A nyugdíjasok számára hárommillió forintnyi állami támogatásra pályázhatnak.

A Vidéki Otthonfelújítási Program keretein belül - más néven vidéki otthonfelújítási támogatás - a jogosultak egy előre meghatározott összeg erejéig élhetnek vissza nem térítendő támogatással és kedvezményes kamatozású hitellel. Az eredeti rendelet értelmében csupán azok a családok pályázhattak, akik legalább egy gyermeket neveltek. Azonban a legfrissebb bejelentések szerint a lakásfelújítási támogatás kiterjesztésre került, és most már azok is igényelhetik, akik nyugellátásban részesülnek. Ennek következtében ők is jogosultak a hárommillió forintos támogatásra, ami jelentős segítséget nyújthat számukra a lakásfelújítás során.
A Vidéki Otthonfelújítási Program új, kibővített változata lehetővé tette, hogy az 5000 fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok is hozzáférjenek a hárommillió forintig terjedő vissza nem térítendő támogatáshoz. A Magyar Államkincstár (MÁK) által nyújtott otthonfelújítási támogatás célja, hogy javítsa a vidéki családok lakhatási körülményeit, frissítse a vidéki lakásállományt, és elősegítse az építőipar szabályozott működését.
A rendelet 2025. január 1-jén lépett hatályba (a támogatás és a hitel 2026. június 30-ig elérhető), ekkortól lehet részt venni a programban, melynek keretében összesen legfeljebb hárommilliói forint vissza nem térítendő támogatáshoz, illetve szükség esetén hatmillió forint kamattámogatott otthonfelújítási hitelhez juthatnak a jogosultak, energetikai elvárás nélkül - írja a Pénzcentrum.
Az eredeti rendelet értelmében csupán azok a szülők élhettek a MÁK otthonfelújítási támogatásával, akik legalább egy gyermeket neveltek. Most azonban bejelentették, hogy 2025. március 26-tól a lakásfelújítási támogatás kiterjed azokra is, akik a következő nyugellátásokban részesülnek. Érdemes megjegyezni, hogy a nyugdíjas otthonfelújítási program keretében azok is pályázhatnak, akiknek az ellátása jelenleg szünetel.
A vidéki otthonfelújítási támogatás nyugdíjasoknak és legalább egy gyermeküket saját háztartásukban nevelőknek tehát maximum hárommillió forint összeghatárig használható. A keretösszeget 50-50 százalékban anyagköltségre és munkadíjra lehet igénybe venni.