Az Európai Unióval kapcsolatban megoszlanak a vélemények, de a diákok egyöntetűen egyetértenek abban, hogy Vucsics távozása elkerülhetetlen.

Cikkünk szerzője is azok között volt, akiket leszállítottak a határőrök a Szerbiába tartó buszról, így az újvidéki tiltakozásokra nem jutott el. De mivel nem először találkozott volna a szerbiai diákellenállással, így is meg tudja mondani, hogy mi a különbség a szerb és a magyar mozgalmak között.

November 1-én, kora hajnalban különös szorult helyzetbe kerültünk Milánnal a Röszke-Horgos határátkelőn. A buszunk másfél órája vesztegelt, és mi még mindig az útleveleinkre vártunk, miközben egyre nőtt a feszültség körülöttünk. Útitársaink feszülten figyeltek ránk, és a levegőben érződött a veszély, hogy a türelmük végleg elfogyhat, sőt, akár bántalmazásra is sor kerülhet.

A történetünk egy határmenti kis faluba vezet, ahol a halottak napi családlátogatásra készülünk. Talán még hihető is lenne, ha Milán nem feledkezett volna meg a szállásunk pontos címéről, és ha nálam nem bukkanna fel egy „Kérdések M-hez az ellenállással kapcsolatban” című A/4-es lap. Ilyen ostobaságot csak az követhet el, aki naivan azt hiszi, hogy Szerbiában valódi demokrácia létezik. A papíron pedig olyan kényes politikai kérdések sorakoztak, amelyeket M-nek, egy újvidéki ismerősünknek szántam, hogy kicsit jobban megérthessem, hogyan működik az egyetemi és civil ellenállás Magyarország határain túl.

Engem és Milánt az ügyeletes határőr végül nemzetbiztonsági kockázatnak minősített, s így egyszerűen kipenderített Szerbiából, vissza az Európai Unió területére. Brüsszel elől ugyanis nem lehet elbújni. Szégyenszemre, gyalog kellett átkullognunk Magyarországra, elveszítve a buszjegyünket (amit én már visszafelé is megváltottam) és az újvidéki szolidaritási akciónkat. Szegeden aztán találkoztunk néhány sorstársunkkal, akiket hozzánk hasonlóan nem engedtek át a határon - ők már csak a budapesti szerb nagykövetség előtt megrendezett esti szolidaritási megemlékezésen vehettek részt, ahol együtt osztoztunk a közös sorsunkban.

A HVG csapata elérkezett Újvidékre, ahol Földes András készített egy izgalmas videóriportot. Az anyagot itt tekinthetik meg:

De hogyan alakult ki ez a helyzet és mit üzen nekünk, magyaroknak? Igazából erről volna fontos beszélni.

M-et - akit végül azért nem tudtam kikérdezni az ellenállásról, mert a határőr megakadályozott ebben - még nyáron ismertem meg, amikor a Hallgatói Szakszervezet három aktivistáját kísértem el Újvidékre egy terepszemlére, a látogatásuk célja az volt, hogy kapcsolatokat építsen és saját maga számára is gyűjtsön némi inspirációt. Mindezt persze nem afféle mindent átszövő Soros-hálózatként kell elképzelni, hanem egymást támogató aktivisták gyülekezeteként, akik többé-kevésbé azonos értékrendet vallanak, a demokráciát pedig egy országhatárokon átívelő, egyezményes elvként képzelik el. Csapatunk holtidőszakban érkezett, a diákok nagy része épp a konstans egyetemi blokád miatt kihagyott vizsgáira készült. Az Újvidéki Egyetemen kampuszfesztivált szerveztek a továbbra is kitartó tüntetőknek, itt találkoztunk M-mel, aki annak ellenére, hogy hullafáradt volt és éppen egyik egyeztetésről a tartott másikra, azért leült velünk elszívni pár cigarettát és mesélt a mozgalomról is.

Feltárult, hogy a szerb egyetemi ellenállás a bázisdemokrácia alapelveire épül, ahol a közösségi szavazás keretében határoznak a következő lépésekről. Minden egyetemi kar saját plénummal rendelkezik, amely képviselőket választ az egyetem közös plénumába, amely szintén delegál a teljes egyetemi plénumba. A különböző feladatokat munkacsoportok között osztják meg, így biztosítva a hatékony munkavégzést és a közös döntéshozatalt.

Az egyetemi szervezkedés lelkesedése átterjedt a helyi közösségekre is, ahol az emberek ún. izborokat (választmányokat) alakítottak ki. Ezek a szomszédsági közösségek civil fórumokat tartanak, amelyek célja, hogy közösen találjanak megoldásokat a környezetükben felmerülő problémákra. Különösen Szerbia déli vidékein, ahol kevesebb a felsőoktatási intézmény, az izborok gyakran aktívabbak és hatékonyabbak a diákszervezeteknél, sőt, nem ritkán szembeszállnak a hatalommal is.

M-et akkor, amikor a letargia sötét felhői körülötte lebegtek, kaptuk el. Hosszan beszélt a kimerültségről, a reménytelenség keserű ízéről, és arról, hogy a mozgalom résztvevőinek csupán 10-15 százaléka aktívan részt vesz a küzdelemben. Mi azonban mást tapasztaltunk: Szerbiában egy meglepően jól szervezett és dinamikus ellenállás bontogatta szárnyait, olyan, amelyről Magyarországon csak álmodni merünk. Látszott, hogy sokan elkötelezettek amellett, hogy véget vessenek a Vucsics-kormány uralmának, és hajlandóak voltak kockára tenni a saját életük kényelmét, feladni a mindennapjaik nyugalmát. M. elmondta, hogy az egyetemi ellenállás már az újvidéki tragédia előtt megkezdődött, de eddig nem állt mögöttük elég erős társadalmi támogatottság. A hatalom figyelme ezután irányult rájuk, és a helyzet drámai fordulatot vett.

Kétnapos látogatásunk során a művész-bölcsész M-en kívül más aktivistákkal is találkoztunk. A közgazdasági fakultás előtti blokádot két fiatal konzervatív értékrendű hallgató irányította, akik éles kritikát fogalmaztak meg az EU-val szemben, valamint a délszláv háború idején a horvát oldalra bekapcsolódó NATO-val kapcsolatosan is. Az ukrán-orosz háborút is inkább amerikai-orosz konfliktusként értelmezték, ami rávilágít a politikai nézeteik összetettségére. Egy azonban mindannyiunkban egyértelmű volt: Vucsicsnak távoznia kell, mivel uralma káros hatással van Szerbiára. Ez a politikai irányoktól független, közös célkitűzés indította el azt a rendkívül erőteljes népi mozgalmat, amelynek hatására a hatalom kénytelen újragondolni pozícióját. A hatóságoknak tehát választaniuk kell: elnyomni a követeléseket vagy engedni a nép akaratának.

M. szerint a jövőre vonatkozó konkrét elképzeléseket megelőzi egy nulladik lépés: a Vucsics-rendszer megdöntése, amellyel nem szeretnének várni a 2027-ben esedékes következő választásokig, hiszen addig is a jelenlegi korrupt hatalom fog uralkodni és bármikor az emberek fejére hullhat a mennyezet, mint az újvidéki vasútállomáson. Mivel nincs hova hátrálni, így hát várni sem érdemes - vélekednek.

Magyarországon ellenben türelmesen megvárjuk a választásokat és az esetleges új kormány intézkedéseit. A két attitűd alapvető különbözik. Mindez nem azt jelenti, hogy Magyarországon egyáltalán nincs ellenállás: egyetemi berkekben ott van a Hallgatói Szakszervezet, a Kréta Kollektíva, a MOME Front vagy a Károlis Bölcsészek. Nem sokat hallunk róluk, ez igaz, de a szerb szerveződésről sem hallott szinte senki addig, amíg meg nem történt az újvidéki tragédia.

Borítóképünk egy különleges pillanatot örökít meg: a Hallgatói Szakszervezet visszafordított tagjának fotója a szerb határ közelében.