**Mire észreveszed a figyelmeztető jeleket, lehet, hogy már túl késő! – Öt hatékony stratégia a kiégés elkerülésére** A kiégés sokak életét megnehezíti, és gyakran észrevétlenül közelít. Ahhoz, hogy elkerüljük ezt a súlyos állapotot, fontos, hogy tudatos

A fáradtság két fő típusa létezik: az egyszerű elfáradás, amelyet általában egy jó éjszakai alvás után könnyedén kipihenünk, és a túlfáradás, ami sokkal gyakoribb. Dr. Lénárt Ágota szerint a túlfáradás esetében három-négy nap kimerültsége után a hétvégén próbáljuk pótolni a pihenést. Ezt követi a túlterheltség állapota, amikor már nemcsak fizikai és biológiai, hanem pszichológiai tünetek is megjelennek. A kiégés folyamata ekkor kezdődik, és a kezdeti jelek gyakran arra ösztönzik az embert, hogy még inkább küzdjön, még több energiát fektessen be. Pedig éppen ebben a kritikus szakaszban lenne szükség a regenerálódásra, az újratöltődés lehetőségére, amelyhez időt, teret és energiát kellene biztosítani.

Ebben a szakaszban még visszafordítható lenne a folyamat. De ekkor már fáradt az ember, és inkább nem megy el sétálni, nem csinál semmilyen feltöltődéssel járó, szabadidős elfoglaltságot, mert szorítanak a határidők. Inkább csak eszik-iszik, alszik, dolgozik, és kész.

Ez a csapda végül belepörgeti egy negatív spirálba, és ez a spirál később odavezet, hogy tényleg minden tartaléka kezd felőrlődni.

És amikor valaki eljut idáig, akkor már jelentkezhetnek testi-lelki tünetek is, depresszív lesz vagy szorong, és ebben az állapotban már ténylegesen nagyon-nagyon nehéz teljesíteni.

Nehéz szembesülni a valósággal, amikor be kell vallanunk, hogy valaki számára a terhek már túl nehezek, hogy túlfáradt, és ez ellentétes lehet a társadalmi normákkal. Az ember ilyenkor úgy érezheti, hogy gyengeséget mutat, mintha szégyen lenne, hogy elérkezett erre a pontra. "Hiszen eddig olyan jól teljesített, hát miért nem tudja összeszedni magát? Minden rendben lesz!" – hangozhatnak a külső elvárások, amelyek csak fokozzák a nyomást.

Ha valaki fölismerte, hogy problémája van, nagyon fontos, hogy megfelelő helyre, megfelelő szakemberhez forduljon minél előbb. És tényleg minél előbb, mert ha ez a negatív spirál betekeri az embert, onnan már nagyon nehéz kijönni. Ilyenkor szoktak az emberek kilépni - a szakma ezt úgy mondja, hogy acting out. Amikor valaki már fölismeri, hogy nincs tovább, mert nincs rá kapacitása, ereje, akkor fordul egy nagyot, és kilép.

Ez a kilépés egy új lehetőséget is hozhat, hiszen bárki felfedezheti a bakancslistáján szereplő vágyait, amelyeket mindig is szeretett volna megvalósítani. Ugyanakkor, ez az út néha önpusztító vagy önromboló irányba is terelhet, és az ilyen döntéseket érdemes elkerülni, mielőtt még bekövetkeznének.

Az orvos kollégáim gyakran hangsúlyozzák, hogy a helyzetünket úgy kell szemlélnünk, mint egy vonat útját. Ha a vonat sebessége csökken, még mindig van lehetőségünk arra, hogy újra fölgyorsítsunk. Viszont, ha megvárjuk, míg a vonat teljesen megáll, és elérjük a kiégés állapotát, akkor sokkal nehezebb lesz az egész rendszert újra mozgásba hozni.

"Amikor menedzsereket tanítok - meséli a szakember -, akkor az első házi feladatuk az, hogy mindennap szánjanak fél órát magukra. Ez hihetetlen problémákat szokott okozni, mert nem arról van szó, hogy a napi kötelességlistából válasszanak ki fél órát, hanem olyasmiről, ami tényleg róluk szól, amit ők szeretnének. És valahogy úgy kellene csinálniuk, ahogy a kicsi gyerek, aki rohangál a macival a kezében, és egyszer csak puff, elvágódik, és már alszik is. A kisgyerek abban a pillanatban megteszi, amit a szervezete kér, kíván, követel. Ezt később gondosan kinevelik belőlünk: még egy kicsit, még ezt a vizsgát le kell tenni, ezt a feladatot még meg kell csinálni.

Olyan tevékenységet érdemes választani, amely valódi feltöltődést és kikapcsolódást nyújt, mert különben csupán pótcselekvés marad, amely még több stresszt hoz magával. Például a sportolás rekreációs céllal teljesen más élményt nyújt, mint amikor valaki csak a teljesítményre fókuszál.

"A szabadidősportolók célkitűzései sokszor még az élsportolókénál is ambiciózusabbak, és elkötelezettebben dolgoznak a megvalósításukon" - osztja meg tapasztalatait a sportpszichológus.

Ilyenkor felmerül a pszichológiai kérdés: vajon mi elől próbál meg elmenekülni az adott személy?

"Amikor relaxációt, autogén tréninget tanítunk, nagyon sokan meg is fogalmazzák ezt, hogy képtelenek kirakni a gondolataikat, és ahelyett, hogy csak pihennének végre "fülüket-farkukat elengedve", nem tudják megtenni, mert már túlpörögtek. (Erre van egy módszerünk, úgy hívják, hogy dobozolás: képzelj el az ajtó elé egy dobozt, és tedd bele azokat a gondolatokat, amikkel most nem akarsz foglalkozni.)"

Freund Tamás akadémikus megfogalmazása szerint sokan titkon tudják, de kevesen merik kimondani: neuropszichológiai nézőpontból az agyunk nem képes hatékonyan feldolgozni azt a hatalmas mennyiségű információt, ami napjainkban ránk zúdul. Ráadásul ez a helyzet valószínűleg soha nem fog változni, és az agyunk nem tud ehhez a folyamatosan növekvő adatáramláshoz alkalmazkodni.

Hatékony szervezésre van szükség, de elengedhetetlen, hogy az információk ne áraszthassanak el minket folyamatosan, éjjel-nappal. Ez ugyanis komoly terhet ró az idegrendszerünkre. Az információs túlterheltség, amelyet sokszor még saját magunk is fokozunk, hiszen folyton görgetjük a híreket és tartalmakat, olyan hatással van ránk, hogy a fiatalok ezt már úgy fogalmazzák meg: nem az a lényeg, melyik platformon vagyunk jelen, hanem hogy melyiken nem.

A kíváncsiság fogja irányítani az életemet, és ezzel együtt megjelenik az a szorongás is, hogy esetleg kimaradok valami fontosból.

Ennek megfelelően nehéz aztán egy egészséges cirkadián (napi) ritmust is kialakítani. Ugyanis a mai kor embere mit csinál? Este dolgozik, utána nem tud elaludni, bevesz valami altatófélét, reggel úgy ébred, mint akit félholtra vertek, akkor gyorsan bedob egy-két-három kávét, és egy idő után a szervezete teljesen felborul, mert állandóan vagy serkentve, vagy nyugtatva van.

"Kezeljük helyén a sikert, és ennek megfelelően ünnepeljük meg. Az egy rossz magyar szokás, hogy nem ünnepeljük meg jó értelemben véve igazából a sikert. Álljunk meg egy pillanatra, lássuk meg, hogy az adott eredmény tényleg mekkora mérföldkő volt az életünkben!

Az NLP-s megközelítést különösen kedvelem, mert itt nem a "kudarc" kifejezést használják. Ehelyett azt hangsúlyozzák, hogy ha ennyi energiát fektettél be, és az eredmény nem felel meg az elvárásaidnak, akkor csak annyit kell tenned, hogy más irányból közelíted meg a dolgot. Így a helyzet egyszerűen egy újabb lépcsőfok a fejlődésed során, amelyen át lehet lépni. Valójában az, hogy hogyan értelmezzük a különböző helyzeteket, csupán nézőpont kérdése.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy mindannyiunk életében előfordulnak olyan pillanatok, amikor egy-egy helyzet, ami kezdetben tragédiának tűnt, később kiderül, hogy valójában az új lehetőségek kapuját nyitotta meg. Sokszor ezek a felismerések csak jóval később érkeznek el, és fiatalon, a tizen-, húsz- vagy harmincas éveinkben nem látjuk még az életünk mozaikját teljes egészében.

Akkoriban sok mindent megkérdőjeleztünk, és gyakran azt mondtuk, hogy miért kellett így alakulnia, hogy ez nem volt a legjobb döntés, és más megoldásra lett volna szükség. Ám egy váratlan pillanatban kiderül, hogy valamilyen oknál fogva éppen erre volt szükségünk.

Ugyanez a helyzet a kiégéskor is. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy egy súlyos válságról van szó, de valójában ez csak a kezdet. A nehézség mögött rejlő lehetőségek és a későbbi fejlődés iránya sokszor rejtve marad, és csak idővel derül ki, milyen új utakat nyithat meg számunkra.