Jelenleg Elon Musk 2027-re tervezi, hogy emberek léphetnek a Mars felszínére.


Elon Musk grandiózus terveit és ígéreteit mindig érdemes megfelelő távolságtartással szemlélni – gondoljunk csak arra, hogy az önvezető Teslák bevezetését például 2015 óta minden évben megígéri, de eddig még nem valósult meg. Legutóbb egy 42 perces előadásban, amelyet Texasban tartott, de az X platformra is feltöltött, részletezte, hogyan képzeli el a Mars meghódítását a SpaceX űripari vállalatával. Igaz, hogy már voltak korábbi melléfogásai, hiszen 2018-ra is ígért első Mars-űrexpedíciót, de nem vitás, hogy a SpaceX jelenleg verhetetlen a piacon, és messze megelőzi a többi magánűrcéget. Még akkor is, ha a Starship nevű űrhajó tesztjei mostanában gyakran nem a tervek szerint alakulnak.

Musk mindig is szenvedélyesen beszélt régi álmáról, a Mars-utazásról. Legutóbbi előadásában megosztotta, hogy tervei szerint már jövőre elindulhat az első emberi személyzet nélküli űrhajó, amely 2027-ben landolna a vörös bolygón. Azonban, ha ez a fellövés nem sikerül (amire Musk jelenleg 50 százalékos esélyt lát), akkor két év múlva újra lesz lehetőség, mivel a két bolygó együttállása kedvező feltételeket teremt.

A Mars meghódításárra az első úton a Tesla humanoid robotját, az Optimus néhány példányát küldené Musk, és az expedícióhoz meg kéne oldani a Starship űrhajó üzemanyagának utántöltését is Föld körüli pályán keringve - ilyen manővert pedig még nemigen próbált senki az űrutazás történetében. Musk mindenesetre már a marsi landolás helyszínét is kinézte, ez az Arcadia nevű régió. (Ez a név egyébként annyira tetszik neki, hogy a rengeteg gyereke közül az egyiknek ezt a nevet adta.)

Az ember nélküli űrexpedíciók tapasztalataira támaszkodva Musk ambiciózus terveket sző a Mars kolonizálására. Az előadásában elmondta, hogy célja egy hatalmas, több ezer űrhajóból álló flottával indítani a folyamatot, amely egy állandó marsi bázis létrehozásához vezet. Ezt követően egy teljes város felépítése is a látomás részét képezi. Musk 2050-re egymillió ember Marsra küldését tűzte ki célul, hogy ezzel az emberiség interplanetáris fajjá válásának első lépéseit tegye meg.

Related posts