Csütörtökön is szárnyal a levegőben az Eb mezőnye!

Csütörtökön is kegyes volt az idő a békéscsabai 23. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság résztvevőihez és a 2. versenynapon mindhárom kategória folytathatta a versenyzést. A 18 métereseknél 300,25, a nyitott, szabad osztályban 558,40, míg a kétülésesben 507,02 kilométer megtétele volt a napi penzum.
Az első napon a 18 méteres vitorlázók között kettős francia győzelem született. Viktor Mallik teljesítette elsőként a 390 km-es feladatot, őt honfitársa, Enguerrand Virol követte a célban. A harmadik helyezett a holland Thies Bruins lett. A magyar versenyzők közül a korábbi világbajnok, Gulyás György a 34 indulóból a 27. helyen végzett.
A nyitott küzdelmet a német versenyzők dominálták, miután a mezőny 402,23 km-t tett meg. A dobogóra Felipe Levin, Oliver Binder és Markus Frank állhattak fel. A magyar pilóták teljesítménye is figyelemre méltó volt, Szabó Péter a 9. helyen végzett, míg Bódis Bence a 12. pozíciót szerezte meg a 13 induló közül. A kétülésesek versenyében, ahol 23 repülő indult, az osztrák Janowitsch és Lutz diadalmaskodott a belga Akkermans, Gernaey, valamint a lengyel Kawa és Matkowski páros előtt. A Kassai és Mészáros duó a 10. helyen zárta a napot.