A viktoriánus kor embere a hétköznapjait egy titkos, tiltott szer segítségével tette izgalmassá és színesebbé.
A 18. század végén Nagy-Britanniában a társadalmi feszültségek, a politikai ellentétek és a folyamatos konfliktusok uralták a mindennapokat, ami érthetővé tette, hogy az emberek mennyire vágytak a békére és a kikapcsolódásra. A sportgyaloglás izgalmas és egészséges alternatívát kínált, lehetőséget adva arra, hogy a mindennapi stresszt levezessék. E tevékenység során nemcsak a friss levegőt élvezhették, hanem a később kábítószerként ismert kokain alapját képező kokalevelet is rágcsálhatták, ami tovább fokozta a teljesítőképességüket és élvezeti faktorukat.
A viktoriánus kor emberei számára a kokalevél rágcsálása hasonlóan elterjedtté vált, mint a teázás vagy a kávézás. Ez a szokás hamarosan a mindennapi élet kellemes részévé alakult. Sőt, olyannyira népszerűvé vált, hogy még a versenylovaknak is adtak belőle, abban a reményben, hogy ez hozzájárul a győzelmükhöz a versenypályán.
A kokalevél hatásának felfedezése évszázadokkal ezelőtt kezdődött a dél-amerikai ősi indián civilizáció, az inkák körében. Ezek a kultúrák elsőként ismerték fel a növény jótékony tulajdonságait, amely később Európába is eljutott a 19. század végén. Nagy-Britanniában egy amerikai sportoló, Edward Payson Weston, aki gyorsgyaloglásban jeleskedett, tette népszerűvé a kokát. Hírnevének alapját az adta, hogy 1861-ben egy lenyűgöző teljesítménnyel, közel 500 mérföldet gyalogolt Boston és Washington között.
A távot alig több mint tíz nap alatt tette meg.
Teljesítményével ő vált a versenyszerű hosszútávgyaloglás ikonikus alakjává, és teljes mértékben elbűvölte a viktoriánus társadalmat.
Szinte emberfeletti teljesítményének 1876-ban lehettek szemtanúi a britek, amikor Weston Nagy-Britanniában járt. Ekkor körülbelül ötezer ember kísérte figyelemmel, ahogy egy 24 órás bajnoki versenyen az angol William Perkinst próbálta legyőzni. Miután Weston megnyerte a versenyt, felfedte titkát, miszerint észveszejtő tempóját részben annak is köszönheti, hogy kokalevelet rágcsál.
Ezt követően a kokalevél olyan mindennapi élvezeti cikk lett a britek életében, mint a tea és a kávé. Az új kereslet hatására az addig ritkaságszámba menő kokacserjéből készült termékek gőzhajókkal érkeztek Amerikából az Atlanti-óceánon át.
A növény iránti lelkesedés olyan mértékű volt, hogy a Mincing Lane, London 19. századi tea- és fűszerkereskedelmi központja zsúfolásig megtelt vásárlókkal, akik az új csodás készítményt igyekeztek beszerezni, hogy feldobja mindennapjaikat. Akadtak olyanok is, akik a versenylovaknak adtak ebből a különleges növényből, abban bízva, hogy ezzel növelhetik esélyeiket a győzelemre.
Weston hatására a kokacserje használata nagyon gyorsan elterjedt a sportolók körében is. Nem csupán a távgyaloglók, hanem a kerékpárosok is használták teljesítményfokozásra, miután azt tapasztalták, hogy a kokalevél stabilizálja az idegeket, több lendületet és önbizalmat ad, ami mérhető és látható módon javította sporteredményeiket is.
A kokalevél iránti érdeklődés az 1870-es és 1880-as évek fordulóján kezdett igazán felerősödni, ami lényegében elősegítette a kokain későbbi népszerűségének kialakulását. Nem sokkal később, 1884-ben elindult az európai vegyipar innovációs folyamata, amely új lehetőségeket teremtett e különleges növény alkalmazásában.
A növény leveleinél sokkal intenzívebb hatású kokaint kezdetben orvosi célokra alkalmazták, elsősorban helyi érzéstelenítésre és fájdalomcsillapításra. A neves neurológus és pszichiáter, Sigmund Freud, szintén támogatta a kokain felhasználását, javasolva azt stimulánsként, valamint a morfiumfüggőség kezelésének egyik eszközeként.
A 19. században az újonnan felfedezett kokainban számos tudományos és orvosi lehetőséget fedeztek fel, ám senki sem sejtette, hogy ez az anyag a 20. század során a legelterjedtebb és legkárosabb partit drogként vonul be a köztudatba.
