Lengyelország kiemelten támogatja Moldova uniós integrációs törekvéseit | Demokrata

A kétoldalú tárgyalásokat követő sajtókonferencián Andrzej Duda gratulált a moldovai elnöknek azokhoz a reformokhoz, amelyeket országa az uniós csatlakozás feltételeinek teljesítése érdekében végrehajtott. Lengyelország "mindig is támogatta és továbbra is támogatni fogja Moldovát az EU-ba vezető úton" - jelentette ki a lengyel elnök.
Hangsúlyozta a moldovai reformok rendkívül nehéz körülményeit, a Dnyeszter-melléki szakadár régió kihívásait, valamint rámutatott arra, hogy az Ukrajnával szembeni orosz agresszió súlyosan befolyásolja Moldova gazdasági helyzetét.
"Ennek ellenére a moldovai közvéleményben továbbra is rendkívül erős és határozott a támogatás az EU-csatlakozási folyamat iránt."
Andrzej Duda így nyilatkozott:
Maia Sandu kifejezte háláját Andrzej Duda nemzetközi szinten nyújtott támogatásáért. Bejelentette, hogy Moldova kedden először szerzett be gázt a szabadpiacon, és külön köszönetet mondott a lengyel félnek az ebben nyújtott segítségéért.
A moldovai elnök kedden találkozik Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel, és részt vesz a lengyel külképviseletek vezetőinek éves konferenciáján.