Top10-es magyar bűnözőt kaptak el a hatóságok: szinte elképzelhetetlen, hol akadtak a nyomára - Pénzcentrum

Egy tenerifei kórházban bukkantak rá arra a férfira, akit rablás miatt is köröztek. Azonban a kiadatására még egy ideig várni kell.
A rendőrség top 50-es körözési listáján, méghozzá annak élmezőnyében szereplő tíz, különösen veszélyes bűnöző egyike az a 31 éves székesfehérvári férfi, akit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési osztálya, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztálya és a spanyol társhatóságok szoros együttműködésének köszönhetően fogtak el.
A rendőrség a honlapján pénteken azt közölte, hogy a férfi tavaly július óta bujkált Tenerifén, felfegyverkezve elkövetett rablás és lopás miatt keresték, három elfogatóparancsot adtak ki ellene. Tájékoztatásuk szerint januárban a Fejér vármegyei nyomozók olyan információhoz jutottak, hogy a férfit egy kórházban kezelik, ahová a rejtőzködése közben folytatott önpusztító életmódja miatt került be.
Az intézmény falai között a férfi mindent megtett, hogy titokban maradjon, és ne hozza nyilvánosságra személyes adatait. A spanyol rendőrök 2023. január 31-én felfedték kilétét, és letartóztatták. Jelenleg a gyógykezelése folyamatban van, a kiadatásáról pedig csak a felépülése után fognak dönteni.