A cári család kivégzése egy olyan eseménnyé alakult, amely a brutalitás és a szenvedés szinonimájává vált. Az öldöklés szörnyűségei mély nyomot hagytak a történelem lapjain, és az emberi kegyetlenség legszélsőségesebb megnyilvánulásait tükrözik.

Német támogatással került hatalomra Vlagyimir Iljics Lenin.

Az első világháború Oroszországra nézve rendkívül súlyos következményekkel járt. A konfliktus során körülbelül 3,3 millió katonát és civil áldozatot veszített el az ország, és a megfogyatkozott élelmiszer-ellátás következtében újabb milliók kerültek az éhhalál szélére. Az állam struktúrája megrendült, Miklós cárt 1917. március 15-én kényszerítették lemondásra, majd Szibériába száműzték. Lenin nyolc hónappal később történő hatalomra jutása után a Romanov család, amely évszázadok óta uralta Oroszországot, házi őrizetbe került, ezzel véget ért egy 304 éves dinasztikus uralom.

A polgárháború kitörése után, amikor a cárhoz hű, francia, angol és amerikai támogatást élvező erők egyre nagyobb területeket hódítottak meg, a bolsevik vezetés úgy határozott, hogy a Romanov családot biztonságosabb helyre, az Urálon túli Jekatyerinburgba szállítja. 1918 nyarára a "fehér" seregek már körülbelül ötven kilométerre közelítették meg a cári rezidenciát, ezzel azonban akaratlanul is végzetes veszélybe sodorták a cárt és családját.

II. Miklós cár gyermekeivel ül egy zöld ház tetején fogságuknak a szibériai Tobolszkban töltött idején. A Romanovokat 1917 szeptemberétől 1918 áprilisáig tartották itt relatív kényelemben.

Az Uráli Szovjet tagjai, akik Miklós cár és családja sorsáért viselték a felelősséget, kétségekkel telve figyelték Jekatyerinburg védhetőségét. Aznap egyetlen, sürgető kérdés foglalkoztatta őket: mi legyen a cár sorsa? Az ellenforradalmárok számára semmiképpen sem volt elfogadható, hogy a bolsevikok legfőbb ellensége szabadlábra kerüljön, hiszen ezzel könnyen hőssé avanzsálhatott volna. Úgy vélték, hogy a családot, valamint azokat a hűséges szolgákat, akik mellettük álltak, el kell távolítaniuk a színtérről.

E döntéssel 11 embert ítéltek halálra: a cárt, a cárnét, Alekszej koronaherceget, a négy, 17 és 22 év közötti hercegnőt, az udvari orvost, a szakácsot, egy írnokot és a cselédlányt. Filip Goloscsokin hadügyi komisszár azonnal Moszkvába utazott, hogy Lenin jóváhagyását kérje. A szovjet vezérnek azonban nem volt ideje arra, hogy a Romanovok sorsáról töprengjen, ugyanis egy közelgő moszkvai felkelés kitörését próbálta megakadályozni. Goloscsokin július 3-án este érkezett meg Moszkvába, és arra számított, hogy - az ügy komolysága okán - rögtön bebocsátást nyer Leninhez. Nem így történt.

Lenin a forradalom lángjainak közepette a moszkvai tömeg előtt állt, szavai mint villámok hasították át a levegőt. Nem volt ideje a Romanovok sorsának boncolgatására; Jakov Szverdlov, a hűséges jobbkeze, sürgette őt. A történelem kerekét megállítani nem lehetett, a forradalom szele mindent elborított. Szverdlov utasítása világos volt: az elvtársaknak Jekatyerinburgban, a város, mely később a nevét is felvette, sorsdöntő feladatot kellett teljesíteniük – a Romanov család végső kivégzését. A forradalom nem ismerett kegyelmet; a múltat el kellett törölni, hogy az új jövő megszülethessen.

Négy nappal később a komisszár kénytelen volt belátni, hogy dolgavégezetlenül kell hazatérnie. Nem sikerült találkoznia Leninnel, aki továbbra is vonakodott elfogadni az Uráli Szovjet határozatát, és csak a peres eljárással kapcsolatos üzeneteket küldözgetett. Már éppen útnak indult volna, amikor váratlan fordulat következett be: Jakov Szverdlov, Lenin közeli munkatársa hívta magához.

A találkozó rendkívül rövidre sikerült. Szverdlov nyugodt maradt, és a lehető legnagyobb higgadtsággal mondta ki a kimondhatatlant: ha Jekatyerinburgot elérik a csapások, a cár sorsa megpecsételődik. Szomorú tekintettel nézett Goloscsokinra, és azt mondta: "Elvtárs, ha tudsz egy pert indítani, tedd meg. Ha nem, hát tudja, mit jelent ez." E szavakkal Goloscsokin visszatért Jekatyerinburgba, pontosan tudva, mi rejlik a mondandó mögött.