A koncert fényei ragyogtak, a közönség izgatottan várta Beyoncé következő mozdulatát, amikor hirtelen egy váratlan baleset történt: a híres énekesnő nadrágja lecsúszott! A tömeg egy pillanatra megdöbbent, de Beyoncé nem vesztette el a lélekjelenlétét. S


A ruhadarab feladta a harcot, de Beyoncét ez nem tántorította el.

Beyoncé már Európában turnézik, és az első londoni koncertje nem éppen a tervek szerint zajlott: az I'm That Girl előadása során annyira belemerült a ritmusba, hogy egy hatalmas lépésével lepottyant róla a nadrág!

Ugyan a legutóbbi videók tanúsága szerint az énekesnő meglepetten reagált az eseményekre, a profizmusát ez sem rendítette meg. Szoborszerű eleganciával állt a színpadon, majd improvizált táncmozdulatokkal próbált leguggolni, hogy felhúzza a nadrágját, miközben a közönség nevetésben tört ki. Ekkor már Beyoncé is alig tudta visszatartani a mosolyát, hiszen a mikrofon miatt csak egy szabad keze volt a feladat elvégzésére. Szerencsére az egyik táncosa azonnal a segítségére sietett, és gyorsan rögzítette a nadrágját, így a popsztár végre az éneklésre összpontosíthatott.

Nemrégiben Katy Perry is hasonló szituációval szembesült, amikor a koncertje közben a melltartója cserben hagyta őt.

Related posts