Íme a Wendy-szindróma, amely számos nő életét befolyásolja a párkapcsolatok terén. Ez a jelenség gyakran azt jelenti, hogy a nők hajlamosak elfelejteni saját igényeiket és vágyukat, miközben partnerük szükségleteit helyezik előtérbe. Ennek következtében m

A Wendy-szindróma egy torzult párkapcsolati dinamika, mely során a nők anyaszerepbe helyezik magukat.

Pán Péter, a felnőtté válást elkerülő kisfiú meséje sokak számára ismerős. Mellette áll Wendy, aki öccseivel együtt érkezik Sohaország varázslatos birodalmába. Itt Wendy automatikusan átveszi az anyai szerepet: gondoskodik, szervez és figyelemmel kíséri testvéreit. Ez a dinamika nemcsak a mesében, hanem a valós életben is gyakran előfordul, különösen a párkapcsolatokban. A pszichológia ezt a jelenséget Wendy-szindrómának nevezi, amikor a női partner nem csupán társ, hanem inkább anyai szerepbe lép, ami bonyolult helyzeteket teremthet a kapcsolatban.

A kifejezést Dan Kiley amerikai pszichológus alkotta meg 1983-ban, a szindróma pedig egy olyan kapcsolatot ír le, melyben az egyik fél (jellemzően a nő) viseli a teljes mentális terhet: gondoskodik, szervez, irányít, míg a másik fél hátradőlve, gyermeki módon élvezi a gondoskodást, mintha csak ő lenne Pán Péter. (Ez utóbbinak egyébként nem meglepő módon az a neve, hogy Pán Péter-szindróma - a szerk.) Persze jogosan merülhet fel a kérdés, honnan tudhatod, hogy te is Wendy-szindrómában szenvedsz? Az alábbi elek segíthetnek a felismerésben.

Minden Pán Péternek szüksége van egy Wendy-re. Azok, akik kerülik a felelősséget, gyakran találnak maguknak valakit, aki átveszi ezt a terhet. A Wendy-szerepben lévő személy sokszor élvezi a hatalom érzését, mert így úgy érezheti, hogy fontos, és hogy elismerik a hozzájárulását. De felmerül a kérdés: vajon tényleg a kontroll érzése az, ami motivál, vagy inkább arról van szó, hogy csak akkor találod magad szerethetőnek, ha képes vagy hasznos lenni mások számára?

A Wendy-szindrómás egyének általában rendkívül empatikusak, kiválóan képesek ráhangolódni mások érzelmi állapotára. Ez önmagában nem problémás, de a nehézség ott kezdődik, amikor úgy érzed, hogy a másik jóllétéért te vagy a felelős. Ha a partnered szomorú vagy stresszes, hajlamos vagy magadban keresni a problémát, és mindent megteszel, hogy helyreállítsd a helyzetet. Az erős harmóniára való törekvés az egyik központi jellemzője ennek a szindrómának.

Azok, akik a kapcsolatukban anyai szerepet öltögetnek, gyakran alacsony önértékelésről számolnak be. Úgy vélik, hogy a szeretet csak akkor jár nekik, ha mindent a másik javára áldoznak fel. Az elutasítástól való félelem hajtja őket, így ösztönösen mindig a partnerük igényeit helyezik előtérbe. Ez a dinamika viszont hosszú távon egyensúlytalanságot teremt a kapcsolatban, ahol az egyik fél folyamatosan háttérbe szorítja saját szükségleteit.

Az első és leglényegesebb lépés, hogy tudatosan szembenézz a problémával. Érdemes elgondolkodnod a következő kérdéseken a napi rutinod során:

Emellett beszélj nyíltan a társaddal a dologról, mondd el, hogy milyen változásokat szeretnél eszközölni a jövőre nézve. Amennyiben úgy érzed, nem tudtok egyedül megküzdeni ezzel, akkor kérjetek bátran segítséget, akár egyéni, akár páros terápia keretein belül. Így megtanulhatjátok, hogyan lehettek egyenrangú társai a másiknak, így kialakíthattok egy egészséges, jól működő párkapcsolatot.