Figyelmeztet a Nobel-díjas közgazdász: komoly gazdasági válság fenyeget, amennyiben megingatják a Fed függetlenségét.

Üdvözöljük az "On the Other Hand" rovatban, ahol a Portfolio véleménycikkei kapnak helyet. Ezek a cikkek a szerzők egyéni nézeteit tükrözik, és nem feltétlenül tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos álláspontját. Ha szeretne hozzájárulni a diskurzushoz, ne habozzon megosztani írását a [email protected] e-mail címen. A megjelent írásokat itt találja.

Nixon gazdasági filozófiája szerint a kulcs az "alacsonyabb kamatok és bőségesebb pénzkínálat" volt, valószínűleg azért, hogy támogassa az 1972-es újraválasztási kampányát. Burns, a Fed akkori elnöke, nagyrészt követte Nixon irányvonalát. Azonban ennek a politikának súlyos következményei lettek: a Fed intézkedései hozzájárultak a magas infláció kialakulásához, amely az évtized végére már aggasztó és zavaró szintet ütött meg. Szükség volt egy hosszabb időszakra, amelyben a kamatok magasak maradtak, és a gazdaság mély recesszióval küzdött, hogy a Fed végre képes legyen megfékezni az inflációt.

A jegybankok és a kormányok közötti feszültségek már régóta jelen vannak, és ez a dinamika magában foglalja a Federal Reserve System és az Egyesült Államok elnöke közötti konfliktusokat is.

Az utóbbi hetek során Donald Trump a Federal Reserve-nél a rövid távú kamatok csökkentésére tett javaslatot, azzal a céllal, hogy a jegybank támogassa a gazdaságot a magas vámok és más kereskedelmi zavarok okozta nehézségek leküzdésében. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a vámok emelkedése az importtermékek árának növekedéséhez vezet, amely általában az árszint emelkedését vonja maga után, így újabb áremelkedések lehetőségét is magában hordozza.

Azt még nem tudni, hogy a Fednek valóban csökkentenie kellene-e a kamatokat, Jerome Powell Fed-elnök és kollégái bölcsen teszik, ha több adatot akarnak látni.

Mekkora hatással lehet az amerikai GDP-re egy esetleges csapás? És milyen inflációs sokk várhat a gazdaságra? A Trump-kormányzat politikáját övező bizonytalanságok miatt ezeknek a kulcsfontosságú tényezőknek a előrejelzése rendkívül kihívást jelent.

Ebben a helyzetben a rövid távú kamatok csökkentése ellentétes hatásokat válthat ki, mivel a Fed nem képes irányítani a hosszú távú kamatokat, mint például a tízéves államkötvények esetében. Amennyiben a pénzpiacok úgy vélik, hogy az infláció emelkedni fog, a hosszú lejáratú állampapírok kamata is nőni kezd, ami az egész gazdaságban minden hitelfelvevő számára megdrágítja a hosszú távú hiteleket. Ez a tendenciák pedig csökkentik az üzleti befektetéseket, és nehezebbé teszik az ingatlanvásárlást.

A központi bankok szempontjából nézve a gazdasági növekedés, a munkahelyek létrehozása és a pénzügyi stabilitás szempontjából is kedvező, ha az éves inflációs várakozások körülbelül 2%-os szinten stabilizálódnak. A Covid időszaka és az azt követő időszak tapasztalatai alapján azonban ezek a várakozások már most is feszültség alatt állnak. Nem lenne előnyös, ha az infláció a közeljövőben drámai módon megemelkedne.

A hosszú távú kamatok drámai ingadozása könnyen komoly kihívások elé állíthatja a pénzügyi rendszerek stabilitását. Ezt a jelenséget a Liz Truss által vezetett brit kormány is megtapasztalta 2022 októberében, amikor a saját bőrén érezte a következményeket. Az Egyesült Államoknak és más gazdaságoknak jelenleg a legkevésbé szükséges, hogy a kötvénypiacokon, bankrendszeren, biztosítói szektorban, fedezeti alapoknál vagy bármilyen más jelentős pénzügyi intézménynél zűrzavarok keletkezzenek.

Úgy tűnik, hogy Trump visszakozott a Powell menesztésére irányuló legutóbbi fenyegetéseitől. Ez a fejlemény, ha tartós marad, ideiglenesen hozzájárulhat a pénzpiacok stabilizálásához.

Powell megbízatása azonban 2026 májusában lejár, és ez év végére a piaci szereplők már tudni akarják, mit hoz a jövő. Az elnök nevezi ki a Fed kormányzótanácsának minden tagját - beleértve az elnököt is -, akiket a szenátusnak meg kell erősítenie. Az elnöknek teljes mértékben jogában áll olyan embereket választani, akikről úgy gondolja, hogy szakpolitikai döntéshozóként alkalmazkodni fognak a politikájához - ahogy azt Nixon is tette.

A Trump-kormányzat máris példa nélküli mértékű központosított ellenőrzést gyakorol a végrehajtó hatalom felett, ami azt jelenti, hogy minden egyes szabályozási döntéshez, függetlenül annak következetességétől, a legfelsőbb szint jóváhagyása szükséges. Az adminisztráció februári végrehajtási rendelete gyakorlatilag megszünteti a szövetségi ügynökségek függetlenségét, mivel a Fed minden, a monetáris politikán kívüli intézkedése felett is teljes ellenőrzést követel. Ez már önmagában is komoly aggodalomra ad okot, hiszen számos szabályozói döntés, például a banki tartalékokkal és a banki tőkével kapcsolatos intézkedések kulcsfontosságúak a pénzügyi stabilitás és a monetáris politika hatékony irányítása szempontjából.

A végrehajtási rendelet azonban bölcs módon a monetáris politikára vonatkozó döntéseket a központi bankra, az általa kinevezett tisztviselőkre és a szakértőire hagyta, akik döntéseiket a kongresszus által rájuk ruházott megbízatás alapján hozzák. Ha a kormányzat bármelyik pillanatban irányt vált, és aláássa ezen megfontolt szakemberek munkáját, valamilyen "okból" eltávolítja őket, vagy más módon megsérti függetlenségüket, akkor annak előbb-utóbb mindannyian megfizetjük az árát - és lehet, hogy ez egy igen magas ár lesz.

Simon Johnson egyedülálló karakter, akinek élete tele van izgalmas fordulatokkal és meglepő eseményekkel. Munkássága során számos kihívással nézett szembe, és mindig megtalálta a módját annak, hogy kiemelkedjen a tömegből. Nem csupán a szakmai sikerei miatt emlékezetes, hanem az emberekkel való kapcsolatai és az élet iránti szenvedélye miatt is. Simon története inspiráló, és arra ösztönöz minket, hogy bátran kövessük álmainkat, függetlenül attól, milyen akadályok állnak előttünk.

Az MIT (Massachusetts Institute of Technology) neves Nobel-díjas közgazdászprofesszora, aki 2007 és 2008 között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közgazdászaként tevékenykedett. Kutatási területei széles spektrumot ölelnek fel, beleértve a gazdasági fejlődést, a politikai gazdaságtant és a vállalati pénzügyek izgalmas kérdéseit. A Nobel-díjat 2024-ben nyerte el, elismerve ezzel kiemelkedő hozzájárulását a tudományos világhoz.

Erkki Liikanen egy figyelemreméltó finn politikus és közgazdász, aki számos fontos pozíciót töltött be a nemzetközi és hazai színtéren. Karrierje során kiemelkedő szerepet játszott az Európai Unióban, ahol a gazdasági és pénzügyi politikák formálásában vett részt. Liikanen nemcsak a politikai életben szerzett tapasztalatokat, hanem jelentős hatással volt a finn gazdaságra is, különösen a pénzügyi szektor reformja terén. Politikai pályafutása alatt számos fontos döntést hozott, amelyek hozzájárultak az ország fejlődéséhez és az EU integrációs folyamataihoz. Az ő nevéhez fűződik többek között a Liikanen-jelentés, amely a banki szektor reformját célozta meg, és amely jelentős vitákat generált az európai pénzügyi szabályozás terén. Liikanen szakmai tudása és tapasztalata révén mindig is elkötelezett volt a fenntartható fejlődés és a gazdasági stabilitás mellett, amely hozzájárult ahhoz, hogy Finnország a globális gazdasági térben is megállja a helyét. Munkássága példaértékű, és sokak számára inspirációt jelent a közszolgálat iránti elkötelezettség terén.

A Bruegel brüsszeli gazdasági think tank igazgatótanácsának elnöke. 2004 és 2018 között a finn jegybank kormányzója volt. 1995 és 2004 között pedig az Európai Bizottság tagja volt; először az uniós költségvetésért, később a vállalkozásokért és az információs társadalomért felelős biztosként dolgozott. 1987 és 1990 között Finnország pénzügyminisztere volt.