A magyarok körében tapasztalható szorongás mögött számos tényező húzódik meg, amelyeket sokan talán fel sem ismernek. Az Agro Napló által bemutatott cikk rávilágít arra, hogy a stressz és aggodalom forrásai gyakran rejtettek, és nem mindig könnyű őket azo
Szorongás, közömbösség, düh, reménytelenség - egyre több ember éli meg ezeket az érzelmeket, ahogy a klímaváltozással összefüggésbe hozható természeti csapások vagy más jelenségek mindinkább a mindennapok részévé válnak. A klímaszorongás ráadásul nem válogat: fiatalokat és időseket, városlakókat és vidéken élőket egyaránt érint. De hogy mit jelent ez az érzelmi teher és hogyan befolyásolja az érintett döntéseit, arról Szeberényi András, a Budapesti Metropolitan Egyetem docense beszélt az Agrárszektornak.
Az elmúlt tíz évben robbanásszerűen megnövekedtek azok a szélsőséges időjárási jelenségek, amelyeket a klímaváltozás hatásainak tudhatunk be. Ciklonok érkeznek a megszokott módon, de a mögöttük álló csapadék mennyisége drámaian megnőtt; a júliusi hőség is jelen lett volna, de a hőséghullámok most sokkal hosszabb ideig kínoznak minket. Fokozatosan hozzászokunk ahhoz, hogy a hőségriadók, rekord erejű szelek, árvizek és aszályok mindennapjaink részei lettek, és már egyáltalán nem lepődünk meg, ha egy héten belül három különböző évszak időjárásával találkozunk.
Ezek a jelenségek pedig így vagy úgy az emberek lelkiállapotára, mentális egészségére is hatnak: míg egyesek aggodalmat vagy tehetetlenséget, addig mások haragot, dühöt vagy teljes közömbösséget éreznek a kialakult helyzettel és a jövővel kapcsolatban.
A klímaváltozással összefüggő fizikai és mentális tünetek tudományos kutatása az utóbbi tíz évben kezdett igazán fejlődni. Jelenleg már elérhető egy speciálisan kidolgozott klímaérzelmi skála, amely kilenc különböző érzelmi szintet azonosít, segítve ezzel a tapasztalt tünetek jelentőségének megértését - nyilatkozta Szeberényi András, a Budapesti Metropolitan Egyetem Marketing és Kommunikáció-tudományi Intézetének egyetemi docense az Agrárszektornak.
Az első lépcsőfok az eutierra, ahol az egyén tapasztalata a Földdel való egységről olyan mélyrétegűvé válik, hogy a határok a saját énje és a természet között szinte eltűnnek. Ez az állapot egyfajta harmóniát teremt, amelyben a lélek és a környezet egybeolvad. A második szint, a soliphilia, még tovább mélyíti ezt a kapcsolatot, hiszen ekkor az egyén annyira összefonódik a természet világával, hogy szinte megszállottként tekint a Földre, amelyet szeretete és felelőssége köteléke fűz hozzá. Ezen a szinten a pozitív érzelmek uralkodnak, azonban ahogy átlépünk a solastalgia területére, a hangulat megváltozik. Itt már a szorongás és a fájdalom is megjelenik, főként akkor, amikor az egyén a saját közvetlen környezetében érzékel változásokat, amelyek aggasztó hatással vannak rá.
A klímaszorongás akkor válik hangsúlyossá, amikor egy utazás során már nem a táj szépségét élvezzük, hanem folyamatosan azon rágódunk, hogy a körülöttünk lévő élőhely, a klímaváltozás következtében várható ökológiai katasztrófa miatt, hamarosan eltűnhet. A természet csodálása helyett a jövőbelátás terhe nehezedik ránk, és minden fává, állattal csak egy újabb emlék válik. Az ökoparalízis állapotában pedig a gondolataink és érzéseink olyan mértékben elnyomnak minket, hogy szinte képtelenek vagyunk helyesen reagálni a környezeti kihívásokról szóló hírekre. A világ problémáira való érzékenységünk a cselekvés helyett sokszor csak bénultságot okoz, megnehezítve ezzel a hatékony válaszadást a sürgető ökológiai problémákra.
A mentális és fizikai tünetek fokozatosan egyre intenzívebbé válnak, és bizonyos esetekben szakember, például pszichológus vagy pszichiáter bevonása is szükségessé válhat a helyzet kezeléséhez. Az ökobűntudat szintjén az érintettek már hajlamosak arra, hogy a jelenlegi problémákért kizárólag önmagukat okolják, úgy érzik, a világ állapota a saját tehetetlenségük következménye. Közben azonban tudatában vannak annak, hogy aktívabb szerepet kellene vállalniuk a klímaváltozás elleni küzdelemben. Ennél is súlyosabb a klímagyász jelensége, amikor egy erdő vagy természeti környezet elvesztése olyan mély fájdalmat okoz, mintha egy szeretett családtagot veszített volna el az egyén.
A nyolcadik szint a tierratrauma szintje, ahol az egyén egy jelentős környezeti változáshoz kapcsolódóan olyan erős fájdalmat vagy bánatot érezhet, amelyet Szeberényi András értelmezése szerint környezeti poszttraumás stressz szindrómaként is értelmezhetünk. A legsúlyosabb tünetegyüttes pedig a klímadüh, amely jelentheti egyrészt a rendszer és a politikai vezetés iránt érzett haragot, másrészt azt az intenzív félelmet, kilátástalanságot és frusztrációt is, amelyet az érintett a klímakatasztrófa várható hatásai kapcsán érez. Bár Magyarországon ezt még szerencsére nem tapasztaljuk, Hollandiában és Franciaországban már voltak arra utaló jelek, hogy a klímadüh szintjén az érintett már ön- és közveszélyes is lehet.
Szeberényi András véleménye szerint a lényeg az, hogy amíg úgy érezzük, uralni tudjuk a különböző szinteken megjelenő gondolatainkat és érzéseinket, addig nem feltétlenül szükséges szakemberhez fordulnunk. Viszont ha ezek az érzelmek már annyira dominálják a mindennapjainkat, hogy a világ más aspektusait nem is vagyunk képesek észrevenni, akkor fontos, hogy felismerjük a segítségkérés szükségességét.
A fenti szintek meghatározásai alapján egyértelmű, hogy a klímaszorongás tünetei nem csupán a képzelet szüleményei, hanem valós problémát jelentenek. Hazánkban azonban eddig kevés adat állt rendelkezésre arról, hány embert érintenek ezek a jelenségek. Szeberényi András nemrégiben végzett kutatása viszont világos képet ad arról, hogy az X, Y és Z generációs magyar egyetemisták körében milyen mértékben tapasztalható ez a jelenség az életükben.
A felmérés eredményei szerint a 468 résztvevő közül a 1980 és 1993 között született Y generációs diákok tűnnek a legkevésbé érintettnek a klímaszorongás terén. Az adatok azt mutatják, hogy 57 százalékuk soha nem tapasztal ilyen jellegű aggodalmakat, míg 25 százalékuk csupán ritkán érzékeli a klímaváltozás hatásait. A kutatók úgy vélik, hogy ennek hátterében az állhat, hogy ez a generáció életének jelentős részét a karrierjük, az otthonteremtés és a családalapítás megszervezésére összpontosítja, így a klímaváltozással kapcsolatos eseményekre kevesebb figyelmet fordítanak.
A 1994 és 2010 között született Z generációs válaszadók körében azonban egy meglepő tendencia figyelhető meg: 31 százalékuk közepes, 25 százalékuk erős, míg 16 százalékuk kifejezetten intenzív szorongást érez a klímaváltozás negatív következményeivel kapcsolatban. Ezen kívül ők számolnak be a klímaszorongással összefüggő tünetek legszélesebb spektrumáról is, beleértve a közömbösséget, a reménytelenséget és a szomorúságot. Az ő esetükben ezek a tünetek sokkal kifejezettebbek, mint más generációknál.
A Z generációs fiatalokat különösen foglalkoztatja a jövőjük alakulása. Mivel sokuk még nem rendelkezik elegendő élettapasztalattal, nehezen tudják megfogalmazni, miként lehetne hatékony válaszokat találni az éghajlatváltozás által előidézett válságokra, vagy hogy hogyan tudnák kezelni a már meglévő problémákat, amelyek közvetve vagy közvetlenül is érintik őket. Nem meglepő, hogy sokan közülük klímaszorongás mellett más, súlyosabb érzelmi nehézségekkel is küzdenek, mint például tehetetlenség, depresszió, félelem, düh, pánikrohamok és harag.
- emelte ki a szakértő.
A felmérés eredményei szerint az 1970 és 1979 között született X generáció képviselői gyakrabban tapasztalnak klímaszorongásra utaló tüneteket, mint az Y generáció tagjai, ami elsőre szokatlannak tűnhet. Ennek valószínű oka az lehet, hogy sok X generációs válaszadónak már vannak Z generációs gyermekeik, így érthető módon aggódnak a gyermekeik jövője miatt. Egy korábbi tanulmány, amely 607 amerikai állampolgár véleményét elemezte, hasonló megállapításokra jutott. Itt a 27 és 45 év közötti résztvevők 96,5 százaléka arról számolt be, hogy a klímaváltozás miatt nagyon vagy rendkívül aggódik a már világra jött gyermekük jövője miatt, vagy feltételezhetően aggódna, ha a jövőben gyermekvállalásra adná a fejét.
A kutató hangsúlyozza, hogy a fizikai és mentális tünetek megjelenése nem automatikusan jelenti a környezettudatos magatartást. Míg vannak, akik minden egyes napi tevékenységüket tudatosan mérlegelik, sokan inkább közömbösen vagy tagadóan állnak a kérdéshez, és hajlamosak figyelmen kívül hagyni a klímaváltozás valóságát.
Mivel a magyarországi mentálhigiéniás szakemberek, kutatók, pszichológusok és pszichiáterek külföldi kollégáikkal ellentétben még mindig nem fordítanak kellő figyelmet ezekre a tünetekre, mindenképpen szükségesek olyan további kutatások, amelyek részletesebben feltárják ezeket. Emellett azt is fontos kideríteni, hogy pontosan mit lehet tenni annak érdekében, hogy az érintettek ne szenvedjenek ezektől az érzésektől vagy a folyamatosan erősödő tünetektől