A Netflix legújabb vígjátéka, amelyet eredetileg bátor és merész komédiának szántak, sajnos inkább egy kutyaütő produkcióvá vált.
Egy őszinte vallomással indítok: igencsak vonzanak a vulgáris, tahó vígjátékok, különösen, ha a készítők valóban tudják, mit csinálnak. Nem elég csupán néhány "kaki-pisi-punci-fügyi" poént elszórni, ez ennél sokkal összetettebb feladat. Ahhoz, hogy egy ilyen film működjön, szükség van a megfelelő időzítésre, a karakterek hitelességére és a szórakoztatás mesteri fokára. Éppen ezért, amikor egy igazán jól megcsinált vígjátékra akadtam, az mindig mosolyt csal az arcomra, és elismeréssel adózom a kreativitásnak, ami mögötte rejlik.
A Wayans testvérek mesterien alkalmazták ezt a stílust a Scary Movie első két részében, míg a South Park megálmodói, Trey Parker és Matt Stone szintén ügyesen bánnak ezzel a humorral. Ezen kívül a három évadon át futó Brickleberry animációs sorozatban is remekül érvényesül a tréfás, néhol pikáns abszurditás.
Az utolsó nagy kaland valójában olyan, mintha A kis kedvencek titkos életét (2016) kevernénk össze a szintén 2016-os Virslipartival, de sokkal egyértelműbb és kevésbé árnyalt formában. A cselekmény középpontjában a kutyák bizarr szokásai állnak, kiemelten az, hogy mennyire szeretnek a gazdáik lába körül sündörögni. A főszereplő Bull különösen a nagymamája lábát célozta meg, és ez a szál hosszasan kibővül, miközben a gerontofília témája többször is felmerül, kicsit már unalmassá téve az amúgy is felszínes poént. Amikor Bull gazdái végül megelégelik a kutya pajkosságait, a jelekből egyértelművé válik számára, hogy másnap ivartalanítás vár rá. Ekkor úgy dönt, hogy meglép, és belevág egy őrült éjszakába.
Ebben a történetben Bull pajtásai is csatlakoznak hozzá, a kutyafuttatón kirekesztett herélt keverékek társaságában. Itt is, mint mindenhol, jelen van a hierarchia, és miért ne lenne éppen ezen a helyen? Ráadásul Bull szívét egy gyönyörű fajtiszta afgán agár, Csini hódította meg, akit a kutyaszépségversenyre hurcoltak el. Klasszikus szerelmi dráma bontakozik ki: míg Bull azt hiszi, nem érdemli meg a párzást, Csini pedig attól retteg, hogy nem éri el a kalandos életű hím szintjét. Így valójában Bull fejlődéstörténete ez a mese, ami alapvetően szórakoztató, csupán a dramaturgiai ív nem találja a megfelelő ritmust.
A főszereplők ugyanis valójában Bull golyói, akiket el is nevez Vén Büdinek és Napóleonnak, majd ezután ennek megfelelően jelennek meg animáció formájában és élnek külön életet. Sajnos ez is csak egy darabig vicces, pedig állandó szereplői a golyszlik a sztorinak. Amúgy a kevesebb mint másfél órás játékidő nagy részében animált kutyaheréket és seggeket látunk, a nemi szervektől szerencsére megkímélt minket Tartakovsky. Viszont van itt még húgyszökőkút és szarevés, de egyik sem képes túlmutatni önmagán: "ha-ha, a félhülye kutya kakát fal!" - ez a poén.
Ami igazán hiányzik, azok a figyelemfelkeltő szövegek. Egyetlen emlékezetes beszólás vagy idézhető poén sincs, amit az ebek el tudnának sütni. Viszont a 2023-as Kivert kutyák ebben a tekintetben meglepően jól teljesítettek.
Az ominózus kicsapongás sem valami fantáziadús: a kutyusok mókust mészárolnak, felfordulást okoznak egy kutyakiállításon és persze lesittelik őket. A csúcspontnak szánt kutyás sztriptízbár is csak egy-két megmosolyogtató poénnal szolgál, amúgy is totál baromság az egész, pláne, hogy egészen addig azért a dramaturgia igyekezett valamennyire valósághű lenni. A retikülben hordozott szerencsétlen csivava megmentése - és későbbi sorsa - például kifejezetten ötletes.
Az utolsó nagy kaland nem éppen a legmegdöbbentőbb alkotás, hiszen felnőtt filmhez képest meglehetősen visszafogott, míg a gyerekfilmek világában túl merésznek számít. Ennek ellenére van egy figyelemre méltó előnye: ha te is a hagyományos, kétdimenziós animáció híve vagy, akkor ez a film mindenképpen fel fogja kelteni az érdeklődésedet. Különösen fontos ez manapság, hiszen egyre ritkábbak az ilyen stílusú alkotások.
