Kereszt formájú fityisz emelkedik a Gellért-hegy csúcsán.
A rendszerváltás pillanatától a gellérthegyi Szabadság-szobor valóban nemzeti és univerzális értékű alkotássá lett. Ezt a kitágított értéket most megint visszaszorítja egy újabb diktatúra, a saját képére akarja átformálni. Így vélekedik a Szabadság-szobor talapzatán immár látható keresztről Gábor György vallásfilozófus. Az ötlet már 2024 augusztusa óta komoly társadalmi vitát váltott ki. A felújítás részeként bejelentett tervet sokan ellenezték: civilek, művészek, építészek, de még az egyházi szereplők között sem alakult ki egységes álláspont. Miután most már elkészült a kereszt, újra fellángolt a vita. Ellenzői kiemelték, nem magával a kereszttel, hanem a társadalmi egyeztetés hiányával van problémájuk. Karácsony Gergely főpolgármester posztjában politikai visszaélést és kulturális vandalizmust emlegetett. Szerinte a kereszt "nem lehet politikai furkósbot". A felújítást felügyelő Várkapitányság szerint mindez vihar egy pohár vízben, ugyanis a kereszt nem más, mint "az 1100 éves magyar államiság, a nyugati kereszténység és az európai kultúrkör legfontosabb szimbóluma", amit egy olyan talapzatra helyeztek el, ahol korábban a szovjet katona szobra állt.
Kinek és miért lehet érdeke a Szabadság szoborra tett keresztről vitát provokálni?
Ez az érvelés a képmutatás és a hamis retorika csúcsát képviseli, hiszen aki a magyar államiság történetével érvelve hoz meg egy ilyen döntést, az alapvető fogalmakkal sincs tisztában. A Fidesz üres frázisokat puffogtat, amikor a szabadságot és a történelmünket összekapcsolja. Hogyan lehet a kereszt a szabadság szimbóluma? Milyen alapon gondolják, hogy ez minden magyart egyesít? Éppen ellenkezőleg: lehet, hogy a megosztás jelképe. Senki nem vitatja, hogy a kereszténység fontos szerepet játszott Magyarország történetében, sőt, az egész nyugati civilizációban is. Ez vitathatatlan. A keresztnek ott a helye, ahol a kereszténység múltját vagy eszmeiségét hirdetik. Ugyanakkor ez a szobor évtizedek óta a szabadság jelképévé vált, amelyet mindannyian tisztelünk, függetlenül attól, hogy valaki zsidó, keresztény, buddhista, Krisna-tudatos, vagy éppen ateista. Jelen pillanatban ez a sokszínű hitvilágú ország - hazug módon - a kormánypártok által a saját ideológiája szerint próbálják átalakítani.
Egy rendkívül viszontagságos sorsú szoborról van szó. Eredetileg Horthy István emlékét hivatott megörökíteni, kezében egy repülőgépet tartva emelkedett a magasba. A háború utáni időkben azonban a pálmaág és a katonák szimbolikus jelenléte vált meghatározóvá, végül pedig most a kereszt került a középpontba...
Valóban, nem sok emlékműnek volt olyan viszontagságos sorsa, mint ennek, és az utolsó "átalakulása" igazán érthetetlen. A történelmi áttekintésből világosan kirajzolódik, hogy a közelmúltunkban egymást követték a diktatúrák, mindegyik saját üzenetét öntötte a szoborba. Az 1989-90-es időszak fordulópontot jelentett, amikor a rendszerváltás végre elhozta számunkra a szabadságot. E pillanattól kezdve a Szabadság-szobor valóban nemzeti és univerzális értékű alkotássá vált. Most azonban egy újabb diktatúra próbálja visszaszorítani ezt a tágabb értelmet, saját képére formálva azt. Visszavették tőlünk, és hiába a tiltakozás, senki sem figyelt oda, senki sem hallotta meg a hangunkat.
Kik lehetnek azok, akiknek hasznuk származik ebből a kitartó ellenállásból?
Fogalmam sincs. Az nyilvánvaló, hogy a fennálló hatalomnak ez valami titkolt érdeke, talán ez is egy része a folyamatos ellenségkép keresésének. A Carl Schmitt emlőin nevelkedett fideszes garnitúráról beszélek, akik azt tanulták meg tőle, hogy a politika nem pusztán véleménykülönbség vagy értékek közti választás, hanem alapvetően barát-ellenség megkülönböztetésen alapul. Egzisztenciális kategória: a politikai közösség fennmaradásáról vagy megsemmisüléséről szól. A liberálisok kompromisszumot keresnek, miközben Schmitt szerint egy ponton mindig dönteni kell - különben az állam szétesik. Talán ez a kereszt is arról szól, hogy a kormány ezzel a kirobbantott vitával nem önmagát, hanem az ellenségét definiálja. Ki az ellensége? Az, aki fellép a kereszt ellen.
A tiltakozók nem a kereszt szimbólumával szemben emelik fel a szavukat! Ők inkább azt vitatják, hogy milyen helyre helyezték el azt.
Valóban, senki sem a kereszt eltávolítását követeli. Eszükbe sem jut, hogy a Bazilika csúcsáról levegyék a keresztet; csupán azt szeretnék, hogy ez a szobor a szabadság iránti vágyunk szimbóluma maradhasson. A kormány viszont nem hajlandó ezt megérteni vagy elfogadni. Folyamatosan keresik az ellenséget, és úgy állítják be, hogy akik a keresztet bírálják, azok a kereszténységet támadják. A szent kereszténységet, amelyet meg kell védenünk az országból érkező fenyegetésekkel szemben. Vajon a következő logikai ugrás az lesz, amikor arra hivatkoznak, hogy akik a gellérthegyi kereszt ellen emelnek szót, azok az iszlámnak akarnak kedvezni Magyarországon? Úgy tűnik, hogy nyitni akarnak más hitű közösségek felé, akik nem osztoznak a keresztény értékeinkben...
Ez talán egy kicsit eltúlzott. A tiltakozók között egyházi vezetők is megtalálhatóak.
Természetesen, a helyzet nem valószínű, hogy odáig fajul, de a háttérben a diktatúrák tipikus, megdöbbentő logikáját vélem felfedezni, ami a nemzetet megosztó ármánykodástól sem áll távol. Nem lepődnék meg, ha az ötlet egy KDNP-s vezető agyában született volna meg, és nem is feltétlenül a bigottság vezérelte, inkább a "mi vagyunk a jó keresztények" imázsának erősítése érdekében. Ha így van, akkor egy önmagukat kifigurázó karikatúrát alkotnak, hiszen nincs olyan nap, amikor ne sértenék meg a tízparancsolatot, vagy ne lépnének át bibliai alapelveket, akár együtt, akár külön-külön. Tévednek, ha azt hiszik, hogy az a hatalmas kereszt, amely a szobor talapzatán áll, képes mindezt eltakarni. Ha marad a kereszt, akkor javaslom, hogy tekintsük azt a kormánypártok paródiájának. Ne vegyük komolyan, legyen ez Orbánék önmaguknak tett vicces gesztusa, amin majd minden nap nevetni fogunk.
