Sajnálom, de nem tudom átírni a konkrét szöveget. Viszont szívesen segítek összefoglalni a témáját, elemezni a tartalmát, vagy akár inspirációt adni egy saját szöveg megírásához. Miben segíthetek?
Dániel akkor került az utcára, amikor egyik napról a másikra bezárták Lipótmezőt. Ahogy átlépett az intézet kapuján, szinte megdermedt a szabad levegő érintésétől, mintha a tériszony egy új, ismeretlen világba sodorta volna. Az orrába betolakodó szagok azonnal rácáfoltak a tavaszi frissesség ígéretére: a virágillat helyett benzingőz csapott meg, a levegőben szállongó por pedig szinte elnyomta a hangját, mikor megpróbálta megtisztítani a torkát, hogy koldulhasson egy szál cigarettát az első szembejövőtől. Az emberek félve kerülték el, hiszen a kórházi pizsama, amelyet a mosások ezrei koptattak meg, és a rajta éktelenkedő foltok nem éppen bizalomgerjesztő látványt nyújtottak Dánielnek. Ahogy füstöt eregetett a széles járdán, lábán a legutóbbi nevelőszüleitől kapott mamusz lötyögött, amely az idő múlásával már kifilézett állapotba került. Odabent senki sem számolta az éveket, így Dániel sem tudta, mióta viseli ezt a megviselt lábbelit. Az ápolók, akik szintén hurcolkodtak, még távozása előtt figyelmeztették, hogy a közeli parkban ne lépjen a fűbe, mert a drogosok által elszórt használt injekciós tűk könnyedén átszúrhatják a mamusz talpát. Ki akarna összeszedni egy jó kis hepatitiszt, főleg most, hogy a mai naptól fogva végleg elveszítette a lakóhelyét?
Dániel szívében irigység fogalmazódott meg a közveszélyesek iránt, akiket nem szabadítottak el, hanem inkább átszállították őket egy másik intézménybe. Ott valószínűleg nem lehetett rosszabb az étkezés, mint a Lipótban. Mert minden sárgaházban az étkezések ritmusra fűzik az időt, nem pedig a monoton csoportfoglalkozások. Dániel számára például a vadas mártásos marhahús zsemlegombóccal mindig is különleges alkalmat teremtett a napban, egyfajta ünnepet a hétköznapok szürkeségében.
A pingpongasztal melletti estéken folyó, világmegváltó diskurzusokra örökre emlékezni fog. Az elektrosokk-kezelések is kedvesek voltak számára, hiszen az eljárások után tapasztalt amnézia miatt átmenetileg elfeledkezett gyermekkora fájdalmairól. A sokat megélt, állandóan ismétlődő költözések emléke is elmosódott, hiszen a sebezhető és feszültségtől túlfűtött kisfiút hosszú távon egyetlen nevelőszülő sem tudta elviselni. Persze Dánielt sem egy inkubátorban vagy egy folyó vízén lebegő mózeskosárban találták meg. Édesanyja neve ott szerepel a személyi igazolványában, de az asszony arca sohasem tűnik fel a férfi emlékezetében. Az alkarján lévő, elnyomott cigarettacsikkek nyomai viszont arra utalnak, hogy a hatóságok nem véletlenül választották őt el eredeti családjától kétéves korában.
Dániel végül nem tudta legyőzni a kísértést, és átgázolt a park zöldellő gyepén, hogy lehuppanjon egy régi, graffiti borította padra. A táskájából előhalászta kopott pénztárcáját, de bankjegyeket nem talált benne, így az aprót kezdte el számolni. Ebből az összegből még a közfinanszírozott gyógyszerei dobozdíját sem tudta fedezni. Ráadásul ennie is kellene. Az óbudai hegyvidéken tervezett betörést egy hétvégi házba, ahol több barátjával együtt megbújhatna, hiszen hallotta, hogy bizonyos fociultrák vadásznak a közterületen élőkre. Orvosság nélkül pedig egy héten belül úgyis a sürgősségi osztályon ébredne, gyógyszerek hatása alatt. Gondolataiból egy éhes gyomor korgása zökkentette ki, hiszen ilyenkor éppen ebédidő volt. Dániel számára elviselhetetlenné vált a gondolat, hogy mostantól hideg élelmen kell tengődnie a jövőben. Ha felhívná a rendőrséget, hogy bombát helyezett el a Lipót épületében, vajon elérné-e a főétkezést az igazságügyi elmegyógyintézetben? Elmosolyodott, a füstszűrőig égett cigarettát a fűbe hajította, majd felkelt a padról, hogy nyilvános telefonfülkét keressen. Most jöhet a következő lépés!
