Generali: A július eleji viharok nyomot hagytak az országon, letarolták a tájat.

Július első napjaiban a Generali biztosítóhoz körülbelül 8500 lakás- és társasházi kárbejelentés érkezett. A biztosító tájékoztatása szerint a hirtelen, július elején lecsapó viharok okozták a legnagyobb károkat a lakóingatlanokban, amit a villámlás és a jég következtében keletkezett károk is súlyosbítottak.
A globális felmelegedés napjainkban már a mindennapi életünkre is kihat: az elmúlt években egyre gyakrabban szembesülhettünk szélsőséges időjárási eseményekkel és az ezek által okozott károkkal. Tavaly június elején rázta meg jégverés az országot, idén július első napjaiban, a kánikulát követően fordult hirtelen viharosra az időjárás.
A Generalihoz július 7. és 9. között körülbelül 8500 lakás és társasház vonatkozásában érkezett elemi kárbejelentés, ami rendkívül magas számnak számít.
A bejelentések többsége a váratlanul lecsapó viharhoz kapcsolódik, melyet a villámlás és a jég okozta károk bejelentései követnek. Noha a kárbejelentések továbbra is folyamatosan érkeznek, és az időjárási viszonyok sem mutatnak kedvezőbb irányt, a legfrissebb előrejelzések alapján a kárkifizetések összege akár 2,3 milliárd forintra is rúghat.
A biztosítóhoz beérkezett kárbejelentések többsége Pest, Hajdú-Bihar és Csongrád vármegyéből származik. Az adatok alapján a július eleji viharok legnagyobb pusztítást Szegeden, Vecsésen, Hódmezővásárhelyen, Hajdúszoboszlón és Oroszházán okozták.
Az Időkép adatai szerint a viharos széllökések még mindig nem enyhülnek: kedden a Dunántúl déli felén egy zivatarlánc is összeállt, melynek déli részén kialakult szupercella egészen Békés vármegyéig jutott. Fonyód Várhegyen pedig 116 km/órás, orkán erejű széllökéseket mértek szerda hajnalban.
Míg néhány évtizeddel ezelőtt még szinte biztosan tudtuk, hogy az egyes évszakok milyen időjárási viszonyokat tartogatnak számunkra, addig mára ez a helyzet gyökeresen megváltozott. Árvízek, heves felhőszakadások, jégverések, fagyok és a megszokottól eltérő, hatalmas hóesések – ezek mind olyan szélsőséges időjárási jelenségek, amelyek előfordulása a múltéval összehasonlítva drámaian megnövekedett, és már a mindennapi életünket is jelentősen befolyásolják. Az időjárás kiszámíthatósága eltűnt: a viharok hirtelen, váratlanul érkeznek, és sok esetben komoly károkat okoznak – figyelmeztetnek a biztosítók.
A jelenlegi helyzet következményeként a társadalom jelentős része egyre fokozottabban aggódik az esetleges természeti katasztrófák miatt. Ennek eredményeként a korábbiaknál sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a vagyontárgyak védelmére és biztosítására. A Generali Biztosító 2023-as őszi, reprezentatív felmérése alapján a 18-65 éves magyar lakosság 49%-a a gazdasági változások és az infláció után a klímaváltozást, valamint az extrém időjárási jelenségeket tartja a legjelentősebb jövőbeli kockázatnak.
A leglényegesebb szempont, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük az időjárási viszonyokat. Amennyiben erős széllökések várhatóak, az első lépésünk legyen az ablakok gondos bezárása, és a kültéri értékeink védett helyre történő elhelyezése. Autóinkat pedig, ha lehetséges, kerüljük el a fák alatti parkolást, hogy megóvjuk őket a lehetséges károktól.
Ha vihar is várható, érdemes áramtalanítanunk elektromos eszközeinket:
A villámvédelemmel felszerelt elosztók hasznos megoldást nyújthatnak, de fontos észben tartani, hogy egy közeli villámlás még ezek mellett is kárt okozhat a berendezéseinkben, például a telefon-, internet- vagy tévékábel-csatlakozások révén. Amennyiben kertes házban élünk, érdemes folyamatosan figyelmet fordítani az épület ereszeinek és csatornáinak tisztán tartására, hogy a lehulló csapadék hatékonyan el tudjon távozni, megelőzve ezzel a víz okozta problémákat.
Fontos, hogy ne csupán az ingatlanunk biztosítására figyeljünk, hanem arra is, hogy elkerüljük az alulbiztosítottságot. Érdemes évente felülvizsgálni a biztosítási szerződéseinket. Ez különösen lényeges, ha ingatlanunkat felújítjuk, korszerűsítjük, vagy ha ingóságaink száma növekszik, hogy mindig megfelelő biztosítási védelemben részesüljünk. A természeti katasztrófák egyre növekvő kiszámíthatatlansága és az építőipari költségek folyamatos emelkedése miatt a kárkifizetések átlagosan magasabbra rúghatnak, ezért elengedhetetlen a biztosítások rendszeres aktualizálása.
Ha mégis megtörtént a baj és kárunk keletkezett, akár videós kárrendezéssel, egy okostelefon segítségével, bizonyos esetekben már pár perc alatt rendezhető a kár. Vagyonkároknál akár 5-7 perc, míg gépjárműkároknál akár 10-15 perc alatt megtörténik a felmérés, és amennyiben a videóhívás alapján a kár rendezhető, a kárösszeg utalása is megtörténik. A kárfelmérést követő azonnal indított kifizetés tehát már néhány percen belül a bejelentő számláján lehet.
Fontos, hogy ne csupán a lakóházunk állapotára figyeljünk, hanem a nyaralónkra is. Célszerű minél előbb átvizsgálni a nyaralót, és észlelni az esetleges károkat. Amennyiben bármilyen sérülés történt az ingatlanban, haladéktalanul értesítsük a biztosítónkat – figyelmeztet a Generali.