Két éve nem volt ilyen alacsony az üzemanyag ára karácsonykor, de azért ne legyünk túlzottan boldogok...


Elemzők szerint két éve nem volt olyan olcsó a benzin és a gázolaj a karácsonyi időszakban, mint az idei évben, a sofőrök ugyanakkor januártól ismét drágulásra számíthatnak.

Tavaly karácsonyhoz képest idén a benzin ára fél százalékkal, míg a gázolajé 3 és fél százalékkal alacsonyabb - nyilatkoza a SME kérdéseire felelve Tomáš Boháček, a 365.bank elemzője. Boháček ugyanakkor rögtön kiemelte, hogy a mostani trend várhatóan nem marad fent sokáig, az újévtől pedig a benzin literenkénti ára átlagosan 4, míg a gázolajé két centtel emelkedik majd, ennek elsődleges oka pedig az áfakulcsok emelkedése.

Stanislav Pánis, a J&T Bank szakértője az olajárak jelenlegi helyzetét elemezve megjegyezte, hogy a közeljövőben nem várható jelentős árcsökkenés sem a benzin, sem a gázolaj esetében. Szlovákiában a benzin átlagos ára 1 euró 50 cent körüli szinten stabilizálódik, míg a gázolaj ára 1 euró 45 cent felett marad. Az elemző rámutatott, hogy a szomszédos országok is hasonló árakkal kalkulálnak, azonban Csehországban lehet a legkedvezőbb helyzet, ahol a benzin literára körülbelül 1 euró 40 cent.

Boháček szerint ugyanakkor Szlovákia az EU-s átlaghoz képest 14 centtel olcsóbb benzin, míg 10 centtel olcsóbb gázolaj-árral számolhat, ugyanezen számok pedig 19 és 13 centre emelkednek, ha csak az eurozóna átlagárait nézzük.

Pánis az előbbiekkel szemben viszont arra is kitért, hogy egyelőre nem írható le pontosan mekkora, ugyanakkor várhatóan árcsökkenéshez vezethet az, hogy az OPEC+-on kívüli államok is fontosabb szerephez jutnak az olajpiacon, ami a kínálat erőteljes növekedésével tarthatja alacsonyabban az árakat, feltéve, hogy nem társul ehhez a kereslet jelentős emelkedése.

A két elemző végezetül leszögezte, hogy bár számos komplex feltétel alakíthatja az olaj világpiaci árát, melyek közt az amerikai dollár aktuális értéke, az alapkamat alakulása, valamint Kína fiskális politikája is kiemelkedően fontos szerepet tölt be, jelenleg sokkal inkább esélyes annak csökkenése, mint emelkedése, azt pedig gyakorlatilag garantáltként kezelik, hogy a nyersanyag hordónkénti ára 70 és 80 dollár között marad majd a 2025-ös év egésze során.

Related posts