Szakmai pályafutása során minden egyes lépcsőfokot alaposan megjárt, és már harminc éve fáradhatatlanul dolgozik a közönség szórakoztatásáért a Prima-jelölt.


A Szolnok Televízió munkatársa, Tálas László, nem először kapja meg a térség egyik legnagyobb elismerését. Már 2019-ben is a Prima Díj-jelöltjei közé került, és idén a közönség ismét bizalmat szavazott neki, így a tíz döntős között találta magát.

Tálas László immár harminc éve, 1995 nyarától tevékenykedik a Szolnok Televízió kötelékében. E hosszú idő alatt végzett munkássága legfőképpen a kultúra, a művészet, a helytörténet, valamint a környezet- és természetvédelem területein vált ismertté a nézők körében. Idén másodszor szerepel a Prima Díj jelöltjei között, amely újabb elismerése munkájának.

A szakmában való pályafutása során minden egyes lépcsőfokot alaposan végigjárt, és a kamera és mikrofon bármelyik oldalán precíz, megbízható munkát végez, mindig a legmagasabb színvonalon. Hírszerkesztőként, szerkesztőként, riporterként és műsorvezetőként is megállta a helyét, sőt, főszerkesztői feladatokat is ellátott. Jelenleg is aktívan részt vesz a médiavilág frontvonalában. Kezdetektől fogva együttműködik az országos kereskedelmi csatornákkal és a közmédiával, és másfél évtizede az MTVA vidékszerkesztőjeként dolgozik.

Számítógépes grafikával és animációval foglalkozik, szenvedélyesen. A városi és vármegyei szakmai elismerések sokaságával büszkélkedhet, és korábban televíziós munkásságával is felhívta magára a figyelmet. Öt éven át két szolnoki középiskolában tanította a diáknak a médiaismeretet és a számítógépes animáció világát.

Magánszemélyként fáradhatatlanul kutatja Szolnok és a Jászkunság, valamint az Alföld rejtett kincseinek történelmét. Mély büszkeséggel tölti el a jász és kun öröksége, hiszen anyai ágon nagykun, apai ágon pedig redemptus jász származással bír.

A televíziós Prima Díj-jelölt televízió nélkül...

Gyermekkoromban édesapám a rádiót hallgatta, míg anyukám a könyvek világában merült el. A televízió hiányzott az életünkből, így természetes volt, hogy én is a rádiót és az olvasást választottam, és felfedeztem a körülöttem lévő világot. Most már távol állok a gyermeki éveimtől, és a modern technológia is beszivárgott az életembe, de a régi családi hagyományokat továbbra is ápolom. Televízióm sosem volt, hiszen a munkahelyi környezetből bőven jut elég vizuális inger, és a mozi is kimaradt az életemből – meséli Tálas László, megosztva egy kis ízelítőt a magánéletéről.

Akiről az is kiderült egy két évvel ezelőtti podcast-beszélgetésből, miszerint fél litert bort sem ivott meg életében, miközben Cserépfalun van egy aprócska borpincéje, melyben csupán az a két üveg "repi" bora van elfektetve, melyeket az egyik alkalommal párjával vitt oda, de sohasem adódott, hogy "felüssék" és jól meg is igyák azokat...

Related posts