A sorkatonaság Németországban: már a nőkre is kiterjesztenék?

Manfred Weber szerint siker az európai gazdaság Washingtonnak való kiszolgáltatása
Németországban a kezdetben önkéntes sorkatonai szolgálat tervezete mellett a szükség esetén kötelező sorozás is szerepelne, ám Pistorius, egy ifjúsági szervezet nyomásának engedve, a kötelező elemet jelentéktelenné tenné a törvényjavaslatban. Ezt a lépést bírálta Norbert Röttgen, a CDU szakpolitikusa, valamint az utóbbi napokban Johann Wadephul külügyminiszter (CDU) és Hans-Peter Bartels (korábban SPD) is, akik mindannyian a kötelező sorkatonaság valamilyen módosított verziójának visszaállítását sürgetik.
- hangsúlyozta a portál.