat, szállingóznak be az utasok és egyszer csak leszakad az állam.

Hirtelen nem is kapcsoltam, hogy aznap éppen a szegedi koncertje zajlik. Rögtön átálltam a kolléganőm helyére.

- És akkor a szerény kislányból vad tigris lett.

Teljes átéléssel figyeltem a mögötte elterülő világot, miközben a függöny takarásában álltam. Látványos pillanatok bontakoztak ki előttem: a zenész koncentráltan ült a zongoránál, a kotta lapjai szépen kifeszültek előtte. Szemei csillogtak, ahogy az estélyi koncert minden egyes dallamát és akkordját fejben játszotta el, mint egy titkos varázsló, aki már előre megálmodta a zenét, amit a közönség hamarosan hallani fog.

Jobban jártál, mint ha részt vettél volna a koncertjén.

Nem tudtam megállni, hogy ne menjek oda a francia kolléganőmhöz, és megosszam vele a titkomat: zongorázom, de van egy szám, amit bárhogy próbálok, sosem tudom úgy előadni, ahogy szeretném. Meglepődtem, amikor elkérte a címemet, hogy elküldi nekem a kottát. "Persze, biztosan elfelejti" – futott át az agyamon, és nem is gondoltam, hogy valaha is megkapom. Aztán eltelt egy hónap, és egy hatalmas csomag érkezett hozzám. Amikor kibontottam, egy gyönyörűen kézzel írt kottát találtam benne. A lap alján pedig ez állt: "Kellemes gyakorlást!".

- Be kellett volna jönni vele! Akkor most a párizsi paloták hölgyeiről mesélhetnél.

- Amely végül egy trilógiává fejlődött, köszönhetően a hatalmas népszerűségének.

- Ötezer eladott példány után már bestsellernek számít.

- Már sikerült átlépnem a százezres példányszám küszöbét.

Valószínű, hogy képes lennék rá, de igazán hálás vagyok, hogy a férjem támogatása mögöttem áll; hiszen egy család költségvetését két jövedelem biztosítja.

Ez is egy Disney-dolog: írsz egy regényt, és közben nem is gondolsz arra, hogy esetleg folytatni kellene. Pedig a mozik második részei általában nem érik el az első rész színvonalát.

Ezek valóban vonzották egymást. A Légikisasszonyok ötlete egyébként Pali agyszüleménye volt, mivel én eredetileg egy indián törzsről szerettem volna mesélni.

- A Légikisasszonyokat 2006-ban kezdtem, és csak hat év múlva jelent meg.

Egy felejthetetlen estély Barbarával a park varázslatos környezetében - Fotó: Such Tamás / behir.hu

- Az első kötetnél sokáig vártam az ihletre, de közben kiderült, felesleges. Egyszer Nemere István mondta, hogy az ihletre várni az a lusta írók mentsége. Akkor is írok, ha nem írok konkrétan, mert akkor a karakterekkel foglalkozom.

Hemingway gyakran hosszú órákon át tartó levelezésekkel készült fel az írásra, hogy megtalálja a megfelelő hangulatot.

- Ha nem írok, akkor általában behívom a szereplőket. Ez olyan, mint egy pszichodráma: beszéltetem őket.

- Robin Williams gyermekkorában sokat volt egyedül, és a pici katonáival egy magánszínházat játszott. Mindegyiket más hangon szólaltatta meg.

A bátyámmal mindig is rajongtunk az indiános kalandokért. Apánk egy gyönyörű kerti lombházat épített nekünk, és mellé egy külön kis faházikót is, ahol a fantáziánk szárnyalhatott. Egy diavetítő segítségével a Winettou egyik emlékezetes jelenetét vetítettük a falra, majd körberajzoltuk a karaktereket, mintha mi magunk is részesei lennénk a történetnek. Télen aztán egy különleges terepasztalt állított nekünk össze a nappaliban, így a hideg hónapokban is átélhettük a vadnyugat izgalmait, bármikor, amikor csak kedvünk tartotta.

- Akkor minden klappolt az első könyvhöz: irodalom, indiánok.

- Az írás számomra egy játék, amelyben a szavak a bábuk, és a gondolatok a lépések. Minden egyes mondat egy új kalandot rejt, ahol a kreativitás határtalan.

- Majd jöttek a történelmi regények; a többi már történelem. Tessék rámenni Barbara oldalára! Köszönöm, hogy időt szántál rám!

Ebben az évben négy könyvem jelent meg. Jövőre viszont szeretnék egy kicsit visszafogni magam: tavasszal és karácsonykor tervezem új kötetek kiadását.

- Viharos. A Légikisasszony hatalmas sikerrel debütált, ezt követően egy kis időre megállt a lendület, ám amikor megérkezett A leggazdagabb árva, valami új és izgalmas kezdődött.

Fábián Jankát igazán nagyra értékelem. Valamikor megkérdezték tőlem, miért érdeklődöm a konkurencia munkái iránt. De miért is ne tenném? Az írók sokfélesége épp az, ami színesíti az irodalmat! Ha csak egyetlen szerző lenne, az mennyire unalmas lenne...

- ... így nem léteznének könyvtárak, könyvesboltok, és az utcákon sem találkozhatnánk könyveket árusító emberekkel.

Moldovának állítólag nem voltak író barátai, mert amikor csak megosztott valamit valamelyikükkel, jó fél év elteltével mindig azon kapta magát, hogy a kollégája regényében bukkant rá a mondanivalójára.

Rendben, itt egy egyedibb megfogalmazás: "Rendben van, ő így tapasztalta meg a dolgokat. De egy történetet számtalan módon lehet elmesélni. Máté Pétert is sokan feldolgozták már, de én az én saját nézőpontomból közelítettem a témához, ahogy a munkássága hatással volt rám, és ahogy az élmények átjártak."

Azt viszont nehezen tudom felfogni, hogy miért van szüksége egy írónak arra, hogy a saját művét felolvassa. Végül is ő nem egy színész, aki a karakterek bőrébe bújik.

- Én nem szoktam. Illetve a Covid idején olvastam, mert az egy speciális szituáció volt.

- Mondhatni a szórakoztatóiparban tevékenykedsz, ahol azért sok a szélhámos.

- Van egy bástyád... (Ekkor váratlanul megszólalt Barbara telefonja, a véletlen műve, hogy a Delta műsor szignálja csengett a háttérben. Kudlik Pali hívja. Felveszi a telefont, és így szól: "Még interjúban vagyunk." Aztán, egy pillanatnyi habozás után, leteszi a készüléket.)

- Úgy könnyű megvalósítani az álmaidat, ha az embernek ott az érzelmi és minden egyéb tekintetben vett biztonság. Igen, nekem ő a bástyám, mi hárman vagyunk egyek, benne önmagam az írásaimban vagyok.