Egy napja a német kancellár, Merz, máris megosztotta véleményét Trumpékkal kapcsolatban, éles kritikájával felkeltve a figyelmet.


"Barátok, szövetségesek és partnerek Európa szívében: Tisztelt Emmanuel Macron, hálásan köszönöm a szívélyes fogadtatást!"

„A jövőnk közös, és együtt erősebbek vagyunk!” – tette közzé Friedrich Merz, az új német kancellár, a kereszténydemokrata párt vezetője Instagram-oldalán szerdán. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Merz pártja, a CDU-CSU szövetség, a legutóbbi német parlamenti választások során győzött, de nem tudott elegendő többséget szerezni. Ennek következtében koalícióra léptek a szociáldemokratákkal (SPD). Bár a Bundestagban a koalíciós szerződés aláírása után formálisnak számított volna Merz bizalmi szavazása, a politikai élet drámai fordulatot vett, amikor az első szavazási körben meglepetésre elbukott. A második körben azonban, ha csak csekély mértékben is, de sikerült megszereznie a bizalmat. A részletekért és a háttérinformációkért kattints ide!

Az új német kormányfő azóta már odaszúrt az Egyesült Államoknak is, mondván ő se szól bele az amerikai belpolitikába, elvárja Amerikától is, hogy ne szóljon bele a németbe - írja a Politico egy ZDF-interjú alapján. Itt arra utalt, hogy a radikális jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) pártot alkotmányellenesnek nyilvánították, ami a betiltását is könnyebbé teheti majd, ezt pedig amerikai kormányzati körökből hevesen bírálták. Merz így fogalmazott:

Arra szeretném ösztönözni az amerikai kormányt, hogy a német belügyeket bízza a német vezetésre, és lehetőség szerint tartózkodjon a pártpolitikai befolyásolástól.

Merz azt is jelezte, hogy hamarosan telefonos beszélgetést folytat Donald Trump amerikai elnökkel, és elkötelezett amellett, hogy a német és európai érdekeket képviselje a párbeszéd során. Szerinte "együtt még erősebbek vagyunk, mint az Egyesült Államok", mivel a fogyasztói bázis az EU-ban meghaladja az Egyesült Államok és Kanada összesített számát. Merz és Trump először a júniusi NATO-csúcson találkozhatnak Hágában - hívja fel a figyelmet a Politico.

Merz hivatalos beiktatása napján számos szövetséges ország vezetője kifejezte jókívánságait. Donald Tusk lengyel miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök különösen hangsúlyozták, hogy izgatottan várják a turnézó német kancellárt, aki szerdán látogat el fővárosaikba.

Az utazását Párizsban kezdte, ahol többek között bejelentette, hogy hamarosan Ukrajnába is ellátogat. Ez a lépés különösen figyelemre méltó, hiszen Németország az egyik legfontosabb katonai és pénzügyi támogatója Ukrajnának, ráadásul az orosz invázió óta körülbelül egymillió ukrán menekültet fogadott be. Merz a francia fővárosban azt is kiemelte, hogy az Egyesült Államok nélkül nem lehet megoldani az ukrajnai konfliktust, és Európa képtelen pótolni az USA-t - írja a Deutsche Welle.

Macron arról beszélt, hogy a helyzet miatt létrehoznak egy közös német-francia biztonsági és védelmi tanácsot, valamint együtt ügyködnek majd az ukrajnai fegyverszünet elérésén.

Related posts