A civil szervezetek működéséhez elengedhetetlen a megfelelő anyagi forrás, hiszen a hatékony tevékenységhez és projektmegvalósításhoz szükséges forintok nélkülözhetetlenek.


Forintok a civileknek: az állatvédelmi szektorban is egyre nagyobb szerepet kapnak a civil szervezetek.

Forintok kellenek a civil szervezetek működéséhez is, amik napjainkban behálózzák az egész társadalmat. Éppen úgy ott vannak az egészségügyben, az oktatás fejlesztésében, az állatvédelemben, mint a szabadidő hasznos eltöltésében vagy éppen a sportban. Fontos feladatokat és szerepeket vállalnak magukra, az állam pedig támogatásokkal igyekszik segíteni munkájukat, működésüket, fejlődésüket. Pénteken tájékoztatót rendeztek Nyíregyházán a hittudományi főiskolán a civil szervezetek képviselői számára a Nemzeti Együttműködési Alap 2025. évi pályázati kiírásairól. A résztvevőket először Kiss András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ operatív igazgatója köszöntötte. Kiemelte, hogy mennyire fontos a civil szervezetek munkája. Elmondta gondolatait dr. Szabó Tünde kormánybiztos, országgyűlési képviselő is. Utalt arra, hogy a civil szervezeteket az összetartozás, a cselekvőképesség jellemzi. Most megnyílnak az anyagi források a civil szervezetek előtt, lehetőség lesz támogatáshoz jutniuk.

A civil szervezetek kulcsfontosságú értékeket hoznak létre, amelyek nemcsak a közösségek megerősítését szolgálják, hanem a társadalom egészét is gazdagítják. Ezek a közösségek nem csupán támogatást nyújtanak, hanem élményekkel is gazdagítják tagjaikat. A civil szervezetek száma folyamatosan növekszik, és ezzel párhuzamosan az aktivitásuk is egyre jelentősebbé válik - emelte ki a kormánybiztos. Hozzátette, hogy elengedhetetlen a fiatalok bevonása, hiszen ők lesznek azok, akik továbbviszik a kitűzött célokat. Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés elnöke, valamint dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő is üdvözölte a tájékoztató résztvevőit. Vinnai kiemelte, hogy örömteli, hogy az érintettek közvetlenül értesülhetnek a legfontosabb információkról. Beszélt arról is, hogy a civil szervezetek hatékonyan, költséghatékonyan és rugalmasan képesek megoldani különböző feladatokat, így akár önkormányzati teendőket is vállalhatnak. Hangsúlyozta, hogy a vármegyében és Nyíregyházán pezsgő civil élet zajlik, amelyhez elengedhetetlenek a megfelelő források.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere nevében Vassné Harman Gyöngyi, az önkormányzat Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta, hogy a vármegyeszékhelyen aktív és értékes a civil élet, amiben fontos szerep jut a szervezetek vezetőinek, hiszen nem könnyű emberekkel kommunikálni. Szólt arról is, hogy Nyíregyháza minden segítséget megad a civileknek, akik pályázhatnak többek között szociális, kulturális és sport alapra is.

Related posts