Dermedten álltam, mint aki egy varázslatos pillanat tanúja, ahogy a szemem előtt fokozatosan eltűnt mindaz, amit addig ismertem.

A 2013-ban megalapított Hemző Károly-díj célja, hogy elismerje azokat a tehetséges magyar fotográfusokat, akik még nem töltötték be a 35. életévüket, és akik munkásságukkal a névadó szellemiségét és szakmai színvonalát idézik meg. A díjra pályázni lehet olyan művekkel, amelyek Magyarországon vagy magyarlakta területeken készültek, és a mindennapi élet különböző aspektusait – legyen szó a munka világáról, a privát szféráról, a művészetről, a tudományról, a sportról vagy a szabadidőről – tükrözik. Örömmel értesítjük olvasóinkat, hogy idén a Hemző Károly-díj öt finalistája között három fotóriporterünk is helyet kapott. Ezen túlmenően, 2024-ben Szajki Bálint kollégánk elnyerte a díjat, amire az "Egészségben és betegségben" című kiállítása megnyitója során a Capa Központ a hónap alkotójának választotta.

A kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 8F Galériájában látogatható június 10. és szeptember 14. között.

Szajki Bálint kiállított fotóiból és az azokat kísérő szövegekből állítottuk össze mostani válogatásunkat.

Az időskor valódi harcait gyakran elkerüljük a figyelmünkkel. Az idősek sokszor egyfajta valóságos vagy szimbolikus falak mögött élik meg ezeket a nehézségeket, ahogyan a halál kérdése is ott lebeg körülöttük. Ezek a falak tanúi voltak az ott élők fiatalkori örömeinek, majd a fokozatos gyengülésnek, végül pedig a búcsú pillanataiknak, vagy a magányos órák sorának, melyeket egy demenciában szenvedő házastárs mellett töltöttek. Mindez a fizikai erő és a fáradtság harcáról szól, amely a mindennapi gondoskodás során bontakozik ki, és a lelki kimerültségről is. Sorozatom célja, hogy felfedje ezt a láthatatlan küzdelmet és az önfeláldozás példátlan formáit, amelyeket az idősek és gondozóik nap mint nap megélnek.

Nagymamám mellett éltem át nagyapám betegségének utolsó három évét. Tanúja voltam, ahogy napról napra egyre nőtt a nyomás, ami a nagymamámat terhelte. Tudtam, hogy évről évre egyre nehezebb a helyzete, de ő sosem kért segítséget. Számára természetes volt, hogy gondoskodik a férjéről - egészen a végsőkig. Soha nem fogadott fel ápolót, sosem kiáltott segítségért, hanem a saját lelki és fizikai határait átlépve ment el a végsőkig, a teljes kimerülésig. Egy életen át kitartott a férje mellett, egészen az utolsó pillanatig.

"Nagyapám tavaly szeptemberben, kilencvenkilencedik születésnapja előtt egy héttel hunyt el. A halállal szemtől szemben így álltam életemben először. Bár felkészülten, mégis dermedten lettem a tanúja, amint apránként elmúlik a szemem láttára a legerősebb ember, akit valaha ismertem."