Az orosz dezinformációs tér működése rendkívül összetett és sokrétű, amely különböző stratégiákat és technológiákat alkalmaz. Az orosz állam által támogatott dezinformációs kampányok célja a közvélemény befolyásolása, a politikai ellentétek fokozása, vala
A legfrissebb pódiumbeszélgetés során bemutatott kutatás eredményei szerint hazánkban nem csupán a fideszes szavazók, hanem az ellenzéki tábor tagjai is támogatják a kormány Ukrajna-politikáját.
A Kreml információs hadviselése mélyen beágyazódott a katonai konfliktusok dinamikájába - hangzott el a Political Capital által szervezett budapesti pódiumbeszélgetés során, amely az orosz dezinformációs gyakorlatokról szólt. A résztvevők között találhattuk Peter Pomerantsevet, a neves orosz dezinformációs és propagandaszakértőt, aki a Johns Hopkins Egyetem SNF Agora Intézetében dolgozik, és az Arena Initiative társigazgatója. Pomerantsev kiemelte, hogy a hamis orosz narratívák csupán egy szegmense irányul az Ukrajnában élő emberek befolyásolására, míg az információs háború valódi célpontja a Nyugat. Takács Márk katonai szakértő, Krekó Péter, a Political Capital igazgatója, valamint Takácsy Dorka Oroszország-szakértő is hangsúlyozták, hogy a nyugati percepcióért folytatott küzdelem legalább olyan lényeges Oroszország számára, mint a közvetlen katonai akciók Ukrajna ellen. Az orosz stratégiák szerint, ha sikerül aláásni a nyugati támogatást, Ukrajna képtelen lesz fenntartani a frontvonalat fegyverek és erőforrások nélkül. Az Euronews a panelbeszélgetés két résztvevőjével is interjút készített.
Takácsy Dorka, az Oroszország-szakértő, egy 2024-es fókuszcsoportos kutatás eredményeit osztotta meg a nagyközönséggel. A kutatás során kiemelte, hogy a résztvevők hogyan érzékelik Oroszország nemzetközi politikai szerepét és gazdasági helyzetét. Különösen figyelemre méltó volt, hogy a vélemények széles spektrumot öleltek fel, a támogatástól kezdve a kritikai megjegyzésekig. Dorka hangsúlyozta, hogy a fiatal generációk körében nőtt a kíváncsiság Oroszország kultúrája iránt, ugyanakkor a politikai feszültségek miatt sokan óvatosan viszonyulnak a kapcsolatokhoz. Az eredmények rávilágítottak arra, hogy a közvélemény folyamatosan változik, és a jövőbeni politikai események jelentős hatással lehetnek a társadalmi diskurzusra.
A kutatásunk célja az volt, hogy feltérképezzük, miként viszonyul a magyar társadalom Ukrajna helyzetéhez, különösen a visegrádi országok polgárainak véleményéhez képest. Fókuszáltunk a háborús helyzetre, Ukrajna jövőbeli kilátásaira, valamint az EU-s csatlakozási törekvések megítélésére. Az eredmények alapján kiderült, hogy a magyarok véleménye sokkal negatívabb, mint a szlovákoké.
Hogyan illeszkedik ez az orosz dezinformációs térhez, amelyről a pódiumbeszélgetés szólt?
A kutatás során világossá vált, hogy a társadalmi vélemények nem köthetők egyértelműen személyes vagy történelmi sérelmekhez. A megállapítások szerint a domináló közgondolkodást egyértelműen a felülről irányított gyűlöletkeltés formálta. A magyar társadalomban, a visegrádi országokhoz képest, különösen hatékonyan sikerült ezt a narratívát eljuttatni. Minden fókuszcsoportunkban felbukkant, hogy több résztvevő a kormányzati kommunikációs sémákat ismételte, ami önmagában nem meglepő, de figyelemre méltó, hogy ezt olyanok is tették, akik nemhogy nem támogatják a kormány egyéb intézkedéseit, de kifejezetten ellenzéki nézeteket vallanak.
Fontos, hogy a kommunikáció során tisztában legyünk a tények és a hangulatkeltés közötti különbséggel. A válaszadók különböző szempontokat emeltek ki, amelyek segíthetnek a megkülönböztetésben. Néhányan a tények tárgyilagos bemutatására helyezték a hangsúlyt, míg mások a hangulatkeltő elemekre, mint például a szavak érzelmi töltete és a kommunikáció stílusa, figyeltek. A visszajelzések azt is tükrözték, hogy a közönség érzései és reakciói sokszor befolyásolják, hogy mit tartanak valóságnak, és hogy a hangulatkeltő üzenetek hogyan formálják a véleményeket.
Sűrűn hallani a megjegyzéseket, mint például: "ez a két szláv nép harca", "nem lenne helyes beavatkoznunk", "ne a magyaroknak kelljen viselniük a háború következményeit". A különböző vélemények összesítése azt jelzi, hogy az ukránellenes retorika mélyen beépült a társadalom szövetébe, és sokkal szélesebb körben elterjedt, mint csupán a Fidesz támogatói között.
Hogyan formálódott a helyzet a többi visegrádi országban végzett kutatás során?
Mindenhol jelentek meg hangulatkeltésen alapuló féligazságok vagy dezinformációk, de sehol sem akkora mértékben és olyan egyértelműen, mint a magyar válaszadók körében vagy a magyar médiatérben. A szlovák médiatér minimum kétosztatú, kiegyensúlyozottabb arányokkal, mint a magyar. Az is megfigyelhető, hogy a szlovák médiatér minimum fele elfogadón viszonyul az ukrán védekezéshez, és ez nagyjából leképeződik a társadalomra vetítve is. Egyértelműen látszik tehát, hogy a társadalmat nem sikerült olyan mértékbe befolyásolni, mint Magyarországon.
Az Ukrajnáról kialakult negatív narratíva a visegrádi országokban eltérő formákat ölt, tükrözve a politikai, társadalmi és történelmi különbségeket. Magyarországon a narratíva sokszor a kormányzati kommunikáció részeként jelenik meg, ahol a hangsúly a migrációs válságra és a szomszédos országok politikai instabilitására helyeződik. Csehországban a diskurzus inkább a gazdasági hatásokra és a geopolitikai feszültségekre összpontosít, míg Szlovákiában a történelmi tapasztalatok és az orosz befolyás mellett a társadalmi szolidaritás is szóba kerül. Lengyelországban pedig Ukrajna támogatásának hangsúlyozása mellett a múltbéli konfliktusok és a nacionalista érzések is formálják a narratívát, ezzel bonyolult és sokszínű képet festve a régióról. Mindezek a különbségek rávilágítanak arra, hogy a politikai diskurzus nem csupán a valós eseményekre, hanem a nemzeti identitás, a történelmi emlékek és a társadalmi érzékenységek összefonódásából is táplálkozik.
Mindenütt, ahol a helyi közeg hatással van a diskurzusra, fontos témákra irányul a figyelem. A lengyel médiában különösen a gazdák aggodalmai kerültek előtérbe, míg ezek a magyar társadalmat érintő fő félelmek között nem találhatók meg. Ugyanakkor a gazdasági kihívások minden országban olyan tényezőket generálnak, amelyek, ha nem is ugyanúgy, de mindenképpen gazdasági jellegűek. Az is nyilvánvaló, hogy a vizsgált országokban érzelmekre próbálnak hatni, amikor a hangulatkeltésről van szó. Ennek egyik általános módszere, hogy a propaganda-gépezet olyan kifejezéseket kreál, amelyeket folyamatosan ismételgetnek, így azok mélyen beépülnek az emberek tudatába. Erre jó példa a "bohóc Zelenszkij" kép, amelyet szinte mindenki ismer, noha valójában nem tükrözi a valóságot.
A többi előadó által megosztott gondolatok közül mi az, ami különösen felkeltette az érdeklődését, és szakmai szempontból is figyelemre méltónak találta?
Peter Pomerantsev mondta, hogy Európának ki kell lépnie abból a szerepből, hogy a hibrid háborúban mindig defenzívában van, és az információs térben a folyamatos védekezés helyett át kell lépni az offenzív állapotba. Erről ritkán gondolkodunk.
Ez azt jelenti, hogy a valós információk terjesztésének ugyanolyan erőteljesnek kell lennie, mint ahogyan a dezinformáció elárasztja a közvéleményt.
Természetesen, ugyanolyan mértékben kell formálni a közvéleményt, mint ahogy ők próbálják. Akár a nyugati világban, akár a nyugati világból az orosz társadalomhoz eljuttatni a tényeket.
Mivel a dezinformátorok célja a médiatér teljes elárasztása, marad hely a válaszként érkező tények számára is?
Erős állami kontroll határozza meg az orosz médiateret, nagy a cenzúra. Több mint 250 ezer honlapot blokkoltak Oroszországban, ezeket nem lehet elérni. Köztük közösségi platformok is vannak, illetve minden olyan oldal, ami eltér a hivatalos állásponttól. Ez magánemberekre is vonatkozik, aki más véleményt fogalmaz meg, súlyos börtönbüntetést kockáztat. A Kreml tökéletesen uralja az orosz információs teret.
Ön Oroszországban élt, és a Puskin Intézetben tanulta meg az orosz nyelvet. Amikor régi ismerőseivel beszélget, milyen élmények érik? Észreveszi, hogy a dezinformáció hatása érezhető a társalgásaikban? Milyen hatással van a politikai helyzet az emberek véleményére és beszélgetéseik tartalmára?
Mivel egy autoriter rezsimről van szó, a közvéleménykutatások értelmezésekor rendkívüli óvatossággal kell eljárni. A legfrissebb februári felmérések alapján az orosz lakosság körében soha nem látott mértékben, körülbelül 80 százalékos arányban támogatják az Ukrajna elleni háborút, amelyet ők még mindig "különleges katonai műveletként" emlegetnek. Ugyanakkor fontos figyelembe venni, hogy a kérdések megfogalmazása nagy hatással van a válaszokra. A felmérés során arra is rákérdeztek, hogy a válaszadók támogatnák-e a tárgyalásos rendezést, amelyre a résztvevők 60 százaléka igennel válaszolt. Ez arra utalhat, hogy az orosz nép többsége számára létfontosságú a győzelem, mivel így kedvező helyzetből alakíthatják a végső békefeltételeket.
A dezinformációs kampányok Oroszországban sokkal rózsásabb képet festenek a gazdasági helyzetről, mint ami a valóságban tapasztalható. Vajon az emberek tényleg elhiszik, amit a napi életük során tapasztalnak? Mennyire befolyásolja a mindennapi élmények és a média által közvetített információk közötti ellentmondás a közvéleményt?
Az orosz gazdaság jelentős mértékben meggyengült, és az ellenkező állítások ellenére a nemzetközi szankciók hatása érezhető. Bár léteznek olyan információk, amelyek az orosz társadalom helyzetéről és a nyugati világnak szánt üzenetekről pozitívan nyilatkoznak, az orosz átlagpolgár élete nem javult, sőt, sok mutató szerint a helyzet még romlott is Ukrajna inváziója előtt. Ezen túlmenően a lakosság szubjektív érzete a veszélyről is fokozódott, főként azóta, hogy Ukrajna képes drónos támadásokat indítani Moszkva és más orosz területek ellen. A háború következtében egyre több ember veszti életét, így sok orosz már közvetlenül érintetté vált, hiszen több ismerősük, barátjuk esett el a harcokban, míg mások súlyos sérülésekkel térnek vissza a frontról. Ezáltal a háború egyre inkább a hétköznapi emberek valóságává válik.
Ez ellensúlyozhatja a dezinformációt, kérdés, hogy milyen mértékben. Ön ezen a pódiumbeszélgetésen hogy zárta a saját mondandóját?
Zárásként hangsúlyoztam, hogy nekünk magunknak kell fokozott figyelmet fordítanunk a tartalomfogyasztásra, mivel a közösségi média platformok nem igazán támogatják a hiteles információk terjesztését. A moderálás eddig sem tartozott a erősségeik közé, és sok esetben egyáltalán nem is történik ilyen tevékenység. A technológiai fejlődés iránya pedig azt mutatja, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazásával a trollok tevékenysége még inkább megkönnyítést nyer. Emiatt nem voltam túl derűlátó; mindenkinek azt javasoltam, hogy legyen éber, és fogadja be a híreket és egyéb tartalmakat nagyobb türelemmel és figyelemmel.
Az esemény után lehetőségünk nyílt beszélgetni Krekó Péterrel, a Political Capital vezetőjével, aki a pódiumbeszélgetést szervezte.
Az orosz dezinformációs tér működése rendkívül összetett és sokrétű. Alapvetően olyan stratégiákra épít, amelyek célja a közvélemény befolyásolása, a politikai ellenfelek gyengítése és a társadalmi feszültségek fokozása. Elsősorban a következő elemek jellemzik: 1. **Többszörös platformok használata**: Az orosz dezinformációs kampányok különböző médiaplatformokon, beleértve a közösségi médiát, a hagyományos hírcsatornákat és online fórumokat, terjednek. Ez lehetővé teszi, hogy széles rétegekhez eljussanak. 2. **Célzott üzenetek**: A dezinformációs kampányok gyakran célzott üzeneteket juttatnak el különböző demográfiai csoportokhoz. Ez azt jelenti, hogy a tartalom a célcsoport érdeklődésére és félelmeire épít, hogy nagyobb hatást érjen el. 3. **Fake news és manipulált tartalmak**: Az álhírek és manipulált képek, videók használata elterjedt. Ezek gyakran hiteles forrásokra hivatkoznak, hogy megtévesszék a közönséget. 4. **Elterelés és polarizálás**: A dezinformációs kampányok gyakran elterelik a figyelmet a lényeges kérdésekről, és polarizálják a társadalmat. Ez hozzájárul a társadalmi feszültségek fokozódásához, ami előnyös lehet a dezinformáló fél számára. 5. **Hálózati kapcsolatok kiépítése**: Az orosz dezinformációs hálózatok gyakran együttműködnek különböző helyi aktorokkal, politikai pártokkal vagy szervezetekkel, hogy fokozzák üzeneteik elérhetőségét és hitelességét. 6. **Kiberhadviselés**: A digitális térben végzett támadások, mint például a hackelés és adatszivárgás, szintén részei a dezinformációs stratégiának, mivel ezek általában érzékeny információkat szolgáltatnak, amelyeket manipulálhatnak. Az orosz dezinformációs tér tehát egy jól megtervezett és folyamatosan fejlődő rendszer, amely kihasználja a modern kommunikációs eszközök adta lehetőségeket a közvélemény formálására.
Oroszország a Krím 2014-es annexiója óta kiemelt figyelmet fordít a dezinformációs hadviselésre. Valerij Geraszimov orosz tábornok szavaival élve, az információs hadviselés szerepe legalább olyan jelentőséggel bír a modern konfliktusokban, mint a hagyományos fegyverek. Az orosz hatóságok már a kezdetektől fogva aktívan támogatták a támadók tevékenységét egy dezinformációs környezet kialakításával. A Krím elcsatolása után hasonló stratégiát alkalmaztak a kelet-ukrajnai támadások során is, ahol az oroszajkú lakosság demoralizálására törekedtek, hogy megkönnyítsék a helyi alakulatok területfoglalását.
Másként vetik be tehát, ha az ukrajnai lakosságot célozzák, illetve más a dezinformációs tevékenység, ha a nyugati emberek gondolkodását igyekeznek befolyásolni?
A közelmúltban számos európai választás próbáltak manipulálni, és az egyik legfrissebb példa erre Németország esete. Ezen kívül azon fáradoznak, hogy aláássák az Európai Unió tagállamai közötti szolidaritást, valamint feszültséget keltsenek a NATO szövetségesek között.
Ennyi féle tartalommal megtölteni az információs teret hatalmas kapacitást igényel, vagy a mesterséges intelligencia alkalmazásával ez már nem probléma?
Kezdetben az államilag támogatott médiacsatornák, mint például a Russia Today és a Szputnyik, kulcsszerepet játszottak az információáramlásban. Azonban az Európai Unió szankciós listájára kerülésük következtében ezek a platformok elérhetetlenné váltak, így az orosz állami média hatása jelentősen csökkent az európai közönség körében. Ezzel párhuzamosan megnövekedett a trollok szerepe, akik nem a saját nevükkel lépnek fel a közösségi médiában. Ez a nem autentikus online viselkedés lehetővé teszi, hogy egy felhasználó akár több tucat, vagy akár több száz hamis profilt kezeljen. A felhasználók számára így úgy tűnik, mintha különböző egyének osztanák meg a véleményüket. Különösen ismertté vált a szentpétervári trollfarm, amely a Wagner-zsoldoshadsereg vezetője, Prigozsin birtokában volt, de a sikertelen puccskísérlet után elveszítette a befolyását. Ezek a trollhadseregek a dezinformációs műveletek eszköztárának csupán egy részét képviselik, de annál jelentősebb szerepet töltenek be. Emellett a botok és az algoritmusok által működtetett automatikus üzenetgenerátorok, különösen a Twitteren, valamint a mesterséges intelligencia, szintén kulcsfontosságú eszközök a dezinformáció terjesztésében.
Milyen közös szál húzódik meg a különféle tartalmak mögött?
A trolloknak az a céljuk, hogy azt láttassák, hogy az általuk is terjesztett vélemény mögött 'alulról szerveződő" többségi támogatás van.
Milyen egyszerű is manipulálni a célcsoportot, igaz?
Az emberek hajlamosak a látottakra alapozni a véleményüket. Amikor egy adott információ, vélemény vagy poszt többször is megjelenik, az a többségi nézetként rögzülhet bennük. Például, ha folyamatosan azt hallják, hogy azok az országok, amelyek Ukrajnát támogatják, háborús konfliktusba keveredhetnek, akkor ez a narratíva a sokszori ismétlés következtében dominálóvá válhat. A kutatások azt mutatják, hogy az emberek hajlamosak "valódi" személyekként tekinteni a kamuprofilokra, mintha azok hús-vér emberek lennének, ezzel is erősítve a hiteltelenség érzetét a digitális térben.
A dezinformáció hatékonysága nagymértékben függ a környezettől, amelyben terjed. Az információk fogadása és értelmezése a társadalmi, kulturális és technológiai háttér függvényében alakul, így a közeg jelentős szerepet játszik abban, hogy egy üzenet mennyire találja meg a fogadókra nyitott füleket.
Az előzőleg említett eszköztár hatékonysága jelentősen megnő, amennyiben az adott országban elismert politikai szereplők is kiállnak a terjesztett narratíva mellett, és aktívan támogatják azt. Magyarország vagy az Egyesült Államok példája jól mutatja, hogy az orosz álláspont az Ukrajna elleni háború kapcsán így könnyen elérheti célját. Ha visszafelé nézzük, az orosz információs hadviselés nem képes igazán eredményesen működni, ha csupán kívülről érkezik, de jelentős hatást gyakorolhat, ha helyi politikai vezetők átvállalják és népszerűsítik azt.
A Nyugat és Oroszország álláspontja éles ellentétben áll egymással a háború okait és megoldásait illetően. A Nyugat képviselői úgy vélik, hogy a konfliktus kulcsa Vlagyimir Putyin kezében rejlik, hiszen ők úgy látják, hogy csak ő képes megállítani a harcokat, amelyeket ő indított. Ezzel szemben Oroszország azt hangoztatja, hogy Ukrajna tevékenységei provokálják a háborút, így számukra a konfliktus forrása nem más, mint a szomszédos ország belső politikai helyzete. Az olvasónak, aki szeretné megérteni, hogy melyik álláspont lehet igaz, érdemes alaposan megvizsgálnia a két nézőpont mögött húzódó érveket, a történelmi kontextust, valamint a különböző érdekcsoportok motivációit. A helyzet bonyolultsága miatt fontos, hogy ne csak a felszínt nézzük, hanem mélyebben is felfedezzük a konfliktus gyökereit és következményeit. Ki kell alakítanunk a saját véleményünket, amelyhez több forrásból szerzett információra és kritikusan gondolkodásra van szükség.
Már önmagában is megdöbbentő, hogy erről a témáról diskurálunk. Oroszország 2022-ben egyoldalúan indított teljes körű inváziót Ukrajna ellen, miközben Putyin folyamatosan azt hangoztatta, hogy a határ menti csapatösszevonások csupán hadgyakorlatok, és senkinek nem kell félnie a támadástól. Amikor azonban a várva várt támadás bekövetkezett, a hivatalos narratíva dezinformációkra épült: emlékezetes, hogy állították, miszerint veszélyes amerikai biolaborok működnek Ukrajnában, vagy hogy az ország nukleáris fegyvereket fejleszt. Ezekkel az áltudományos indoklásokkal próbálták elterelni a figyelmet arról, hogy valójában Oroszország az agresszor. A szovjet csapatok benyomulása után egy szuverén állam védekezését is agressziónak állították be, ami szintén széles körben terjesztett dezinformációra utal. Ha egy tartalom értelmezéséhez torz logika szükséges, az figyelemfelkeltő kell legyen a hírfogyasztók számára. Különösen, ha az idősebb generációk körében felidéződik egy korábbi tapasztalat, mint például a keletről érkező "békepolitika" emlegetése.
Ez is egy világos példa arra, hogy a dezinformációk terjesztői az érzelmek manipulálására építenek. De vajon milyen módszerekkel próbálnak hatni az ukrajnai lakosságra?
Az ukrán hatóságokkal szembeni korábbi ellenérzéseket sikeresen felerősítették a keleti országrész oroszajkú lakosságának körében, azt a benyomást keltve, hogy ha a terület Oroszország fennhatósága alá kerül, akkor az ott élők kedvezőbb bánásmódban részesülnek, mivel a központi kormányzat eddig elhanyagolta őket. A háborús övezetekben nehéz pontosan felmérni a közvéleményt, de a konfliktus elhúzódásával a keleti területeken élők szenvedései egyre fokozódnak, így az orosz propaganda hatása is csökken. Amennyiben a területet megszállják, és családoktól gyerekeket rabolnak el – hiszen már körülbelül 100 ezer gyermeket vittek el az orosz erők –, valamint lebombázzák a lakóházakat és célba veszik az energetikai létesítményeket, egyre kevesebben fognak szimpátiával tekinteni a támadókra és a mögöttük álló dezinformációs kampányokra.
A nyugati emberekre egész másként kíván hatni az orosz narratíva, mert a cél is más, azt elérni, hogy a közvélekedés megváltozásával csökkenjen Ukrajna védekezésének támogatása. Milyen érzelmekre próbálnak hatni Nyugaton?
Az úgynevezett war fatigue, azaz a háborúba belefáradás érzésének erősítésével lehet a háborút elszenvedők sorsa iránti szolidaritást a közöny felé fordítani. Egy idő után a háborúk külső megfigyelői hajlamosak azt hinni, hogy már nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy ki a jó és ki a rossz. Csak abban biztosak, hogy abba kell hagyni a háborút. Az orosz narratíva emellett azt is igyekszik sugallani, hogy hatalmas összegeket fordít Ukrajna támogatására a nyugat, miközben az egyes európai vagy amerikai emberekre eső áldozat elenyésző. Magyarországon erre a narratívára ráerősít azzal a kormányzati kommunikáció, hogy azért nem kapják meg a magyarok a nekik járó EU-s pénzeket, mert azt Ukrajnának adja Brüsszel. Ez természetesen nem igaz, mert a Magyarországnak járó pénzek befagyasztásának oka más volt, a demokratikus intézményrendszerrel kapcsolatos. A harmadik alappillér pedig a háborútól való félelem, a fenyegetettség érzetének erősítése. Ebbe beletartozik a nukleáris fenyegetettségtől vagy a harmadik világháborútól való félelem is. További módszer a demokratikusan megválasztott vezetők legitimitásának és a beléjük vetett bizalom aláaknázása.
