Örömteli hírek érkeztek Szoboszlai Dominikről!


A Liverpool szombaton a negyedosztályban szereplő Accringtont fogadja az FA Kupában, a tét a legjobb 32 közé jutás.

Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar középpályása, akár már a szombati FA Kupa-mérkőzésen visszatérhet a zöld gyepre. Az angol Premier League éllovasa, a Liverpool csapatkapitányaként eddig három mérkőzést kénytelen volt kihagyni: először a West Ham United ellen eltiltás miatt, majd a Manchester Uniteddel vívott rangadón, végül pedig a Newcastle United ellen zajló Ligakupa-elődöntő első felvonásában betegsége miatt maradt távol. Most azonban úgy tűnik, hogy ismét a csapat rendelkezésére állhat.

A klub hivatalos weboldalán közzétett információk szerint Arne Slot, a csapat vezetőedzője pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Szoboszlai csütörtökön már az U21-es gárdával edzett, és bízik benne, hogy hamarosan visszatérhet a felnőtt kerethez. A Liverpool szombaton a negyedosztályú Accrington csapatát fogadja az FA Kupa keretein belül, ahol a továbbjutás a legjobb 32 közé a tét.

Related posts