Szalvétára firkált megállapodással szerzett be egy gyártósort, és városunkban kezdődött el a milliárdos, lenyűgöző kalandja.


A vízkirály pályafutása a szegedi szalámi értékesítésével kezdődött, ami többek között Balogh Levente izgalmas előadásából derült ki. Az eseménynek az IH Rendezvényközpont adott otthont, ahol a résztvevők egyedi betekintést nyerhettek a sikeres üzleti kezdeményezések világába.

Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosa, országjáró előadássorozata keretében Szegedre látogatott. Az érdeklődők számára egy motivációs stand-up esttel készült, amely során őszintén osztotta meg tapasztalatait a sikerhez vezető útjáról, küzdelmeiről és a sorsfordító pillanatairól. Az IH Rendezvényközpontban megrendezett esemény azonban egy kis félreértéssel indult: a 18 órára meghirdetett program valójában 19 órakor kezdődött. Balogh Levente a program során elnézést kért a késlekedésért, és kifejezte aggodalmát, hogy a közönség megvárja-e. Külön köszönetet mondott a résztvevőknek, hogy az éppen zajló Pick Szeged mérkőzés helyett őt választották szórakozásul.

Több mint másfél millió forintos szolgáltatás ellenére sem kínálták fel a lehetőséget egy személyes találkozóra.

A jegyvásárlók mind különleges, dedikált könyvet kaptak ajándékba, és ezek közül ötben kupon rejtőzött, amely lehetőséget kínált a program végén egy exkluzív találkozóra az üzletemberrel. Az esemény kezdetén a résztvevők ajánlatokat tehettek ezekre a kuponokra, bízva abban, hogy valaki esetleg megválna tőle. Szegeden érkezett a turné eddigi legnagyobb értékű ajánlata, amely több mint másfél millió forintot képviselt, ám ez sem volt elegendő ahhoz, hogy bárki is átadja a lehetőséget a személyes találkozóra.

Balogh Levente elöljáróban elárulta, hogy egy felmérés szerint Szegeden és Nyíregyházán kedvelik őt legjobban, ezért nagyon várta már ezt a találkozót. Az est első részében pályafutásáról beszélt. Kiderült például, hogy amellett, hogy sok szegedi judós barátja van és sok versenyre járt ide, üzletemberi karrierje is Szegedről indult.

- Vettem téliszalámit, megpakoltam vele a Mazdám csomagtartóját és azt árultam a Balatonon. Az így szerzett tőkéből épült fel a disztribútor cégem - mesélte.

Szalvétára írt szerződéssel vett nulla forintért gyártósort

A sikeres üzletemberről az est során kiderült, hogy nem volt különösebben jó tanuló és a gimnáziumot is otthagyta egy év után és elment szakmát tanulni.

A 90-es évek végén már sikeres értékesítőként tevékenykedtem, édesapám termékeinek forgalmazásával foglalkoztam. 2003-ban otthagytam a családi vállalkozást, és átvállaltam a Szentkirályi üzem irányítását, miközben egy 400 millió forintos hitelt is magamra vállaltam. Mivel nem akartam a piacon lévő nagy nevekkel versenyezni, úgy döntöttem, saját márkát alakítok ki. Ennek az útnak hatalmas lökést adott, hogy 2004-ben a Szentkirályi ásványvizet egy nemzetközi verseny keretében a világ legjobbjának választották. Ezt követően következett pályafutásom egyik legizgalmasabb üzletkötése: a világ legkorszerűbb gyártósorát egy szalvétára írt megállapodás alapján, nulla forintért szereztem meg.

Related posts