Betonfalakkal zárták le az egyik őrvidéki utat, hogy megakadályozzák a magyar ingázók áthaladását.
Burgenlandban egy betonakadállyal zárták le az autósok elől azt az utat, amely korábban jelentősen lerövidítette a magyar ingázók útját munkahelyük felé. A soproni határállomástól csupán néhány kilométerre található lehajtó balra Kelénpatak (Klingenbach), jobbra pedig Cinfalva (Siegendorf) irányába terelte a forgalmat. Azonban a klingenbachi önkormányzat, látva az egyre növekvő autóforgalmat, úgy döntött, hogy kérik a tartományt az út lezárására. Az osztrák regionális sajtó beszámolója szerint nem titkolták, hogy a magyar ingázók miatt hozták meg ezt a döntést, ahogy azt a Telex is említi.
Fotó: Nagy Márta / Telex A lezárás célja a Magyarországról érkező forgalom visszaszorítása. Miután Ágfalva és Somfalva között lassan már két éve lezárták a kishatárátkelőt - ugyancsak a helyi önkormányzat döntése alapján -, az ingázók újabb egérutakat keresnek. És fognak is, hiszen egyre többen vannak, reggelente ezrek mennek munkába a soproni régióból Ausztriába. A döntést még a nyáron meghozta a kelénpataki testület, de az intézkedéshez a tartomány kellett. Az elmúlt napokban jelent meg a betonrámpa a lehajtón, s ez azonnal éreztette is a hatását: még nagyobb a dugó reggelente a soproni átkelő környékén. A somfalvi határ lezárása után sok magyar Kelénpatak felé rövidített, hogy elkerülje a dugót. A falunak viszont ez nyilván nem tetszett, ami valahol érthető is, senki sem akar reggel négykor az ablaka alatt elhúzó autók zajára ébredni. Az ingázók közben joggal tartanak attól, hogy Somfalva és Cinfalva után újabb osztrák települések zárják le előlük az utat. Hogy ennek mennyire van realitása? Dr. Ruzicska Máté jogász szerint már egy eset is precedenst teremt, nemhogy kettő. Ruzicska és az NZP Nagy Legal nemzetközi ügyvédi iroda jogászai voltak azok, akik kártérítési pert indítottak az Osztrák Köztársaság ellen a jogellenes határellenőrzések miatt. Ausztria 2015 óta ugyanis "átmenetileg" ellenőrzi a magyar határt, ezzel pedig az ingázóknak okoznak időbeli hátrányt és anyagi veszteséget. Nem pénzt akartak, hanem jogalapot. Az Osztrák Köztársaság ellen a határellenőrzések miatt indított perben a bíróság álláspontja az volt, hogy "nem teljesen evidensen jogellenes a határellenőrzés", ezért elutasította a keresetet. Az ügyvédek a somfalvi határzárás miatt hatósági felelősségi pert is indítottak a somfalvi önkormányzat ellen, ez az eljárás, ugyanazzal a bíróval, hasonló állásponttal zárult, bár ebben az ügyben egy közigazgatási per még folyamatban van. Az ingázók érdekének képviseletéhez politikai akarat kellene, de erre nincs hajlandóság, vagy, ha van, akkor az nem a közvélemény előtt zajlik. Márpedig Magyarország európai szinten sokkal hatékonyabban tudná érvényesíteni az uniós jogot, amit a jogászok szerint Ausztria a lezárásokkal megsért.