Történelmi esemény, amely örökre beírja magát a kollektív emlékezetbe. Olyan mérföldkő, amely nem csupán a múltban, hanem a jövőben is hatással lesz ránk. Az ilyen pillanatok formálják a társadalmi és kulturális identitásunkat, és új irányokat mutatnak a
"Ez a jubileum legyen mindenki számára a személyes találkozás lehetősége az Úr Jézussal, a megváltás ajtajával... az üdvösségünkkel, amelyet az egyház hirdet mindenhol és mindenkinek, mint a mi reménységünk" – fogalmazta meg Ferenc pápa a jubileumi év hivatalos bejelentésekor. A szent kapuk, amelyeken átlépünk, nem csupán építészeti szimbólumok: Krisztus által megnyitott utakat szimbolizálnak, amelyek a szeretet, a kiengesztelődés és az örök élet kapuját jelentik.
Róma, ez a páratlan város, ismét magával ragadott. A történelem kövei között sétálva nem csupán az idő múlásának súlyát érzékelhetjük, hanem a hit örök frissességét is. Korábban már többször is felfedeztem ezt a helyet, de ezúttal nem a híres látnivalók vonzottak, hanem az a különleges tér, ahol Krisztus misztériumát ünnepelhettem.
Az ünnepnapok varázsában, mint egy különleges kegyelmi ajándék, tapasztaltam meg a szent kapukon való átlépés csodáját a három legnagyobb bazilikában: a vatikáni Szent Péter-, a lateráni Szent János-, és a Santa Maria Maggiore-bazilikában. Noha a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika ezúttal kimaradt a zarándoklatomból, a megtett lépések minden egyes pillanata mélyen a szívembe ivódott. Ezek az élmények újra és újra emlékeztettek arra, hogy a zarándoklat lényege nem csupán a helyszínek meglátogatása, hanem a Krisztussal való találkozás és az Ő jelenlétének átélése.
Nagypéntek délután léptem be Róma varázslatos világába, a Vatikán szívébe. Az Apostoli Palotánál a svájci gárda tiszteletteljes üdvözlése fogadott, majd átvéve a belépőimet, egyenesen a Szent Péter-bazilikához indultam. A Gondviselés különleges ajándékának éreztem, hogy éppen azon a helyen foglalhattam helyet, ahol az Esztergomi Bazilika neve és impozáns mérete díszeleg a padlózaton.
Claudio Gugerotti bíboros vezette az Úr szenvedésének liturgiáját, míg a tizenegy egyetemes könyörgést Márton Ottó, a gyulafehérvári diák, Rómában énekelte. Szívderítő élmény volt látni a fiatalok sokaságát, akik együtt imádkozhattak a római katolikus egyház főtemplomában, megélve a közösség erejét és a hit mélységét.
Az este további eseményeként a Kolosszeum impozáns árnyékában, a történelmi kövek között részt vettem a keresztút megemlékezésén. A keresztet szerzetesek, menekültek, fiatalok és családok hordozták, ezzel kifejezve, hogy minden emberi élet útja a Golgotán keresztül vezet az üdvösség felé. Noha Ferenc pápa személyesen nem tudott ott lenni, az általa megírt elmélkedések hangzottak el, amelyek a szövegek erejével érintették meg a jelenlévők szívét.
Nagyszombaton, Húsvét vigíliáján ismét a Szent Péter-bazilika falai között imádkozhattam részt véve a húsvét szent éjszakájának szertartásán.
A szentmise előtt, életre szóló pillanatként, a pápa is megjelent: csendesen, egymagában imádkozott Szent Péter sírja előtt. A hívek örömujjongással és tapssal fogadták Őt, a hit közös örömében egyesülve.
A szentmise szertartását Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezette. Amikor a Szentlélek tüzének lángjai fellobbantak, a Bazilika ragyogó fényben úszott, és ebben a csodálatos pillanatban újra és újra átjárta szívemet a feltámadás szent titkának valósága. A hívek könnyekkel áztatott arca, akik a világ minden tájáról érkeztek, hitelesítette: Krisztus feltámadása valóban minden nép számára a világosság hajnalhasadása.
Húsvét vasárnap hajnalán a Szent Péter tér már ezrek lelkes várakozásával volt tele. Az emberek között szőtték a beszélgetések, mosolyok és remények szövetét, ahogy a világ minden tájáról érkezett hívek összegyűltek. A beengedés gyorsan zajlott, és szerencsémre az első sorban találtam magam helyet, így közvetlen közelből élhettem át az események varázsát, az előkészületek izgalmát, a díszőrségek impozáns bevonulását és minden egyes fontos pillanatot, amely a szívemig hatolt.
A szentmise különleges hangulatát Angelo Comastri bíboros vezette, aki a liturgia egyszerű, mégis lenyűgöző szépségével mély nyomot hagyott a résztvevők szívében. Az ünnepi esemény során a Szent Péter-bazilika előtti szabadtéri oltárnál két erdélyi diakónus, Márton Ottó és Sándor Simon, is szolgálatot teljesített. A kórusban pedig a római Collegium Germanicum et Hungaricum hallgatói énekeltek, ami külön büszkeséggel töltött el, amikor erről értesültem. Az összhang és a közösségi élmény felejthetetlen pillanatokat teremtett.
A húsvéti szertartás végén elérkezett a várva várt pillanat: Ferenc pápa megjelent a Szent Péter-bazilika központi lodzsáján. Az ötvenezres tömeg hatalmas örömrivalgással köszöntötte. Bár testi ereje megfogyatkozott, lelki ereje változatlanul sugárzott: "Kedves Testvéreim, áldott Húsvétot!" - szólt felénk a Szentatya.
Ezután Diego Ravelli, a pápa munkatársa, tolmácsolásában elhangzott az Urbi et Orbi áldás szövege. Ebben a Szentatya a béke és a remény üzenetét hirdette minden ember számára, hangsúlyozva a szeretet fontosságát. A beszéd végén Őszentsége egy egyszerű, mégis mélyen ható áldással zárta szavait: "Áldjon meg benneteket a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek!"
A Szentséges Atya a szertartás végén a pápamobillal körbejárta a teret, külön áldásban részesítve a gyermekeket is. A közös élmény katartikus volt.
Húsvéthétfőn Róma hangulata már egészen más színben tündökölt: a húsvéti örömöt egy mélabús búcsú árnyékolta be. Ferenc pápa utolsó húsvéti áldásával búcsúzott tőlünk, ami egyszerre volt felemelő és szívfacsaró élmény, a remény és a hit örök szimbólumaként. Ekkor jöttem rá igazán, hogy ezek a három szent nap, minden örömével és könnyével, nem csupán ünnep, hanem a történelem fontos pillanatai is egyben.
