Az Interetno Fesztivál szerdai, nulladik napjának programja módosul! | Vajdaság MA

A szervezők által a közösségi médiában megjelentetett programváltozás szerint szerdán csak a Mesterporta elnevezésű kézműves látványműhelyek és a kirakodóvásár várja a látogatókat Szabadka központjában.
A tervezett programok nem maradnak el, a fesztivál későbbi napjain tartják meg azokat.
A Miénk itt a tér! MindenKOR táncKOR című rendezvény augusztus 23-án, szombaton 19 órától várja az érdeklődőket. Ezen a napon a Diamant Táncstúdió is bemutatkozik, augusztus 24-én, vasárnap 18:30-kor lépnek színpadra. A Luma Dui pedig a fesztivál zárókoncertjét adja a Népkörben, a fesztiválklubban, vasárnap 22 órától. Továbbá, a "Szegedi papucsnak nincs párja" című kiállítás megnyitója a Népkör körgalériájában lesz, a fesztivál nulladik napján, szerdán 16 órakor - mindez a fesztivál hivatalos közösségi oldalán olvasható.