Egy új állami kezdeményezés révén hazatért egy világszerte elismert tudós, aki nemcsak tudásával, hanem kétmillió euróval is gazdagítja hazáját.
Endrődi Gergely az első kutató, aki a Research Grant Hungary program segítségével költözik haza Magyarországra. A negyvenéves, de már nemzetközi hírű részecskefizikus 14 év németországi karrier után tér vissza alma materébe. Egy kétmillió eurós EU-s kutatói ösztöndíjat is magával hoz és a személyes okok mellett szakmailag is indokolható, hogy az ELTE-n folytassa a karrierjét. Interjúnkban kérdeztük döntése hátteréről, a magyar tudománypolitikáról, az elméleti fizika gyakorlati hasznáról, és szakterületéről, a rácstérelméletről, ami segíthet megérteni az univerzum keletkezését is.
November elseje óta dolgozik az ELTE TTK Fizikai és Csillagászati Intézetben. Mik az első tapasztalatok?
Rögtön az első héten egy nemzetközi konferencia fogadott, amit éppen akkorra szerveztek a helyi kollégák, ez véletlenül jött ki így. Klassz kezdet volt, izgalmas volt látni, hogy mennyi külföldi kutatóval van élő kapcsolat, hogy milyen jó a kutatási környezet az intézetben. Egyébként nagyon friss még az egész, most valójában még kétlaki életet élek. A tanítványaim munkáját még végigkísérem Bielefeldben és a költözés meg az itthoni berendezkedés a munka mellett is sok időt vesz igénybe. De jövőre már oktatni is fogok; Németországban a kutatás mellett a tehetséggondozás is a munkám fontos része volt és ezt szeretném folytatni.
Tizennyolc évvel ezelőtt már folytattunk egy beszélgetést, amikor még doktoranduszként dolgozott az intézetben. Kíváncsi vagyok, mi vitte Németországba ennyi időre?
Nagyon jó kutatócsoportban voltam már akkor is és diákként megtapasztaltam, hogy milyen egy nagy jelentőségű kutatás részesének lenni. A csoport idősebb kutatóinak példáján láttam, hogy miként lehet a kutatói pályán sikeresnek lenni és kiteljesedni, és ez nagyon tetszett nekem. Arra is hamar rájöttem, hogy nagyon fontos, hogy a tudományos közösség ne csak egy csoport tagjaként ismerje meg az embert, hanem egyénként is. Önálló kutatói profilt szerettem volna kialakítani, és idővel függetlenedni az ELTE-s kutatócsoporttól.
Ezért, miután az ELTE-n ledoktoriztam, külföldön pályáztam posztdoktori állásra, és 2010-ben kimentem a Regensburgi Egyetemre három évre. Aztán a háromból öt lett, és egy új kutatási irányzatba is sikerült jól bedolgoznom magam, amiért megkaptam a rácstérelméletben dolgozó fiatal kutatók rangos elismerését, a Kenneth Wilson-díjat. Ezután már egyik lehetőség jött a másik után: egy kutatócsoport-vezetői állást megpályázva Frankfurtba kerültem, 2020-ban pedig a Bielefeldi Egyetemen professzori kinevezést nyertem el. Onnan pályáztam meg az ERC ösztöndíjat.
Ez az Európai Unió kutatási tanácsának által biztosított ösztöndíj, melynek keretében kétmillió euró támogatást nyert el. Az ösztöndíj célja, hogy elősegítse a kiemelkedő kutatási projektek megvalósítását, és a támogatottaknak bizonyos feltételeknek kell megfelelniük, mint például a tudományos innováció, a projekt tudományos és társadalmi hatásai, valamint a megvalósíthatóság részletes bemutatása.
Főleg arra, hogy megalapítsak és kibővítsek egy saját kutatócsoportot. Ez egy ötéves, személyhez kötött és nagyon rugalmas finanszírozási formátum. A pénzből fel tudok venni kollégákat, de a kutatásainkhoz szükséges infrastruktúrára is költhetem egy részét. Ráadásul mozgatható az EU-n belül az ERC irányelveinek megfelelően, ezért hozhattam haza annak ellenére, hogy Bielefeldben pályáztam meg. Amikor megkaptam, úgy éreztem, hogy most már nem kell a lehetőségek után mennem, hanem több ráhatásom van arra, hogy hol fogom folytatni a kutatásaimat. Így jött újra képbe az ELTE.
Mit szóltak ehhez a bielefeldiek? Vagy az ottani intézményi kötődése is megmarad?
A közös kutatások és együttműködések természetesen megmaradnak, de hosszú távon csak az ELTE lesz az intézményem. Nem szokatlan dolog máshova vinni egy ilyen ösztöndíjat, a tudományos közösségben sokszor előfordul. Ráadásul Németországban léteznek a Research Grant Hungaryhoz nagyon hasonló programok, például a Humboldt-ösztöndíj. Szóval ez ott ismerős dolog és én nagyon transzparensen kommunikáltam a bielefeldi kollégáimmal, elmeséltem nekik azt is, hogy milyen szakmai környezetbe térek vissza. Megértették, egyetértettek, gratuláltak.
Ezek szerint főleg szakmai szempontok miatt jött haza?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy a döntésem mögött szakmai indokok is állnak. Az intézetben, ahol dolgozom, velem együtt hat tapasztalt kutató foglalkozik a rácstérelmélet különböző aspektusaival, így a világ egyik legnagyobb ilyen irányú csoportja vagyunk. Fantasztikus és inspiráló környezetbe csöppentem, ahol a szakmai kiválóság nemcsak a rácstérelméleti csoportra, hanem az egész Fizikai és Csillagászati Intézetre is jellemző, mivel itt egy kiemelkedő kiválósági program is zajlik. Emellett természetesen személyes szempontok is szerepet játszanak a választásomban: Magyarországon élnek a családtagjaim, a feleségem rokonai és a barátaim. Az, hogy az anyanyelvemen, ismerős környezetben dolgozhatok és élhetek, egy olyan előny, amely megkönnyítette a döntést.
Ön az első, aki részesült a Research Grant Hungary program támogatásában. Milyen konkrét formában valósul meg ez az Ön esetében?
Idén véglegessé vált ez az NKFIH által kínált támogatási forma, melynek alapítója a Nobel-díjas Krausz Ferenc professzor. Rendkívüli megtiszteltetés számomra, hogy én lehetek az első, aki részesül ebben a programban. Az én projektjeim esetében ez a támogatás az ERC-projektem megvalósítását segíti az ELTE TTK keretein belül, biztosítva ezzel a szükséges további forrásokat.
Tudnál segíteni abban, hogy pontosan mennyi forintról van szó? A program hivatalos oldalán csupán annyit írtak, hogy az összeg valahol százmillió és egymilliárd forint között mozog.
A támogatás mértéke 325 millió forint, amelyből az ELTE TTK hosszú távon jelentős előnyökre tehet szert.
A hazatérését a Puskás Arénában tartott sajtótájékoztatón jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter. Ott azt mondta, hogy a magyar tudomány "aranycsapatát" építik. Mit szól ehhez a hasonlathoz?
Az én dolgom az, hogy a projekt tudományos részére koncentráljak. Nagyszerűnek tartom, hogy a magyar állam hazatérő kutatókat támogat, és azt is, ha egy alapkutatás és általában a tudomány publicitást kap.
Amíg külföldön volt, itthon elvették az MTA-tól a kutatóintézeteit, majd alapítványi modellbe terelték a legtöbb hazai egyetemet. Ezután, mivel a fenntartó alapítványokba több kormánypárti politikus került, az EU felfüggesztette Magyarország részvételét a Horizont és az Erasmus+ programokban, és szakemberek szerint a jövőben akár az ERC-t is hasonló szigorítás érheti. Most pedig az állam megveszi az akadémiai ingatlanvagyont, hogy átadja az épp átalakuló HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatnak. Mindez hogyan érintette önt?
Természetesen olvastam a híreket és beszélgettem sokat a magyar kollégákkal is, mialatt Németországban voltam. Ugyanakkor 14 évig nem éltem itthon, és csak pár hete jöttem haza, még bőven a váltással foglalkozom. Tehát most abszolút nem vagyok abban a pozícióban, hogy mindezt kommentáljam, nincs elég rálátásom, nem tartanám helyesnek úgymond kívülállóként.
A német kutatási rendszer valóban lenyűgöző, és szívesen megosztanám tapasztalataimat ezzel kapcsolatban. Németország kiemelkedő szereplője az ERC-pályázatok nyerteseként, ami nem meglepő a jól kidolgozott ösztönző és teljesítményalapú támogatási modelljük miatt. A kutatók számára biztosított stabil alapfinanszírozás lehetővé teszi, hogy szilárd háttérrel dolgozhassanak, miközben a rendszer ösztönzi őket arra, hogy ambiciózus projekteket indítsanak, és új lehetőségeket teremtsenek. A hazai helyzetet illetően a Research Grant Hungary programot ígéretes lépésnek tartom a pályázatok ösztönzésében. Bízom benne, hogy az alapfinanszírozás is fejlődni fog, amely még inkább elősegítené a kutatók innovatív munkáját és a tudományos közélet fellendülését Magyarországon.
Mi történik, ha letelik az öt év? Vajon visszatérnek Bielefeldbe?
Jelenleg hosszútávon tervezek Magyarországon maradni, itt szeretném folytatni az életemet. Viszont törekszem rá, hogy fenntartsam azokat a német kapcsolatokat és együttműködéseket, amikbe 14 év alatt bedolgoztam magam.
Amikor 18 évvel ezelőtt először találkoztunk, Ön doktoranduszként részt vett egy Nature folyóiratban megjelent kutatásban, amelyben társszerzőként szerepelt. Akkoriban Ön és kollégái arra a következtetésre jutottak, hogy az ősrobbanást követő fázisátmenet lassabb ütemben zajlott le, mint ahogyan azt korábban feltételezték. Ennek a megállapításnak mélyreható következményei vannak a kozmológiai modellek és az univerzum fejlődésének megértésére nézve. De mit is takar pontosan ez a lassabb fázisátmenet?
Az elméleti részecskefizika azt próbálja megmagyarázni, hogyan áll össze a világot építő anyag elemi részecskékből. Ezek a részecskék felfoghatatlanul picik, de hatnak egymásra, és ha az ember megérti ezeket a kölcsönhatásokat, meg lehet érteni azt is, hogyan alakult ki a világegyetem az ősrobbanás után egy ezredmásodperccel. Tudjuk, hogy miközben a világegyetem tágult és hűlt, a korai szakaszban fázisátmeneteken ment át. Ugyanúgy, ahogy a vízgőz is fázisátmeneteken megy át: lecsapódik vízzé és ha tovább hűl, jéggé fagy. Hasonló átalakulások voltak abban a kvarkokból és gluonokból álló ősplazmában, ami a világegyetemet alkotta az első pillanatokban és ilyen fázisátmenetek során fagytak ki belőle a protonok és más összetett részecskék.
A 18 évvel ezelőtti cikk abban a kutatócsoportban született, ahonnan én annak idején elindultam, és amit az akkori témavezetőm, Katz Sándor és a Wuppertali Egyetem professzora, Fodor Zoltán vezettek. A kutatásunk arra próbált válaszolni, hogy az ősrobbanás utáni fázisátmenet mennyire volt energetikus. És arra jutottunk, hogy ez az átmenet fokozatosabban ment végbe, mint azt előtte gondolták.
Természetesen! Az ön szakterülete, a rácstérelmélet, szorosan kapcsolódik ehhez a témához.
Teljes mértékben egyetértek. Az ilyen kutatásokhoz elengedhetetlenek a rácstérelméleti szimulációk. Léteznek rendkívül összetett egyenletek, amelyek a részecskék közötti kölcsönhatásokat írják le, ám ezeket csak úgy tudjuk megoldani, ha felparaméterezve, szuperszámítógépek segítségével, szimulációs algoritmusok révén dolgozunk velük. Röviden összefoglalva, a rácstérelmélet egy olyan szimulációs módszer, amely lehetővé teszi az elemi részecskék vizsgálatát, és ezen keresztül a fázisátalakulások megértését. Ezek a fázisátalakulások különösen izgalmasak, mivel gravitációs hullámokat generálhatnak. Ahogy a felforrt víz is zúg, úgy az ősrobbanás utáni fázisátalakulások is „hangot” adnak a téridőben, egyfajta nyomot hagyva, amely gravitációs hullámokban manifesztálódik és napjainkban már kísérletileg is észlelhető.
A rácstérelmélet valóban lenyűgöző terület, mivel hihetetlen módon összekapcsolja a kozmológia mély kérdéseit, az univerzumnk 14 milliárd évvel ezelőtti születését, a gravitációs hullámok rejtelmeit és az elemi részecskék fizikáját. Ez a tudományág egy különleges megközelítést alkalmaz, amelyhez nem csupán fizikai ismeretek, hanem egy jelentős mennyiségű informatikai jártasság is elengedhetetlen.
Úgy tűnik, hogy rengeteg hardverre van szükség, ha jól sejtem. Ez a számolgatás igencsak erőforrás-igényesnek tűnik.
Igen, egyrészt léteznek erre dedikált szuperszámítógépek, ahol sok számítógép dolgozik együtt. A másik módszer pedig az, hogy nem CPU-kon, tehát processzorokon, hanem GPU-kon, tehát videókártyákon futtatjuk a szimulációkat. Ez utóbbi jópofa dolog, mert ugyanazokat a grafikus kártyákat használjuk, amiket eredetileg videójátékok futtatására optimalizáltak. A játékoknál fontos, hogy több folyamat párhuzamosan tudjon futni, és ezt jól fel lehet használni a rácstérelméleti szimulációk futtatásánál is.
Persze, itt egy egyedibb változat: "Persze, ha a kutatónak sikerül hozzájutnia, és a kriptovaluta-bányászok nem kaparintják meg előle a készletet."
Valóban, ez a helyzet. A gyártók is felismertek erre a tendenciára, és már az AMD és az Nvidia is kínál olyan speciális hardvereket, amelyeket nem csupán játékra szántak, hanem tudományos kutatásokhoz optimalizáltak. Természetesen ezek az eszközök sokkal magasabb áron érhetők el.
Igen, Magyarországon is hozzáférhetők különféle szuperszámítógépek, amelyek kiváló teljesítménnyel támogatják a kutatásokat és a fejlesztéseket. Ezen gépek lehetővé teszik a nagyméretű adatfeldolgozást és komplex számítások elvégzését, így hozzájárulva a tudományos és ipari innovációkhoz. Az országban található szuperszámítógépek számos területen, például az élettudományokban, a fizikai kutatásokban vagy akár a klímamodellezésben is hasznosak.
A tanszékünk rendelkezik egy jól felszerelt számítógépparkkal, amelyet pályázati támogatás segítségével tervezünk tovább bővíteni. Emellett aktívan részt veszek több nemzetközi együttműködésben, ahol lehetőség nyílik nagy teljesítményű szuperszámítógépekhez gépidő igénylésére. Magyarországon is találhatóak hasonló központok, mint például a debreceni Komondor, amelyek szintén hozzájárulnak a kutatási kapacitásaink növeléséhez.
Nézzük meg újra azt a felfedezést, amely már 18 éve történt - vajon mennyire állta meg a helyét az idő próbáját?
Akkoriban igazi úttörőnek számított, és azóta is folyamatosan a figyelem középpontjában áll, hiszen a tíz legjobban hivatkozott cikk között található a szakterületünkön. Ma már teljes mértékben elismert, és mérföldkőnek tekinthető az általa megnyitott új perspektívák miatt. Az elmúlt 18 év alatt azonban rengeteg változás történt: a számítógépes teljesítmény megnövekedett, az algoritmusok jelentősen fejlődtek, így a számítások végén sokkal átfogóbb és részletesebb képet kaphatunk. Az ERC projektem részben a korábbi eredmények továbbfejlesztésére épít, hiszen az alapvetése hasonló, de célom egy pontosabb és teljesebb megértés nyújtása a fázisátalakulás jelenségéről. Érdekes új fejlemény, hogy asztrofizikai megfigyelések alapján több különböző forgatókönyv is elképzelhető az ősrobbanás utáni lehűlés folyamatainak tekintetében. A projektem során ezeket a forgatókönyveket részletesen szeretném elemezni.
A Bielefeldi Egyetem bemutatkozó oldalán a neutroncsillagok említése érdekes kapocsként szolgál az ősrobbanás utáni univerzumban zajló folyamatok megértéséhez. Az ősrobbanás során keletkezett anyag és energia a világegyetem fejlődésének korai szakaszában különböző csillagformák létrejöttét indította el. A neutroncsillagok, amelyek a nagy tömegű csillagok életciklusának végén keletkeznek, rendkívüli gravitációs erővel bírnak, és a neutronok sűrűségének köszönhetően egyedi fizikai tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezek a csillagok tehát a kozmikus evolúció és az anyag sűrűségének szélsőségeit képviselik, amelyek a korai univerzumban bekövetkezett események következményei. A neutroncsillagok tanulmányozása révén jobban megérthetjük a világegyetem fejlődését és a sűrű anyag állapotainak viselkedését az ősrobbanás után.
A már említett kvarkok és gluonok kulcsfontosságú szerepet töltenek be az univerzum korai szakaszában, de hatásuk messze túlmutat ezen az időszakon. Ezek a részecskék extrém körülmények között válnak igazán érdekes tárgyává a kutatásoknak; például a magas hőmérséklet, ami az ősrobbanás után jellemezte a világegyetemet alkotó anyagot. Azonban nem csupán a hőmérséklet lehet az a tényező, ami extrémnek számít: a rendkívül nagy sűrűség és nyomás is hasonlóan kiemelkedő hatású. Ilyen környezet található például a neutroncsillagok belsejében, ahol a kvarkok és gluonok interakciói révén a rendszert sikeresen modellezhetjük. Ez igazán lenyűgöző: az elemi részecskék közötti kölcsönhatásokból képesek vagyunk megbecsülni a neutroncsillag tömegét, amelyben ezek a részecskék folyamatosan kölcsönhatásban állnak egymással. A kvarkok és gluonok közötti interakciók mérete egy femtométerre (10^-15 méter) tehető, míg egy neutroncsillag átmérője körülbelül 10-20 kilométer. Ez a hatalmas eltérés a skálák között lehetővé teszi, hogy a rácstérelméleti számításokból egészen másfajta következtetéseket vonjunk le az univerzum mélyebb megértéséhez.
Valóban, a két helyzetet ugyanazok az egyenletek jellemzik?
Ugyanaz az elmélet, de más paraméterekkel. Az egyik a forró esetben, a másik a sűrű esetben. És létezik még egy harmadik rendszer, ami összeköti ezt a kettőt: a nehézion-ütközések, amiket az LHC-ben és más részecskegyorsítókban állítanak elő. Amikor összeütköztetnek nehéz atommagokat, annak szintén egy extrém körülmény az eredménye, ami kicsit forró, kicsit sűrű és valahol a forró korai univerzum és a neutroncsillag állapota között van. A legújabb kísérletekben olyan ütközéseket valósítanak meg, amelyek a két véglet között folytonosan térképezik fel a rendszert. A rácstérelmélet pedig mindennek az elméleti hátterét próbálja megadni.
Természetesen, léteznek számos extrém körülmény, amelyek különböző területeken tapasztalhatók. Például a sarkvidéki fagyos tájak, ahol a hőmérséklet rendkívül alacsonyra süllyedhet, vagy a sivatagi környezetek, ahol a hőség és a szárazság jellemző. Emellett a mélytengeri környezetek is extrémnek számítanak, ahol a nyomás és a sötétség rendkívüli mértékű. Az űr is egy olyan extrém környezet, ahol az emberi élet fenntartása igényel különleges technológiát és felkészülést. Mindezek a körülmények különféle kihívásokat jelentenek, amelyek megkövetelik az alkalmazkodást és a kreatív megoldások keresését.
Természetesen, íme egy egyedibb változat a szövegedből: Igen, például a mágneses terek lenyűgöző világa. A regensburgi öt évem során mélyebben belemerültem abba, hogy ezek a terek miként befolyásolják a kvarkok és gluonok viselkedését. 2008-ban merült fel az a lehetőség, hogy a nehézion-ütközések során rendkívül erős mágneses terek keletkezhetnek, és ezt a jelenséget figyelembe kell venni bizonyos egyenletek kidolgozásakor. A rácstérelméleti szimulációk révén sikerült precízen modellezni ezt a jelenséget, ami végül egy úttörő felfedezésként vonult be a tudományos közéletbe.
A részecskefizika valóban nem a legszokványosabb tudományág, és sokan úgy vélik, hogy a forrásokat inkább a klímaváltozás és az energiaválság kezelésére kellene fordítani. Azonban érdemes megérteni, hogy a tudomány különböző ágainak fejlődése gyakran összefonódik, és a részecskefizika is hozzájárulhat a globális kihívások megoldásához. A részecskefizika mélyebb megértést nyújt az univerzum alapvető működéséről, amely hosszú távon hatással lehet a technológiai innovációkra és új energiaforrások felfedezésére. A részecskegyorsítók által generált adatok és a mögöttük álló kutatások számos területen, például a gyógyászatban és az anyagtudományban is felhasználhatók. A tudományos kutatás nem egy lineáris folyamat, és sokszor a legnagyobb áttörések váratlan helyekről érkeznek. A részecskefizika nemcsak a fizikai világ mélyebb megértéséhez járul hozzá, hanem inspiráló lehetőségeket kínál a jövő problémáinak megoldására is. Tehát a tudományos befektetések sokszor nemcsak rövid távú megoldásokat keresnek, hanem a hosszú távú fenntarthatóságot és innovációt is szolgálják.
A válaszom általánosan az, hogy az alapkutatás már csak ilyen, és minden alkalmazott kutatás egy alapkutatásból indult ki. A fizikus induló vonatkozó sora, hogy "tudásomnak asztaláról száz mérnök eszeget", tehát amit a fizikus létrehoz, abból sok alkalmazott dolog tud kifejlődni. Gyakori példa az internet vagy a műholdak, amik mind olyan technikára épülnek, amik elméleti fizikai kutatások nélkül nem lettek volna lehetségesek. Most nyilván nem tudom megmondani, hogy a 14 milliárd éve kifagyott protonok kutatása mit fog megváltoztatni egy éven belül, de hosszútávon bizonyára lesz a tudományterületünknek olyan eredménye, ami technológiai újításokra is lehetőséget fog adni.
Nem provokációból kérdeztem, hanem azért, mert a hazai tudománypolitikában hangsúlyosabbá vált a vállalati menedzserszemlélet. Akkor inkább úgy teszem fel a kérdést, hogy az elméleti fizikában miben mérhető a megtérülés?
A tudomány világában ez egy rendkívül összetett kérdés, amelyre nem lehet csupán egyetlen, rövid válaszban összefoglalni az igazságot, főleg ha politikai környezetben akarunk meggyőzni. A fizikai kutatások sikere szorosan összefonódik azzal, hogy mögöttük minőségi, a tudományos közösség által elismert eredmények álljanak. Ezek az eredmények a mi alapkutatásaink során létrejövő publikációk és prezentációk formájában jelennek meg, és alapvető fontosságúak ahhoz, hogy a tudományos közélet újabb felfedezésekhez juthasson. Az elméleti fizikában a tudományos minőség mérése különböző mutatók, mint például a cikkek és azok idézettségi faktorai, valamint a pályázati támogatások révén történik. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a munkánknak egy másik, nem kevésbé lényeges aspektusa az oktatás és a tehetséggondozás: a jövő tudósainak és innovátorainak felkészítése és támogatása.
Az elmúlt évek során a tudományos közéletben tapasztalható publikációs kényszer soha nem látott mértékűvé vált, és ez az idei World Science Forum egyik központi témája is volt. A szerzői pozíciókat árusító tanulmánygyárak és hivatkozásfarmok virágzó iparággá fejlődtek, miközben az MI-eszközök új impulzusokat adtak ennek a jelenségnek. Ugyanakkor egyre több kritikus hangot hallani, amelyek azt állítják, hogy a publikációk már nem alkalmasak a tudományos teljesítmény valós mérésére. Ön hogyan éli meg ezt a helyzetet egy olyan tudományterületen, ahol a publikálás a fő – sőt, sokszor az egyetlen – módja a hozzájárulásnak?
Teljes meglepetéssel olvastam a Telex cikkét, amely a jelenség súlyosságára hívta fel a figyelmemet. Szerencsésnek érzem magam a rácstérelmélet világában, amely egy viszonylag kis és szoros közösség, ahol nehezen érvényesülnek külső befolyások. A részecskefizikában rendelkezünk egy saját archívummal, ahol a szaklektori bírálat előtt álló cikkek találhatók, és ez jelentősen megkönnyíti a kutatók közötti kommunikációt. Így könnyedén hozzáférhetünk egymás munkáihoz, anélkül hogy előfizetési díjakra lenne szükségünk. A területünk kis mérete miatt nem fordulhat elő, hogy valaki manipulálja a publikációs folyamatot. Mivel mindenki ismeri egymást, egy hirtelen felbukkanó új szerző, aki számos cikkel és hivatkozással jelentkezik, azonnal gyanút kelt. Ez a közvetlen kapcsolatrendszer megakadályozza az ilyen csalásokat, és most ráébredtem, mennyire előnyös ez a helyzet számunkra.
