A lájkok önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy egy könyv valóban eladásra kerüljön - Kondor Vilmos gondolatai az interjúban.

Kádár és Jávor él, 56 nem úgy történt, és Magyarország a nyugat része. Kondor Vilmos regénysorozatának legújabb része is olyan izgalmas, mint az előzőek. Elolvastuk Az utolsó magyar akcióhőst.

Kondor Vilmos az utóbbi évtizedek legérdekesebb hazai irodalmi figurája, aki a nyilvánosságtól való távolmaradásával és különleges interjúformájával keltette fel a figyelmet – hiszen csak e-mailen keresztül válaszol a kérdésekre. Az 1954-ben született író Szegeden kezdte meg tanulmányait, majd a francia főváros, Párizs híres Sorbonne egyetemén folytatta azokat, ahol végül vegyészmérnöki diplomát szerzett. Ma egy nyugat-magyarországi városban tanít matematikát és fizikát középiskolás diákoknak. Írói pályafutása 2008-ban indult, amikor megjelent a Bűnös Budapest-ciklus első köteteként számontartott Budapest Noir. Azóta Gordon Zsigmond kalandjait már tíz nyelven, több mint húsz országban olvashatják az érdeklődők; az Egyesült Államokban például a neves Harper Collins kiadó gondozásában látott napvilágot.

A Finn Krimitársaság 2018-ban különleges elismerésben részesítette, megítélve neki a külföldi krimi díszoklevelét. Ezen kívül, a Bűnös Budapest című ciklusa 2022-ben megtisztelő helyet kapott a Cambridge University Press által kiadott Cambridge Companions to Literature sorozatban, a The Cambridge Companion to World Crime Fiction (A világ krimirodalmának cambridge-i kézikönyve) című kötet keretein belül.

Közelmúltban megjelent regénye, Az utolsó magyar akcióhős ismét egy alternatív Budapestre repíti el az olvasóit. A főváros rendőrfőkapitánya egy bizonyos Kádár János, Magyarország pedig egy demokratikus, nyugati típusú demokrácia. A főszereplő Nemes Albert nyomozó, aki 1968 decemberében bíróság elé juttat egy piti betörőt, ám igencsak meglepődik, amikor kiderül, hogy a bűnöző Afrikában volt zsoldos katona, mi több, köze lehet az évtized legjelentősebb, azóta is tisztázatlan politikai merényletéhez, Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár hét évvel korábbi meggyilkolásához. Valakik vadásznak az egykori zsoldosra, és azzal fenyegetik, hogy kilencéves lányán állnak bosszút helyette. És nagyon úgy fest, hogy Nemes az egyetlen, aki biztonságba helyezheti a kislányt.

A detektív-főfelügyelő egykori partnerével, Gostival veti bele magát az összeesküvés-elméletek és nemzetközi kapcsolatok zavaros labirintusába, hogy a szálakat követve olyan, perdöntő bizonyítékok közelébe jusson, melyek még a fondorlatos Kádár János rendőrkapitány számára is hatalmas jelentőséggel bírnak. Nemes türelmét és kitartását az európai nagyhatalmak közti játszmák teszik próbára, miközben két nő között őrlődik, ráadásul az anyja újdonsült udvarlója is különleges kéréssel fordul hozzá...

Kondor Vilmos legújabb regényében újra életre kelti Nemes Albert nyomozó karakterét, miközben a Második Magyar Köztársaság történetének izgalmas szálait fonja tovább. A cselekmény egy olyan Magyarországot fest le, amely a szövetségesekkel kötött különbéke után a nyugati blokk részeként virágzik. Főszerkesztőnk, Izing Róbert, a szerzővel folytatott beszélgetés keretében mélyebben belemerül a regény rejtelmeibe.

A Nemes Albert könyvek párhuzamos történelmében eddig Kádár János karaktere tűnt ki a legmarkánsabban, azonban most egy izgalmas új fordulat következik: a háború előtti időszak legendás színésze, Karády mellett feltűnik a magyar filmművészet egyik igazi ikonjának, Jávor Pálnak a karaktere is. Mi inspirálta a döntést, hogy életre keltse az 1959-ben eltávozott színészt?

Ez a történet messze távolról, konkrétan 1956-ból ered, és összefonódik azzal a ténnyel, hogy míg a második világháború ikonikus amerikai filmje, a Casablanca, addig a mi filmünk, a Valahol Európában, nem igazán illeszkedett azokhoz a körülményekhez, amelyekben ezek a regények játszódtak. A könyvben megjelenő 56 egy hősies és pozitív kimenetelű narratíva, így adta magát, hogy szükség van egy jellegzetes filmre, amely ezt a szabadságharcot örökíti meg. Így született meg a Marrakes, a kor legkiválóbb magyar filmes tehetségeivel a háttérben. Amikor a főszereplőt kerestem, meglepetten tapasztaltam, hogy Jávor Pál nemcsak túlélte a háborút, hanem a háború utáni időszakban is aktívan forgatott, egészen addig, amíg a gyomorrák el nem ragadta őt. Én személy szerint nagyon tisztelem Jávort. Igazán tehetséges színész volt, olyan csodálatos hanggal és beszédstílussal, amely párját ritkítja. Egy ilyen jelentős filmhez csak a legtehetségesebb színész illeszkedett volna a főszerepbe. És hadd pontosítsak: én nem támasztottam fel Jávort, hiszen ebben a történetben, ebben a világban ő már túllépett a betegségén – ami mindannyiunk örömére szolgált.

Számomra – és valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül – a Nemes regények legérdekesebb aspektusa a játék Magyarország párhuzamos múltjával. A történet középpontjában Kádár áll, aki a város főrendőreként tevékenykedik. Érdekes, hogy míg ő jelentős szereplővé válik, addig más, az előző rendszerben prominens kommunista-szocialista vezetők háttérbe szorulnak. Ilyen például egy Biszku nevű figura, aki a kommunista múlt mellett pitiáner tolvajként jelenik meg. Valószínűleg Biszku Bélára utal, aki az '56-os megtorlások egyik kulcsszereplője volt, és egykori belügyminiszterként ismert. De vajon miért kap Kádár pozitívabb megvilágítást, mint például Biszku? Milyen szempontok szerint válogatja ki a szerző a történet szereplőit, és mi alapján dől el, hogy kinek milyen sorsot szán? A válaszok találkozása a fikció és a történelem határvonalán rejlik, ahol a karakterek nem csupán a múlt árnyait idézik, hanem új dimenziókat is kapnak, amelyek révén a történet mondanivalója gazdagabbá válik. A választások mögött valószínűleg mélyebb szimbolika, társadalmi kritika és a múlt feldolgozása húzódik meg, ami a regények rejtett rétegeit is felfedi.

Amikor elmerültem a világunk mélyebb rétegeiben, úgy döntöttem, hogy leülök egy eszmecserére Majtényi György történész úrral, aki a Kádár-korszak szakértője. Ő azt mondta, hogy bár el lehet játszani a gondolattal, miszerint kiugrottunk a háborúból, az elképzelés, hogy Kádár ne lenne fontos szereplő egy alternatív valóságban, teljesen elképzelhetetlen. Ezzel teljes mértékben egyetértettem. Kádár olyan meghatározó figura volt a korszakban, hogy bármilyen forgatókönyvben nélkülözhetetlen szerepet játszott volna.

Azt meg unom és zavar, hogy Kádárt a patás ördögnek állítják be. Nem jóindulatúan kezelem, hanem árnyaltabban annál, amit ma megszoktunk - ami ma a norma lett.

Biszku, a maga pitiáner bűnöző mivoltában, egy elvtelen és aljas karakter, akit a könyvben meglepő módon kifejezetten jóindulatúan mutatok be. Aki alaposan elmerül a szövegben, az észre fogja venni, hogy a kommunista vezetésből csupán Kádár kap hangsúlyos szerepet. Sőt, ő is leginkább szociáldemokrata múltja révén. A többiek, mint Biszku, mindössze másodlagos szereplők e történetben, történelmi szempontból jelentéktelen, kétdimenziós figurák, akiknek jelenléte az ő viszonyulásuk Kádárhoz világítja meg a helyzetet. Egy másik világban Biszkuból talán kubikus lenne, a nyilas-szimpatizáns Páger Antalt nem hívnák vissza Dél-Amerikából, és Berkesiből sem lenne sikeres író. Hosszan sorolhatnám a példákat, de most nem teszem. Így hát, a döntésem, hogy kit és hogyan mutatok be, nem önkényes, hanem tudatosan és következetesen átgondolt. Ezért is duzzog Gerő és Rajk Moszkvában. A lényeg: Kádár és a foci nélkül a hatvanas és hetvenes évek Magyarországa elképzelhetetlen.

Anélkül, hogy túl sok részletet árulnék el, a könyvben található egy kiterjedt szakasz, amely az "Apokalipszis most" című ikonikus film egyfajta újraértelmezéseként jelenik meg. Ez a rész különösen figyelemre méltó, hiszen nemcsak Coppola 1979-es alkotását idézi meg, hanem a Marlon Brando által megformált Kurtz ezredes karakterét is, valamint egy meta szinten Joseph Conrad "A sötétség mélyén" című regényére is utal. A döntésem mögött az állt, hogy nem csupán párhuzamos univerzummal vagy valós történelmi személyiségekkel játszom, hanem egy teljesen más, fiktív világba helyezem a narratívát. Itt nem a "mi lett volna, ha?" kérdésre kerestem a választ, hanem egy olyan fiktív karaktert emeltem át, aki új kontextusban, új értelmezések mentén bontakozhat ki. Ez a megközelítés lehetőséget ad arra, hogy mélyebb rétegeket és összefüggéseket tárjak fel, miközben a klasszikus művek hatását is magamba szívom. Az átkontextualizálás lehetőséget teremt arra, hogy a modern olvasó számára is releváns kérdéseket vetessek fel, és egy új, izgalmas narratívát építsek.

- Conrad mesterműve sok szempontból időtlen, számomra jelenleg egyik legfontosabb olvasata a globalizmus kritikája. Conrad beutazta a fél világot, és ha valaki, ő látta, mi a globalizmus és milyen árat fizetünk érte - jóllehet ő ezt a fogalmat nem használhatta. Kongó pedig ennek a kizsákmányoló globalizmusnak legszörnyűbb példája. Amióta "felfedezték", mindenki kihasználja, megerőszakolja és tönkreteszi. A sötétség mélyént ha rongyosra nem is, de szamárfülesre olvastam, a filmet meg rendszeresen újranézem, és ha akarnám, sem tudnám kivonni magam a hatása alól. Hammarskjöld halála régóta foglalkoztat, s mivel a "környéken" halt meg, ezért írnom kellett róla, Kongóról.

Conrad nyomdokait sosem tudom igazán követni, ezért újraértelmeztem az idézett részeket. Ennél kifejezőbben és hatásosabban szinte lehetetlen írni. Kurtz számomra nem lehet más, mint Marlon Brando megtestesülése.

Amikor a regény lapjait forgatom, és Kurtz neve felmerül, mindig Marlon Brando arca jelenik meg előttem. Két történet, két médium fonódik össze az én gondolataimban, az alapanyag és annak feldolgozása olyan szorosan összekapcsolódik, hogy szinte elmosódik a határvonal. Túlzás lenne azt állítani, hogy a regény írása kizárólag ennek a – tudatosan egységes egészet alkotó – résznek a jegyében történt, de az érzés, hogy tisztelegjek egy számomra rendkívül jelentős film és könyv előtt, rendkívül erőteljesen motivált.

A Budapest Noir című regényből 2017-ben készült egy mozifilm, amely sokak figyelmét felkeltette. Kíváncsi lennék, hogyan reagálna valaki, ha megkeresnék a Nemes-regények filmadaptálásának lehetőségével kapcsolatban. Úgy tudom, hogy Gárdos Éva rendezésével nem mindenki volt maradéktalanul elégedett. Milyen érzései lennének erről?

- Megkerestek azzal, hogy sorozatot csinálnak a Második magyar köztársaságból. Fizettek előleget, két éve, azóta sem hallottam felőlük. Szóval mit szólnék? Nagyon óvatos lennék, kérges szívű és módfelett gyanakvó mert ezzel a mozgóképes világgal én eddig csak megégettem magam, hiszen azért történtek dolgok az elmúlt években, amikről maguk nem tudnak, minek is tudnának. Szóval egyetlen szavukat sem hiszem, mondhatnak akármit. Inkább maradjon meg Nemes Budapestje olyannak a fejemben, amilyennek elképzelem - és elképzeli sok olvasó - mint hogy egy... megfilmesítő megfilmesítse, aztán nyeljem az epét szakmányban. Én ehhez már nem vagyok se elég fiatal, se elég pénzéhes, se elég hiú.

- Olvassa-e a könyvéről, írói munkásságáról megjelenő véleményeket, kritikákat, és ha igen, hogyan viszonyul ezekhez?

Természetesen, olvasom, és mindig fergetegesen jól szórakozom. Különösen a negatív vagy értelmetlen kritikákon. "Hú, ez nem olyan bonyolult krimi, mint amire számítottam." Hát, nem tudom, miből gondolta, hogy Agatha Christie klasszikusait fogja kézhez kapni? A borítón egy nyugdíjas angol hölgy kötöget sálat egy teáskannával a kezében, nem pedig egy rejtélyes gyilkosságot. "Hú, ebben gyenge volt a krimiszál." Nocsak. Amióta írok, ezek a krimiszálak jellemzőek rám, és nem azért, mert a kritikus személyisége más elvárásokkal teli, hanem mert én éppen ilyen történeteket szeretnék mesélni. Hol ilyen, hol olyan, de minden könyvem mögött alaposan átgondolt szándék rejlik. Ha valakinek nem tetszik valami, akkor nem biztos, hogy az íróval kellene foglalkoznia, hanem inkább azzal, hogy mit is akart kifejezni ezzel vagy azzal a könyvvel. (Tudom, hogy talán túl sokat várok el, a feleségem is ezt szokta mondani, de most már nem fogok engedni az elvárásaimból.) Aki a regényeimet olvassa, sokféle érzésről tudósít, de a körömrágás egyáltalán nem szerepel a listán. Sírnak, nevetnek, jól szórakoznak, és így tovább, de körmöt nem rágják. Szóval a legjobban azon mulatok, hogy ezek a vásárlók azok, akik az étteremben húslevest rendelnek, majd elégedetlenkednek, hogy sárga és tészta van benne, mert ők egy sűrű, húsos-zöldséges gulyásra számítottak. Akkor tessék, rendeljenek gulyást, de az legalább mulatságos, hogy a húslevestől azt kérik számon, hogy nem gulyásleves.

Februárban ünnepeljük a 17. évfordulóját a Budapest Noir című regényének megjelenésének. Milyen érzésekkel és gondolatokkal tekint vissza erre a bő másfél évtizedes időszakra?

"Pöpec volt!" - idézem a kis Nicolas-t, aki minden idők egyik legnagyobb remekművéből származik. Írhattam volna még fél tucat regényt, melyeket világszerte sokan forgattak. Ennél többet talán nem is kívánhatna egy tollat ragadó személy (Esterházy szavaival élve - az én esetemben - "magyar író").

A magyar krimi helyzete a 2020-as évek közepén egy izgalmas és sokszínű képet mutat. Az utóbbi időszakban a műfaj fejlődése figyelemre méltó, hiszen a hagyományos detektívtörténetek mellett egyre inkább teret hódítanak a pszichológiai thrillerek és a társadalmi problémákat boncolgató krimik is. A digitális platformok megjelenésével új lehetőségek nyíltak a szerzők számára, hogy elérjék közönségüket, és a fiatal írók is egyre bátrabban kísérleteznek a formákkal és a témákkal. A kérdés, hogy van-e ideje a szcénát figyelni, izgalmas. A krimi rajongók számára a különböző fesztiválok, könyvbemutatók és online események révén mindig van lehetőség a találkozásra és a diskurzusra. Ezen kívül a közösségi média platformok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a műfaj iránt érdeklődők folyamatosan kapcsolatban álljanak egymással. A szcéna létezik, és folyamatosan fejlődik, a különböző stílusok és nézőpontok fúziójának köszönhetően. A magyar krimi tehát nem csupán a múlt öröksége, hanem egy dinamikus, folyamatosan változó világ, amely izgalmas kihívásokat és lehetőségeket kínál a következő években.

- Szcéna van. Határozottan állíthatom, hogy szcéna, az van. Szalma is van. Figyelem mindkettőt, de isten látja koszos lölkömet, még mindig nem látom a különbséget a kettő között.

- Beszélgessünk kicsit a közösségi médiáról, kommunikációról és könyvterjesztésről! Hogy ne húzzam el hosszúra a kérdést, annyit mondok, hogy szerintem egyre nehezebb dolga van egy szerzőnek, ha szeretné minél több emberhez eljuttatni az új könyve megjelenésének hírét. A kiadóknak nincs pénzük hirdetésre, a szerzőtől várnak valamiféle aktivitást, de a szerző nem pr szakember, nincs eszköze, így kevés könyv jut ki a megszokott méretű, és nem túl nagy buborékból. Ön Facebookon kommunikál az olvasóival, egy olyan platformon, amit a fiatalabb generációk már elhagytak, mert unalmasnak és cikinek tartják. beindított egy hírlevelet is, amit sok szerző csinál régóta, főleg a tengerentúlon. Mit gondol erről a témáról? Szereti a Facebookot vagy a kényszerűség vitte rá? Hogy megy a hírlevél szolgáltatás? Mennyire elégedett a könyvei reklámozásával?

- Először is azzal kezdeném, hogy letöröm a derekát annak, aki kitalálta a "jó bornak nem kell cégér"-mondást, mert ez eleve nem volt igaz, de manapság meg végképp nem az. Nem vagyok elégedetlen a könyveim fogyásával, a kiadóm jól végzi a dolgát, ami nem jelenti azt, hogy ne végezhetné jobban, a kérdés csak az, hogy hogyan? A kiadó vagy a világ minden pénzét promócióra költi, vagy egyesével próbálja megtalálni a vásárlókat. Általános a tanácstalanság kiadói oldalon, mert közben meg a szerzői oldal tele van csalóka, közösségi médiából származó adatokkal.

Szívesen kifejtem egy kicsit a gondolataimat, ha nem bánod. Nehéz helyzet, amikor egy több ezer fős Facebook-követői táborral rendelkező szerző könyvbemutatóján csupán húsz-harminc lelkes érdeklődő gyűlik össze – ez a kemény mag. (Most nem rólam van szó.) A buborék, amiről beszélünk, valójában több rétegű, és ennek a jelenségnek a mélyére érdemes lenne ásni.

A szerző rendkívül aktívan részt vesz a közösségi média világában, folyamatosan posztol, megosztja gondolatait és élményeit, mintha csak az életét egy nyitott könyvként tárná a nyilvánosság elé. Ennek eredményeként hatalmas mennyiségű kedvelést és követőt gyűjt, azonban ez a népszerűség nem mindig tükröződik az eladott könyvek számában.

Ha egy tízezres követőtáborral rendelkező szerzőnek csak minden negyedik kedvelője venné meg az új könyvet, nagy lenne az öröm. De jó, ha a tizedik vagy huszadik követő veszi meg. Lájkolni klassz dolog, mert egyfelől semmibe sem kerül, azaz ingyen van, másfelől meg semmit sem jelent. És akkor nem beszéltem még arról, hogy mit tegyen egy olyan író, mint mondjuk én, akit a tizenévestől a jóval idősebbekig olvasnak? Minden generációnak megvan a platformja, magyarán nekem jelen kellene lennem a TikTokon, az Instragramon, a FB-on, meg még ki tudja, hol? Ez még akkor sem menne, ha a kiadómnak átadnám a felületek kezelését. Arról nem beszélve, hogy kedvem sincs az egészhez. Igen, a FB-on vagyok jelen, de csak azért, hogy kapcsolatot tartsak azokkal, akik nem iratkoztak fel a hírlevélre. Slussz. A felülettől ideges vagyok, ki nem állhatom, így aztán csak azzal foglalkozom, ami érint: posztolok, amikor van mit. Néha hónapok telnek el posztok között, mert csak úgy nem fogok arról posztolni, hogy hova utaztam, mit főztem, milyen a macskánk. Szóval itt van a FB meg a hírlevél, ami egy remek ötletnek bizonyult. Már csak azért is, mert én magam barkácsolom össze. Szinte névről ismerek mindenkit, van akit - a FB-nak köszönhetően - arcról is, és inkább töltök fél napot egy hírlevél összekalapálásával, mint öt percet egy Instagram-poszt megírásával. Mert - és most mosolyoghat is - ennek, a hírlevél olvasóinak van egy közössége.

Milyen izgalmas olvasmányokkal rukkolhat elő a jövőben?

Készül Nemes legújabb kalandja, és ahogy 1970 első hónapjaiban járunk, bekövetkezik az, amit sokan tartottak a legrosszabbtól. Nem az olvasók, hanem a mindennapi emberek, akik Magyarországon élnek. Pár évvel ezelőtt egy különleges akvarellt vásároltam, amely az ötvenes évek végén készült; most az előszobám falát díszíti, és egy ideje már biztos vagyok benne, hogy a négy alak egyike magával Nemes-szel azonosítható. A festmény négy, egymás mellett álló ember utolsó közös pillanatait örökíti meg, hiszen ezen a hétvégén történt valami, ami nemcsak mélyen megrázta Nemest, hanem megerősítette abban az elhatározásában is, hogy nyomozóvá váljon. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy Gordon is feltűnik az Abbázia füstös zűrzavarában, mivel olyan történetre bukkantam, ami csak vele történhetett volna meg.