"Hátra vinni, majd eltüntetni" - Elfogták azt a férfit, aki megfenyegette Magyar Pétert.

"Hátravinni, agyon lőni" – e szavakat írta egy felhasználó augusztus 3-án este Magyar Péter posztja alá, amely a Tisza Párt elnökének szarvasi fórumát hirdette. A hatóságok szerint a komment nyíltan buzdított Magyar Péter életének kioltására.
A Police.hu-n megjelent közlemény szerint a Készenléti Rendőrség NNI kibernyomozói a feljelentés napján - azaz augusztus 12-én - soron kívül azonosították a békés vármegyei, 46 éves férfit, aki a hozzászólást írta. A rendőrségi közlemény kitért rá, hogy a gyanúsított otthonában tartott házkutatáson egy légpuskát, valamint vadászpuskához, karabélyhoz, illetve pisztolyhoz tartozó lőszereket is találtak.
Előállítását követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit internetes agresszió miatt. A gyanúsított a bűncselekményt beismerte, jelenleg szabadlábon védekezik - zárul a közlemény.
Ez nem egyedülálló jelenség, hiszen a közösségi média és az internet virágkorában az ilyen és hasonló megnyilvánulások rendkívül elterjedtek. Korábban a miniszterelnök is célkeresztbe került, amikor egy nő egy posztban azt írta: "Ki kell végezni Orbánt az anyjával együtt" – hívta fel a figyelmet Menczer Tamás egy előző bejegyzésében.
Július végén nem egy konkrét személyt ért fenyegetés, de egy figyelemre méltó eset is napvilágot látott: egy férfi hozzászólásában házi készítésű robbanószerkezettel való fenyegetőzést fogalmazott meg, célpontként az Országházat megjelölve. A hatóságok gyorsan reagáltak, és sikerült elfogniuk a kommentelőt, aki végül beismerte tettét, így őrizetbe került. A rendőrség a férfi ellen terrorcselekmény elkövetésével kapcsolatos fenyegetés bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított.