Kiderült, hogy milyen álláspontot képvisel Moszkva Ukrajna nukleáris felfegyverzésének javaslatával kapcsolatban.


Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője úgy véli, hogy rendkívül szélsőséges elképzelés lenne, ha Kijev atomfegyverekhez tudna jutni - számolt be erről az orosz hírügynökség, a TASZSZ.

Peszkov a sajtótájékoztatón kifejtette véleményét a nyugati hatalmak esetleges nukleáris fegyverek Ukrajnának történő átadásával kapcsolatban.

Az a politikai irányvonal, amely a feszültségek fokozására összpontosít, még a legprovokatívabb módszerekkel is rendkívül szélsőséges benyomást kelt. Ezért valószínű, hogy ez a megközelítés szoros kapcsolatban áll az ultra-szélsőséges nézetekkel.

- jelentette ki. Kiemelte, hogy az ilyen típusú érvelés gyakran azok szájából hangzik el, akik "félreértelmezik a valóságot". Ezt követően részletesen megmagyarázta, hogy nem meglepő, hogy a megfogalmazás névtelenül érkezett.

Néhány nappal korábban olyan pletykák kezdtek el terjedni a közösségi médiában, amely szerint néhány európai és amerikai tisztségviselő azt javasolja, hogy Ukrajna kapja vissza azt a nukleáris arzenált, amelyről 1994-ben lemondott. Egyébként ez éppen az a híres Budapesti Memorandum, amikor Kijev és Moszkva Washington közvetítésével megegyezett arról, hogy Ukrajna lemond a teljes, 1700 darabos nukleáris arzenáljáról, cserébe az oroszok elismerik a területi szuverenitását és a határokat. Ezt a megállapodást rúgta később Oroszország.

Related posts