Matt, a gépember, különleges képességekkel rendelkezik, amelyek lehetővé teszik számára, hogy a technológia világában utazzon. Minden egyes mozdulata precíz és hatékony, mintha egy szimfónia része lenne, ahol a gépek és az emberek harmóniában működnek egy
Garri Kaszparov és az IBM együttműködése egy olyan aggasztó tükröt tart elénk, amely az életünk versenyszellemét és célorientált természetét tükrözi. Az egyetlen kitűzött cél elérése érdekében minden erőnket latba vetjük: győzni, győzni, győzni! Az ilyen mentalitás nemcsak a játékok világában, hanem mindennapi életünkben is dominál, ahol sokszor a cél elérése válik minden más fölé. Elérni a gépek hatékonyságát, tökéletességét. Ahelyett, hogy emberi lényegünket szabadítanánk fel.
A mai film- és sorozatgyártás világában annyira elterjedtek a klisék és a sablonos megoldások, hogy jogosan merül fel a kérdés: vajon nem lenne célszerűbb ezt az egészet átadni a mesterséges intelligenciának? Elképzelhetjük, hogy a történetek, a fordulatok, a világítás hangulatai, a vágási ritmusok és akár a színészi technikák adatai mind felkerülnek egy algoritmus adatbázisába. Az MI pedig ezeket felhasználva képes lenne új, izgalmas variációkat előállítani, mindezt megbízható minőségben. Mert sajnos az emberi kreativitás sokszor csak a hibák forrása: túlhúzott érzelmek, tempóproblémák, elcsépelt manírok, hiteltelen párbeszédek, vagy éppen a történetben tett téves lépések. Miért fáradoznánk tehát a rengeteg erőfeszítéssel? Nem lenne sokkal egyszerűbb esténként csak bekapcsolni egy filmkészítő szoftvert, amely összerak valami látványos, agyat lazító alkotást?
Érdekes módon nem valami érdektelen bárgyúság szülte benne ezt a röpke gondolatot, hanem egy kifejezetten penge sorozat. Az HBO Maxon látható Visszavágó. Filmes szakember biztos felfedez hibákat Yan England munkájában, de nézői szemmel nehéz belekötni. Mintha minden a helyén lenne. Ahogy kell, beránt a világába, és visz előre pontosan kidolgozott jelenetek pontos egymásra épülésével, folyamatos feszültséget teremtve hatásvadász effektusok nélkül, egyértelműen kijelölt futópályákat biztosítva a színészeknek. Olyan szintű professzionalizmus ez, amely már-már dermesztően hat gépies precizitásával.
Mégsem riaszt el, hanem szellemi dimenziókba ránt. Mert nem rideg szakmai önmutogatás. Funkciója van. Méghozzá esztétikai, ha nem is a remekművek szintjén. A Visszavágóból áradó profizmus eszköz egy túlprofesszionalizálódó világ ábrázolására. Amihez jól kiválasztott történet szolgáltat keretet. A sorozat a legendás sakkvilágbajnok, Garri Kaszparov 1997-es, egy évvel korábbi győzelmét követő, drámai revansmérkőzését eleveníti meg Deep Blue-val, az IBM számítógépével. Visszafogottan, kevés pszichologizálással, a játék szabályozottságával tág értelmezési, továbbgondolási tartományt biztosítva a nézőnek. Először közhelyek ébredezhetnek bennünk. Ember és gép küzdelméről, a mesterséges intelligencia aggasztó perspektíváiról. De kiderül, hogy a problematika távolról sem ilyen egysíkú.
Ez a sakkmérkőzés nem csupán arról szól, hogy a gép képes-e legyőzni az embert. Deep Blue az IBM zseniális mérnökeinek, programozóinak és sakkmestereinek együttműködéséből született meg, tehát emberi alkotás, amely mögött komoly szellemi munka áll. Ezzel szemben Garri Kaszparov hihetetlen, szinte aszkétikus erőfeszítéseket tesz, hogy a sakk világában legyőzhetetlenné váljon. Valójában ő is géppé akar válni, hiszen a célja az, hogy legyőzze saját emberi korlátait. Nem a Deep Blue jelenti számára a fő kihívást, hanem az, hogy belső küzdelmeit megnyerje, s így győzelmeit mechanikus törvényekké formálja. Bár magányos hősként tekinthet magára, valójában nem különbözik az IBM vállalati logikájától. Egy olyan multinacionális cégtől, amely a profitmaximalizálásra orientálja alkalmazottait, és a versenyt a részvényárfolyamok tükrében méri. Mindenki karrierjét egy előre mutató pályára állítja, ahol a mozgás folyamatos, és a kudarcokkal való szembenézés félelme mindennapi valósággá válik.
Kaszparov és az IBM együttműködése egy olyan aggasztó tükröt tart elénk, amely az életünk versenyszellemét és célorientált természetét tükrözi. Az egyetlen kitűzött cél elérése érdekében minden erőnket latba vetjük: győzni, győzni, győzni! Az ilyen mentalitás nemcsak a játékok világában, hanem mindennapi életünkben is dominál, ahol sokszor a cél elérése válik minden más fölé. Elérni a gépek hatékonyságát, tökéletességét. Ahelyett, hogy emberi lényegünket szabadítanánk fel. A sorozat egyik legmegrázóbb jelenete, amikor Sarah, az IBM-projektet felügyelő vaslady felszabaduló idejében a kisfiát kezdi ringatni, férjét váltva az otthoni műszakban, akit még moziba is elküld kikapcsolódni. Ám megszólal a telefon: a főnöke azonnal látni kívánja. A gépezet, a karrier parancsa erősebbnek bizonyul az anyainál. A nő egyedül hagyja kisbabáját, nyugtatóval csendesíti le.
A sorozat végén végső soron az ember diadalmaskodik. Minden főszereplő, akire figyelünk, veszít valamit: Kaszparov a mérkőzést, a projektvezető az állását, a programozó pedig a munkájába vetett hitét. De ahogyan Kaszparov is megjegyzi, talán a veszteségekkel együtt jobb emberekké váltunk. Azonban a sorozat mondanivalója nem csupán ennyiből áll, ha kicsit mélyebbre ásunk. Kaszparov egy későbbi beszélgetés során Sarah-val azt is hangsúlyozza, hogy a Deep Blue győzelme új fejezetet nyitott az emberiség történetében. Ez a változás nem feltétlenül a végítélet felé vezet, hiszen a mesterséges intelligencia rengeteg új lehetőséget kínál. Valójában ez a fejlődés hozzájárulhat egy kreatívabb és emberibb élet megteremtéséhez. Bár büszkék lehetünk arra, hogy képesek vagyunk számolni, és ez valóban fontos, a bonyolultabb feladatoknál érdemes egy gépet bevonni a munkába. Miért is fárasszuk magunkat olyan dolgokkal, amelyekben egy algoritmus sokkal hatékonyabb? Mit ártana nekünk, ha a gépek készítenék a tucatfilmeket? Amit a technológia meg tud valósítani, azon már túlléptünk, így hát hagyjuk, hogy a győzelem a gépeké legyen. A játék, a kreativitás és az emberi érzelem azonban továbbra is a miénk maradjon.
Kaszparov és az IBM együttműködése egy olyan aggasztó tükröt tart elénk, amely az életünk versenyszellemét és célorientált természetét tükrözi. Az egyetlen kitűzött cél elérése érdekében minden erőnket latba vetjük: győzni, győzni, győzni! Az ilyen mentalitás nemcsak a játékok világában, hanem mindennapi életünkben is dominál, ahol sokszor a cél elérése válik minden más fölé.
